A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd meg a jövőnek – ezt a Vörösmarty-idézetet tartja követendőnek Laki Károly, aki mátyásföldi kertjének emlékoszlopára vésette a mondatot, a koronás címer alá. Laki Károlyt az 1956-os forradalomban való részvételéért, valamint Mátyásföld kulturális életében való áldozatos munkájáért 1996-ban a XVI. kerület első díszpolgárává választották. Ötvenhatos elítéltként különösen tragikusnak látja Magyarország mai helyzetét.
Mátyásföldön, nem messze a HÉV-állomástól, a lombos fákkal körülölelt kis Kalitka utcában táblák jelzik, merre van Laki Károly néprajzi múzeuma. Az ősz hajú, apró termetű férfi faragott botjára támaszkodva fogad a családi háza előtti „hősök terén”. Növényritkaságok serege, régi és új kopjafák, idézeteket hordozó, faragott faoszlopok, padok gondosan elhelyezve. Abban a rendben, amit a házigazda szándékozik megfogalmazni minden vendégének. Harminchárom éve fogad látogatókat azzal az elkötelezettséggel, hogy ébren tartsa, felébressze a magyar nemzeti tudatot.
– Ezen a kis téren állítottuk fel a Pofosszal Tóth Ilona emlékoszlopát kivégzésének negyvenedik évfordulóján, 1997. június 27-én.
Tóth Ilona Mátyásföldön született, ott élt haláláig. Az ünnepségen a keresztény egyházak három más-más vallású papja áldotta meg a mártír medika kopjafáját. Eljöttek a cinkotai gimnáziumban vele együtt érettségizett osztálytársai, tizenketten, eljött nyolc egykori egyetemi évfolyamtársa és két volt egyetemi tanára is. Emlékbeszédeikben utaltak arra, hogy Tóth Ilona kivételes tehetség és személyiség volt, nemcsak azért, mert az általános iskolától az egyetemig színjeles tanuló volt, hanem azért is, mert aki rászorult, annak mindenben segített. A szigorló orvosnő kiemelkedő képességeire vezető főorvosai is felfigyeltek, nem véletlenül bízták meg a Péterfy Sándor Utcai Kórház Domonkos utcai részlegének vezetésével, ahol folyamatosan 25–30 sebesültet láttak el. A sebesültek is tisztelték, szerették. Amikor emlékoszlopot állítottak Tóth Ilonának, hivatalosan még köztörvényes bűnözőnek tartották. Laki Károly úgy érzi, hogy a szigorló orvosnő azóta megtörtént rehabilitációjában, majd mátyásföldi szobrának felállításában neki is szerepe van mint volt politikai elítéltnek.
A forradalomban sem véletlenül vett részt. Mint mondja: az anyatejjel együtt szívta magába a nemzeti tudatot. Apja vitéz volt, édesanyja is hazafias gondolkodásra nevelte. A ma hetvenkilenc éves Laki Károly 1942-ben, tizenöt éves korában vonult be a katonai repülőiskolába. A Szent László hadosztályba helyezték, fiatal kora ellenére részt vett a felvidéki harcokban, majd 1944 végén fogságba esett. Elindították a Szovjetunióba, de sikerült megszöknie az ötezer fős transzportból. A háború után beszámították repülőiskolai végzettségét, és sikerült letennie a műszaki főiskolát. Üzemmérnökként dolgozott 1956-ig. Közben izgatás vádjával 1951-ben letartóztatták, és hat hónapig vizsgálati fogságban tartották. A forradalom kitörésekor Zuglóban lakott, s már másnap részt vett a nemzetőrség szervezésében. Őrjárattal vigyáztak a közrendre. A budaörsi repülőtérről megkeresték régi nemzeti érzelmű tiszt bajtársai, szerettek volna egy határozott, tekintéllyel bíró volt repülőst parancsnoknak, miután elzavarták a politikai tiszteket. Laki Károly elfogadta a felkérést, vállalta a repülőtér parancsnokságát. A Honvédelmi Minisztérium főhadnaggyá léptette elő, november 4-én azonban véget ért a rövid, békés időszak Laki életében: az oroszok letartóztatták. A hozzájuk tartozó magyar pufajkások ütlegelve, rugdalva, szitkozódva, a lábánál fogva rángatták, vonszolták fel egy teherautóra.
