A Vico-rezidencia és más úri huncutságok

A kilencvenes évek elejének, közepének talán legjellemzőbb rezidenciája, a hajdani Vico-Fenyő birtok a Sváb-hegy tetején található. A Normafától egy bizonyos szögből jól látható az ormótlan betonkerítés, amely körülveszi. A jól álcázott objektum mintegy 2000 négyzetméter, teniszpályával, úszómedencével, személyzeti házzal. Amúgy a szűk Alkony utca felől közelíthető meg. Egy időben különleges őrség figyelte az arra járókat, nem kímélvén a holland királyi ház fotósát sem, akit igazoltattak. Fenyő János, a néhai sajtócézár uralta mindezt, aki bensőséges kapcsolatokat ápolt az akkori-mai MSZP–SZDSZ egyes politikusaival, akiknek a történések szerint imponált mindaz, amit a létesítmény jelképezett. Most csak az érdekel minket, hogyan is szeretett és tudott építkezni az illető? Mit engedtek meg neki, és hogyan segítették – ki akarva, ki félve, ki félrenézve – a hivatalnokok? Ismételjük meg a kérdést. Hogyan is szeretett építkezni? Egy válasz van rá: törvénytelenül és korrupt módon, az elejétől kezdve.
Tíz éve, 1992 márciusában, pecsét került egy építési engedélyre. Családi házra és utcai árusítópavilonra (!) kérték, mégpedig egy bizonyos off-shore cég, a Földgömb Kft. nevében. Valójában már az engedélyezés előtt megkezdődött a területen (Bp. XII., Alkony utca 13.) a környezet átalakítása. Ez azzal járt, hogy eltüntettek egy összefüggő, negyven-ötven éves erdőállományt. Az érvényes építési és környezetvédelmi szabályok szerint a terület nyolcvan százalékán kötelező volt meghagyni a zöld felületet. Az adott területnek pedig csak tíz százaléka építhető be.
Itt minden fordítva történt. A markológépek éjjel-nappal dolgoztak, fordultak a teherautók, vitték a kivágott fákat, hozták a földet, hogy feltöltsék a terepet. Három hónapba tellett mindez. Eközben a civilek bejelentéseire a XII. kerületi önkormányzatnak mozdulnia kellett. Kiküldték a terepre a tisztviselőket, akik már a kiürített területet látták. Megfenyegették őket, hogy rájuk uszítják a kutyákat.
És most soroljuk fel, mire nem volt engedély. Az erdőirtásra, a talaj nagymértékű megbolygatására és feltöltésére, az uszodára és az erődítmény jellegű támfal felhúzására. A családi házból többszintes, kétezer négyzetméternyi épület lett, az utcai árusítópavilon pedig valahogy átalakult sportlétesítményekké. A botrány persze kezdett dagadni, de az önkormányzatnál mindig az volt a kibúvó, a külföldi tulajdonosokat (!) nehéz elérni. A kerület főépítészének pedig „valahogy” átnyúltak a feje felett. Az önkormányzat végül megadta a fennmaradási engedélyt. A birtokot övező betonfal létesítése többszörösen és többféle rendelkezést, törvényt áthág. Ezekből csak néhányat emelünk ki. A legelső, hogy erre sem volt építési engedély. Ahogyan az épületnél, az uszodánál, itt sem lehet pontosan megállapítani az építő cég kilétét. Jellemző az akkori Köztársasági Megbízotti Hivatal álláspontja: az első fokú hatóság (önkormányzat) nem tette meg azokat a lépéseket, amelyekre folyamatosan felhívták a figyelmét. Határozatában, amelyet 1993 júliusában hozott, kimondja: rendkívül durva tájbontás történt, a támfalat nemcsak az engedély hiánya, hanem annak silány minősége és veszélyessége miatt is le kell bontani.
Ennek tizenhárom éve. A fal ma is áll.
A Budakeszihez közeli Telki lovardakomplexuma szintén a Vico-cégnek, illetve néhai tulajdonosának, Fenyő Jánosnak és csapatának sorozatos törvénysértései által jött létre.
A fokozottan védett természetvédelmi, állami vagyonhoz tartozó Erzsébet-majorra és a földre 1993-ban vetettek szemet. A több mint háromhektárnyi területet a Pilisi Parkerdő Rt. adta bérbe a Vicónak, tíz évre. Törvényeink áthágása már ekkor megkezdődött, mert a bérbeadáshoz nem kérték ki a felettes, a természetvédelmi hatóság engedélyét. Így jogilag az semmisnek volt tekinthető.
A szerződésben leszögezik, hogy a terület jellegét semmilyen módon nem lehet megváltoztatni, és nagyobb épület sem létesíthető rajta. A Pilisi Parkerdő Rt. akkori igazgatója (Dobó István) külön pontban azt is rögzíti, hogy amennyiben új létesítményekről tudomást szereznek, azonnal felmondják a szerződést.
