(Futballszpíker-paródia)

Anélkül, hogy összemosnám a kettőt, dilemmában vagyok: most – az évfordulótól még messze – emlékezzek meg 56-ról, vagy majd októberben írjak a futball-világbajnokságról? (Az előbbire már most lazán utalok… bár a „laza” ez esetben szerencsétlen, nem ide való szó.) A vb-nél meg kapóra jött – anélkül, hogy vele kapcsolatban bármire is utalnék –, hogy egyszerűen tarsolyomban van egy – még nem publikált – futballról szóló magánszámom (amiben – mint előbb már utaltam volt – nemcsak a mostani vb-ről, de egyetlen más konkrét futball-eseményről sincs egy árva, de annál több huncut szó, ami szó).
SZÍNES KÉPTELENSÉGEK A PÁLYÁN
A szűk játékoskijáróhoz viszonyítva most igazán nagyobb teret kaptak a fiúk.
Színültig megtelt a dísztribün erre az alkalomra, helyet foglalnak az éppen Magyarországon tartózkodó külföldi vendégek is.
Különben a magyar csapat fekete-feketében van, az ellenfél talpa: rózsaszínű.
Felhangzanak a himnuszok, innen a közvetítőfülkéből nem hallani pontosan, melyik? (!)
A két csapatkapitány szalad most egymás felé, b a r á t i ölelés (önöknek is ezt kell látni!), a bíró pénzt dob fel, mindhárman lehajolnak, a pénz e l t ű n i k.
Jó tehát a kezdet, még nincs elrontva semmi (?)
(CSAK – ÉS TÉNYLEGESEN IS – ZÁRÓJELBEN ÍROM IDE)
– Hogyha eddig elolvassa valaki (is) még egyszer ezt, akkor úgy is nézze, értelmezze, hogy ezt idáig a futball ürügyén, 1966-ban, a forradalom illetve a leveretés 10. évfordulójára írtam.
(Sajnos a továbbiakban már csak l’art pour l’art magáról a játékról csacsogtam.)
(SATNYA PUHÁN ADJA A LABDÁT MIMÓZÁNAK)
– Mimózánál a labda leereszt.
A közönségnek szemmel láthatóan tetszik a mérkőzés: négyszögű labdát gurítanak be.
Csak nem reklamálni, játszani, gyerekek! Az ellenfél ott van a mi térfelünkön, távoli lövés, Borbíró elvágódik, leviszik a pályáról, a pálya szélén ápolják. (A füvet.)
Negyedóra telt el, és az eredményjelző tábla még mindig eldöntetlen.
Csak most ne magas labdákkal kísérletezzünk, mert szél ellen nem lehet! (Itt alighanem kísérleteztem a további „áthallásosság” becsempészésével, de aztán – nem is az öncenzúra – inkább a szóviccelődések végül más pályára térítettek… vissza a természethez… a zöld (fehér) gyöpre.)
Tehát azzal folytatom, hogy: nulla-nulla.
Megélénkül a játék: feketekávét hoznak be.
Amikor a stadion felett elrepülő kismadár… kis madár…? (leírhatatlanul hosszú játék a színpadon, majd:) inkább fütyültél volna!
Az első félidő végét jelzi (k).
(TELJESEN BESÖTÉTEDTEK A PÁLYÁK)
– Minden fekete fénnyel van megvilágítva.
A játékosokat gyúrják az öltözőben, Búzabarnából nudli lesz. De máris jönnek ki a játékosok, estélyi ruhában, a második félidőre.
Ünnepélyes a hangulat, az egész pályán végiggurították a gyepszőnyeget.
A két csapat így áll fel: (derék játék:) fáradtak.
Két kapus, tíz hát véd. A sorfalban. A labda lyukat talál a hálóban: gól! Összecsókolóznak a mieink: az ellen féltékeny lesz. (Itt már semmi utalás, pusztán a játék jözben is azért megeshet ez.)
A bíró nem adja meg a gólt, les. (Illetve bandzsit.)
Szem-ü r e g e t a bírónak. (Ez végre írásban jön ki jobban.) A közönség örömmámorban úszik, a két taccsjelző jelzi a partot. A lelátót eltakarják a nézők, nem lát le. A játékosoknak kezd megjönni a hangjuk, egyre lelkesebben biztatják a közönséget. Bajusz III. nadrágját letépik: két bajusz marad. Kiállítják. Mint aktszobor megmerevedik. A közönségnek tetszik a kiállítás. Egy múzeumőr tiltakozik a szoros emberfogás ellen.
Tartalékjátékos áll fel a kispadról, a kispad fölborul.
De a négyszögű labda már kezd kikerekedni. Durr-bele lőőő: fakapu! Lepattan róla. Visszateszi. Nem áll meg rajta. Rálövi. A kapus nem engedi be. (Akadékoskodik.) Megtalálják a kiskaput: bent vannak. A játék a labda nélkül folytatódik. Amikor a játékvezető, igen, most már jól látni, nézi az óráját. Nem találja. (Halovány utalás ugyebár a felszabadított „császikra”.)
Lehajol. És megvan a foriiint! – ami az elején elveszett. Mintha kisebb volna.
(ÉN IS KINN VOLTAM EZEN A MÉRKŐZÉSEN)
– És amikor mindenki szidta bírót: „Pfujj, az anyád, piszkos csibész!”, én is beüvöltöttem:
A mindenségit. (Szöveg ellen, teljesen blazírt, tűrtöztetett, visszafogott, angyalarccal és hangsúllyal:)
Hú, de fel-i-de-ge-sítettem magam.
(Öncenzúra.)