– A Fő utcába vittek – emlékezik vissza –, a népi demokratikus államrend megdöntésével vádoltak. Nem számított, hogy épségben megőriztem a repülőteret. Volt tiszttársaimat megfenyegették, hogy ne valljanak mellettem, mert őket is letartóztatják. Naponta vallattak, vertek, hogy mondjam el, kiket tettem el láb alól, kínoztam meg, mi volt a tervem a repülőtérrel. Halálos ítélet várt rám. Reménytelennek tűnt a helyzetem. Vas megyei szülőfalumba, Mesteribe mentek le a nyomozók, és találtak nyolc embert, akik ellenem vallottak. Hazugságokat hordtak össze, hiszen akkor már hosszú ideje nem laktam ott. Szerencsémre az ügyvédem apja az első világháborúban apám géppuskása volt, régi barátja. Fia jó kapcsolatokkal rendelkezett Szombathelyen. A szembesítés miatt sikerült elintéznie, hogy a tárgyalásom Vas megyében történjék, ahol az új megyei főbíró is az ügyvédem egykori kollégája volt. Átszállítottak a megyei börtönbe az összes irattal együtt. Igyekeztek minél tovább ott tartani. A tárgyalás hosszan elhúzódott, a főváros nem kért vissza, és így végül nyolc ember vádja alapján elítéltek. Azt vallották, hogy amikor hazamentem, Kádár és a téeszesítés ellen agitáltam. Volt miért elítélni. Négy évet leültem, de a halálos ítéletet megúsztam. Szombathelyről elvittek Pálhalmára, a szigorított részlegbe dolgozni.
Laki Károly 1960-ban szabadult. Végigjárta a börtönviseltek szokásos útját: volt segédmunkás, kocsikísérő, fűtő, majd az Áfornál benzinkútinstruktor. Egy új párttitkár azonban 1979-ben „ellenforradalmi” múltja miatt eltávolította a munkahelyéről. De nemcsak ötvenhatos múltja van: a távolabbi múlt értékeinek mentése miatt néprajzkutatói, néprajzitárgy-gyűjtői múlttal is dicsekedhet. Azzal kezdődött, hogy a nagyapjának ő volt az egyedüli fiúunokája. Ha hoszszabb időre elment otthonról, öregapja mindig azzal búcsúzott tőle tajtékpipájával a kezében, hogy ha egyszer majd elmegy a nagy útra, őrizze meg. 1942-től 1956-ig mindig így búcsúztak el egymástól. Laki Károly szavaival: „néma paraszti szeretet kötött össze bennünket”. A tajtékpipát 1896-ban vette az öregapja, amikor megjött Amerikából. A forradalom és szabadságharc leverése után többé nem találkoztak, mert az unoka börtönbe került, öregapja 1958-ban, kilencvenéves korában meghalt. Laki Károly szabadulása után hazament az örökségéért. A pipa ki volt készítve a tisztaszoba asztalára. Édesanyjától kérdezte, megvan-e még öreganyja faliórája és a többi régi használati tárgy, mint a lekvároscsuprok, tejesköcsögök, vizeskancsók, rokkák. Ezeket elkérte otthonról.
– A pipa volt a szikra az életemben. Vele kezdődött az a vágy, hogy életem végéig mentsem, őrizzem és szólaltassam meg a paraszti világ tárgyi kultúrájának darabjait. Kis ünnepség kíséretében 1973. március 15-én nyitottam meg a házam kapuját a látogatók előtt, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 125. évfordulójának tiszteletére. Azóta több tízezren látogattak ide, közöttük sok iskolás gyerek.
Laki Károly háza, de még a kertje is egyfajta népművészeti múzeum. A ház kilenc helyiségében, öszszesen 160 négyzetméteren, valamint a kertben több mint háromezer kiállított tárgy található. Negyven szobor – többségük életnagyságú –, de van hat darab háromméteres, többfigurás alkotás is. Az Árpád és a hét vezér faoszlopot rovásírásos szöveggel Csemez Farkas faragta. Az ősi magyar mondák és legendák – Emese álma, Búvár Kund, a csodaszarvas, Attila, a hunok királya – hordozója csaknem két és fél méter magas, életfával, tarsolylemezekkel díszített emlékoszlop, amelyet 2002-ben avattak fel háromszázötven vendég jelenlétében. Megtalálható itt az ócsai öreg temetőből egy hatéves gyermek kopjafája, van csónak alakú fejfa is, valamint a második világháborúban és 1956-ban hősi halált halt bajtársainak hatalmas, faragott emlékoszlopa. A Laki-birtok hivatalosan is bejegyzett botanikus kert. Csak fenyőből van tizenhat fajta, de kocsányos tölgy, ciprus és más különleges növények is láthatók benne.