Mint látjuk majd, ez a kitétel nem más, mint „púder”, hisz a természetvédelmi és az építési szabályok semmibevétele a kezdetektől fogva tudatos magatartás volt. A hatóságok csak futottak az események után, a Pilisi Parkerdő Rt. akkori, s későbbi vezetőinek pedig eszük ágában sem volt szerződést bontani.
Akkor nézzük az eseményeket. Azaz, hogyan tesszük nevetségessé a hatóságokat, hogyan szerezzük meg a „jóindulatukat”? Miként érjük el jogi furfangokkal, jól tartott ügyvédekkel, avítt jogszabályok hátterével, hogy a határozatokat, bírósági ítéleteket ne lehessen végrehajtani? Megjegyeznénk mindehhez, hogy vagy anyagi, vagy politikai kiváltságosság és kapcsolatrendszer kell. Itt pedig mindkettő találkozott.
Rövid idő alatt a tiltás ellenére a következő változások történtek. Engedély nélkül épült három 100-120 négyzetméteres ház, részben engedély nélküli a 720 négyzetméteres lóistálló. A trágyatároló és a karám szintén, amelyek azonnali megszüntetésére szólította fel a bérlőt a Természetvédelmi Hivatal. A jogsértések miatt ők is megtették bejelentéseiket a helyi, önkormányzati hatósághoz, a Budakeszi Polgármesteri Hivatalhoz.
Amikor a Budakeszi Polgármesteri Hivatal illetékes tisztviselői tudomást szereznek az engedély nélküli építkezésekről, az előírásoknak megfelelően kiküldik a helyszínre munkatársukat. Feladata, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel a helyzetről, és leállíttassa a munkálatokat. Az immár magánbirtokot képviselő őrök és ott dolgozók szinte elzavarják. Több helyszíni szemle, felszólítás következik, amelynek az eredménye mindössze annyi, hogy egyre jobban rákapcsolnak a munkálatokra. Közben megfellebbezik a bontási határozatot, fennmaradási engedélyt kérnek, és persze tovább bővítik az építkezést.
Az engedély nélküli nyaralók fennmaradását 1993 októberében utasították el a helyi hatóságok. Az egyre dagadó akták a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalhoz kerültek 1994-ben. Minden addigi közigazgatási határozat – szám szerint öt! – azt állapította meg, hogy közérdek áll szemben magánérdekkel. A közigazgatási hivatal álláspontja: a környezetet terhelő lótartást vissza kell szorítani, az épületek egy része pedig azonnal lebontandó. Megszületett a végrehajtási határozat is, de hát mire való az ügyvédi furfang? A Vico bíróságra viszi ezt a „jogsérelmet”, megtámadja a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt, így eléri, hogy amíg a per tart, a végrehajtást felfüggesszék. Persze, a törvényeket semmibe vevő bérlőnek az az érdeke, hogy az eljárás minél tovább húzódjon. Az épületek lebontásának kérdését össze lehet keverni a lótartás szépségeivel, ahol terjedelmes szakvéleményt ismertetnek arról, hogy a lótartás melléktermékei hasznosak vagy károsak. Tovább: kimerítik-e a környezet átalakításának fogalmát? Így aztán ki emlékszik arra, hogy hol is vannak az ügy gyökerei, melyek a lényeges elemei? Pedig a napnál is világosabb: az eredeti szerződésnél, a korrupciónál.
És most nézzük, mit őröltek az igazság malmai öt év alatt! Ennyi idő kellett ahhoz, hogy 1998 szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyja a közigazgatási döntést, a bontásokat. Ekkor a Vico-cég feje, tulajdonosa már nem él, de az utódok, a cég akkori igazgatótanácsa „nem hagyja a koncot”. Egy újabb személyre ruházza át a haszonbérleti jogot.
A következő évek eseményei: 1999-ben tűz üt ki az istállóban, 2000-ben megszüntetik a karámot, de az igazán jelentős épületekhez nem nyúlnak. Itt is az engedély nélküli építkezők bevált trükkjéről van szó. A jelenlegi törvények szerint ugyanis, ha a bontást az elmarasztalt kezdi meg, nem végezheti azt el a hatóság. Úgy is el lehet kerülni a kényszerbontást, ha a tulajdonos vagy bérlő látszólag aláveti magát a döntésnek, elkezdi a bontást, félbehagyja, majd idővel visszaállítja az eredeti állapotot…
2001-ben az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága Visegrádon tartotta ülését. A Duna–Ipoly Nemzeti Park számos ügye között Illés Zoltán elnök kitért a budakeszi–telki lovardára. Ennyit mondott: a törvénytelenül és jogtalanul felépített lovarda elérkezett abba a stádiumba, hogy ott példát statuálva a földdel kellene egyenlővé tenni… 2006-ot írunk. Történt valami?