Az első hivatalos magyar helységnévtár 1873-ban jelent meg, s tartalmazta valamennyi magyarországi település, illetve lakott hely naprakész adatait. E vállalkozásnak voltak előzményei, hála a hangyaszorgalmú úttörőknek, Lipszky Jánosnak, Vályi Andrásnak, Fejér Györgynek, Borovszky Samunak, Csánki Dezsőnek és persze Pesty Frigyesnek, aki például 1864-ben több tízezer kérdőívet küldött szét az országban, s a válaszok tekintélyes paksamétája ma az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának talán legtöbbet forgatott gyűjteménye. Fényes Elek nagyobb szerencsével járt, legfontosabb munkája, a Magyarország geographiai szótára négy kötetbe gyűjtve nyomtatásban is megjelent, s több tudományág máig nélkülözhetetlen forrásműve. A XIX. század polihisztorainak köszönhetően a hazai történelmi földrajz olyan alapokat kapott, amelyekre nyugodtan építkezhetett az utókor.
Szabó M. Attila szilágysomlyói helytörténész 2003-ban Csíkszeredában jelentette meg az Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára című munkáját. A több mint ezerháromszáz oldalas mű most a kézikönyv- és adattárritkaságokra szakosodott Arcanum jóvoltából CD-ROM-on is hozzáférhető. E lexikon gerincét 5818 település névanyaga alkotja. A szócikkek tartalmazzák a helységek mostani, román nevét, közigazgatási hovatartozását, magyar nevét, azok névváltozatait, a forrásokban 1785 óta szereplő falvak és városok nevének első említésétől kezdve az összes névalakot, sőt a települések határában egykor volt, de elpusztult vagy beolvadt falvakat, tanyákat és telepeket is; ahol ilyen van, közli a település szász, ukrán, szerb, szlovák, bolgár, jiddis, török elnevezését is. A címszavakat a települések jogállásának történeti taglalása teszi teljessé – a középkori vármegyei beosztástól az 1968-ban újraalakított megyékig.
Nem mellékes, hogy a CD-ROM keresőprogramja alaposan megkönnyíti a hatalmas anyag használatát.
(Szabó M. Attila: Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára. Arcanum Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 6000 forint)

Havas Henrik a pápaválasztásról: Majdnem azt írattam Ágival, hogy Antikrisztus