A ház földszinti helyiségei néprajzi tárgyakkal vannak berendezve. Festett, faragott bútorok, parasztbarokk székek, népviseletek, cifraszűr, torockói motívumokkal hímzett női báránybunda, kalocsai mintákkal hímzett női ruha, guba, sűrűn kivarrt matyó férfiing. De látható lármafa, citera és különböző furulyák is. A legrégibb tárgy egy falvédő: az 1300-as évek második feléből származó eredeti kun hímzés. A Hartai-szobában – Duna menti sváb község – Laki Károly kiemelkedő történelmi személyek tárgyait őrzi: Deák Ferenc egyik óráját, amelyik egy felhúzással nyolc napig jár. Mindszenty József hercegprímásnak az ávósok által megszaggatott családi Bibliája a kommunista diktatúra közelmúltját idézi. Akkor adta az édesanyja Mindszentynek, amikor elment a papi szemináriumba. Laki Károly tulajdonába a rokonsága révén került Jánosházáról, ugyanis anyai nagyanyjának második unokaöccse volt Mindszenty József. Az erdélyi és a Kossuth-szobákban is figyelemre méltó emlékeket látni. A kormányzóról készült festményt maga Kossuth ajándékozta kilencvenéves korában egy hozzá hű földbirtokos családnak. A ház alatti borospince régi borászati eszközök múzeuma.
Laki Károly elmondta: 1973-tól 1985-ig zaklatták a családját, házkutatásokat is tartottak náluk. Ezeknél az akcióknál a hatóságok félreérthetetlen utalásokat tettek, hogy gyűjteményét ajánlja fel a néprajzi múzeumnak, ne fogadjon látogatókat és főleg ne „magyarkodjon”. Nem engedett a zsarolásnak, nem érdekelte, mit szeretett volna a hatalom. Ahogyan megfogalmazta: tudta, hogy szembemegy a rendszerrel a néprajzi gyűjtésével, emiatt a börtönből szabadulása óta mindig forintos gondjai voltak.
A volt ötvenhatos úgy látja, a magyar nép értékrendje válságban van. Legalább két generáció úgy nőtt fel, hogy a többség életéből kimaradt az egészséges nemzettudatra való nevelés. Ez meglátszik abban is, ahogyan 1956-ot értékelik az emberek.
– Az ötvenedik évfordulóra való készülődés tragikusnak látszik – érvelt Laki Károly. – Saját bajtársaink, a volt elítéltek is megosztottak az ötvenhatos eszme megítélésében. Többen elcsábultak, kiábrándultak, feladták a tartásukat a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány hamis ígéreteinek hatására. A szocialista–szabad demokrata kormányzat által létrehozott konföderációval sikerült megosztani, szétrobbantani a Pofosz szervezetét is. Bár egy ideig a Pofosz kerületi ügyvezetője voltam, már nem járok oda sem – mondja. – Olyan emberek jelentek meg a szervezetben, akiket nem fogadok el, nem ismerem őket, semmi közük nem volt 1956-hoz. Olyanok vettek át ötvenhatos kitüntetéseket, akik négyévesek voltak akkor. Ezt nem lehet megemészteni. Nekem már csak a néprajzi gyűjteményem és a hűséges látogatóim maradtak. Különösen a határon túl élő fiatalok értik, érzik azt a világot, amelyben élek, illetve azt, amit teszek a múlt értékeinek megmentéséért. Nálam nincs belépti díj. Támogatást nem kapok, saját erőmből tartok fenn mindent. Persze elkelne egy kis segítség, hiszen közeledek a nyolcvanadik évemhez. Arra is gondolni kéne, mi lesz a sorsuk ezeknek a megmentett értékeknek, ha én már nem leszek. A Teremtőben bízom, hogy adjon hosszú életet, mert küldetésemet, a hazafiságra nevelést még sokáig szeretném gyakorolni.
origo.hu
Jöhet a népszavazás: munkaszüneti nap lehet december 24.
