Németh András addig mondogatta, hogy a szezon már eddig is hihetetlenül szépre sikerült, úgyhogy nincs miért izgulni, amíg játékosai ezt szép lassan el is hitték neki. Ennek köszönhetően a szerdai bajnoki döntő hajrájában majdnem Győrben is fordítottak, szombaton pedig Kaproncán olykor a virtuozitás határát súroló szellemes támadójátékkal lepték meg az ellenfelet.
A Podravka Koprivnica ellenben görcsölt, mert egygólos népligeti veresége után és az agyontömött hazai lelátók láttán nyilvánvaló volt: itt már csak neki van veszítenivalója. Amíg az orosz Naukovicscsal megerősített, amúgy a horvát válogatottal majdnem egyenértékű alakulat azt hitte, kézilabdában is egyértelműen erősebb, ebben próbált meg felülkerekedni. Amikor kiderült, hogy e helyzetértékelés téves, mert a magyarok döbbenetes lelki és fizikai könnyedséggel rohamoznak, a hazaiak sportágat váltottak. Nem keményen, indulatosan, hanem előre megfontolt szándékkal, durván védekeztek, céljuk jobb esetben a megfélemlítés, de inkább a megsemmisítés lehetett.
A fradisták azonban nemhogy nem rettentek meg, de vállalkozó kedvben is egymást múlták felül. A közelmúltban több ziccert hibázó és emiatt magát folyamatosan marcangoló Kirsner – hiába, ő még a lelkis korosztályhoz tartozik – mellett Tóth Tímea is brillírozott, és végül nyolc gólig jutott, de a két szlovák, Mraviková és Uhraková, valamint a két fiatal, Laluska és Kamper is azt a régi, mindenen és mindenkin áthatoló Fradi-szellemet idézte meg. (Utóbbi kettő nyáron mégis klubot vált, de ez más történet.)
A Ferencváros folyamatosan 3-4 góllal vezetett, az első félidő utolsó percében még mindig nem az eredményre vigyázva, hanem a lendülettől tovább robogva 20-14-re növelte az előnyt, fordulás után pedig 25-16-ra húzott el. Itt álomnak is szép, ott rémálomnak is borzasztó. Az egyetlen szektorba bezsúfolt, hőgutától fenyegetett, a helyi rendőrök által folyamatosan zaklatott Fradi-tábor eufóriában tombolt, a kaproncaiak csalódása és elkeseredése pedig nőttön nőtt. Ez egyesekből apátiát, másokból gyilkos dühöt váltott ki, és mert utóbbiak közül néhány „sportoló” is akadt, a pályán valóságos embervadászat zajlott. Ráadásul a szlovák bírók is egyre inkább cinkossá szegődtek, a „szabad a vásár” hangulatára ráérző horvátok pedig mérlegelés nélkül vetettek be minden eszközt.
Fokozatosan fel is zárkóztak, sőt, az utolsó pillanatokban ki is egyenlítettek, egygólnyira voltak a kupadiadaltól. Méltatlan és érdemtelen siker lett volna, de ez a legkevésbé sem zavarta őket; mégis győzött a Ferencváros, és az igazság, és mert a sportban annyiszor tapasztaltuk ennek az ellenkezőjét, most kétszeresen édes volt e bravúr. Az utolsó, mindent eldöntő gólt Kirsner Erika csapatkapitány vágta be, így a Ferencváros 33-32-vel, kétszer egy góllal nyerve szerezte meg a kupát. Németh András tizennégy éves edzősködése első kontinentális klubtrófeáját, az EHF-serleget, amelyet lassan magyar hitbizománynak is tekinthetünk. Hiszen az elmúlt évtizedben Debrecenben és Dunaújvárosban is őrizték, tavaly Székesfehérvárra vitte a Cornexi, és most is csupán hatvan kilométernyit kell majd fuvarozni. A 2005/2006-os rajttól kezdve ennél sokkal nagyobb utat tett meg az FTC, amit Németh András – akivel holnapi számunkban közlünk hosszabb interjút – így idézett fel:
– A csapat folyamatosan fejlődött, remek közösségi szellemének és taktikai fegyelmezettségének köszönhetően igazán nagy feladatok megoldására vált képessé. A kupában gyakorlattá vált, hogy az első mérkőzés tapasztalatai alapján sikerült alaposan felkészülnünk az ellenfélből, ezzel kerekedtünk felül az elődöntőben az ukrán Zaporozsjén és most a Koprivnicán is. Az elmúlt év edzői pályám egyik legnagyobb szakmai sikere, de ezért természetesen a játékosaim érdemelnek óriási köszönetet.
A hála persze kölcsönös, és nem csak kétirányú. Hanem eléri a Fradi kézilabdacsalád minden tagját, a kaproncai pokolból mennybe ment játékosokkal és szurkolókkal együtt.
Győri bánat. Balogh József, Győr polgármestere a bajnoki cím szerdai ünneplésekor büszkén jelentette ki, meglesz a duplázás. A szurkolók persze azonnal lehurrogták: mi az, hogy meglesz, már meg is van, hiszen az ETO kézilabdacsapata már a Magyar Kupát is megnyerte korábban, a KEK már a triplázást jelenti majd. Csakhogy a jelek szerint a múltat sem ismerő városi elöljáró mintha a jövőbe látott volna, mert a lányok elszalasztották a mesterhármast; szombaton ötödik kontinentális kupadöntőjüket is elveszítették.
Egy hete Montenegróban 25-25-ös döntetlent értek el a győriek, és miután hét közben hazai elsőségüket már megvédték a Ferencvárossal szemben, a KEK-döntő viszszavágója a többség számára lefutottnak tűnt. A máskor fergeteges közönség is inkább csak szurkolgatott, de ennél nagyobb baj, hogy a pályán is hiányzott a szükséges plusz. Illetve Görbicz Anitában benne volt, és bár ő már több mérkőzést nyert meg gyakorlatilag egyedül, egy európai kupafinálé azért más szint. Ahhoz csapat kell, egyéniségekkel.
Ezúttal azonban ez is, az is hiányzott. A Buducsnoszt Podgorica végletekig eltökélt játékosai könynyedén törték és lőtték át a hazai védőfalat, a másik oldalon pedig Bradeanu alibizett, Mörtel öt kísérletéből ötöt rontott, a szélsők is alig jutottak ziccerhez, de ha mégis, abban sem volt sok köszönet. A montenegróiak a 10. perctől folyamatosan vezettek, és növelték is előnyüket, Róth Kálmán pedig akárhogy forgatta az összeállítást, nem találhatott jó variációt. Ahhoz a szombati teljesítmények alapján hat, de legalább három-négy Görbicz kellett volna. De ő természetesen egyedül volt, és hiába szórt 11 gólt, csodát nem tehetett. A különbség a második félidőben öt gólnál állandósult, és a hazai hajrá – a szokásoshoz képest inkább „hajrácska” – ezt csak háromra tudta csökkenteni. A Podgorica abszolút megérdemelten nyert 26-23-ra, és kaparintotta meg egy-egy győzelemmel és döntetlennel a KEK-serleget. A függetlenségét tegnap minden bizonynyal megszavazott ország első hősei így a kézilabdás lányok, vagy inkább amazonok lettek, Győrben viszont elhamarkodottan tettek meg minden előkészületet a főtéren az ünneplésre.
Így szegény Róth Kálmánnak is a magyarázkodás maradt, bár okot éppen többet is könnyen találhatott a vereségre. Talált is: „Rá kell nézni a versenynaptárra, az mindent megmutat. Az ellenfél csak ránk készülhetett, nekünk viszont öt erre alkalmas játékossal a Magyar Kupát és a bajnokságot is sikerült megnyernünk. Mostanra mindenkinek kimerültek a tartalékai, egyedül Görbicz Anita tartotta magát, de ő a világ legjobbja. A többiek, sajnos, nem azok.” Görbicz tehát nem akármilyen dicséretet kapott mesterétől, de ez és tizenegy gólja cseppet sem vigasztalta, amikor kijelentette: „Szégyen, hogy ilyen közönség előtt ennyire voltunk képesek, és ezt a többiek nevében mondhatom. Néhányan a kötelezőt sem vállalták el, ezért részünkről figuratív játékról szó sem lehetett. Pedig a kézilabda csapatjáték.”
Vagy ha mégsem, annak sajnos megvannak a következményei.
origo.hu
Megkérdezték Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy valóban dicsőítette-e Ukrajnát a NATO ülésein – videó
