Gyurcsány berendezkedése

A főhatalmat áprilisban megtartó gyurcsányi avantgárd – a politika működési rendjének megfelelő módon – évtizedekre kíván berendezkedni. Az elmúlt hetek eseményei csak e perspektívából érthetők meg. A miniszterelnök körül szerveződő politikai mozgalom három területen is támadásba lendült. Ezermilliárdos nagyságrendű megszorító, jövedelemkivonó intézkedésekkel a költségvetési egyensúlyt kívánják néhány hónapon belül helyreállítani. Az államigazgatás területén centralizációba fogtak, s noha államreformot hirdetnek, egyelőre a mély tartalmat nélkülöző, a szómágia szintjén megmaradó elképzelésekkel álltak csak elő. S harmadikként belevágtak a Horn Gyula teremtette MSZP-s káder- és lobbikonglomerátum átszabásába. Gyurcsány Ferenc ezekkel a lépésekkel tartós kormányzásának feltételeit kívánja megteremteni. Gyurcsányék berendezkednek, s ezt – legalábbis machiavelliánus szemszögből – tehetségesen viszik végbe. A legtöbbet a berendezkedés legkevésbé fontos eleméről, az államreformról beszélnek, s sokkal kevesebb figyelem irányul a balliberális pártokon belül mindig izgalmas kamarillaháborúskodásra. Ezt nem tartjuk véletlennek, a berendezkedés kommunikációs stratégiájának továbbra is lényege ugyanis a fogyaszthatóság biztosítása. Míg a nyilvánosság a látványelemekkel van elfoglalva, addig a háttérben elvégezhető az új hatalmi struktúra stabilizálása és a költségvetés helyzetének javításához szükséges forráselvonás.
Április óta folytatódott a politika bulvárosítása, a minőségi sajtó és a parlament vitáinak háttérbe szorítása. A miniszterelnök blogja révén az orránál fogva vezette a maga autonómiájára oly büszke magyar sajtót. Közben kényszerpályára állította Horn Gyula pártjának erős embereit, sokakat felfelé buktatott, még többeket a politika sülylyesztőjébe küldött. Néhány hét alatt eljelentéktelenítette az MSZP-t, a belső demokráciájára oly büszke pártot bólogatójánosok gyülekezetévé változtatta. Kóka János beemelése a gyurcsányi csapatba csak az egyik első lépése volt a posztkommunista gazdasági elitből érkező menedzserek hatalomhoz juttatásának. Most Gyurcsány újabb menedzsereket szerződtetett csapatába, így továbbra is az a szemlélet lesz meghatározó, hogy Magyarországot modern nagyvállalatként kell irányítani. Az ellenzék perifériára szorítása folytatódik a jobboldali szimbólumok bátor alkalmazásával, átvételével. Ehhez egy csipetnyi szociáldemokratáskodás társul, ami jobbára az amúgy is erőtlen értelmiségi kritika megelőzésére szolgál.
Miközben a politikai nyilvánosságban a reformblabla szinte minden más témát kiszorított, kiderült, hogy az elmúlt két évben az államigazgatás és a nagy ellátórendszerek reformjának lebonyolítására nem készültek tervek. Draskovics Tibor annak idején miniszter volt, erőforrásokkal bírt, készíttethetett volna koncepciókat, ám mivel erre nem került sor, most látványosan ötletel, címlapra pedig nem a bizottságosdi abszurditása, hanem szokatlan álláshirdetési megoldásai kerülnek. A reformblabla bulvárosított jellege miatt is alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet az állami bevételek adóemelés formájában történő növeléséről, a kiadáscsökkentésről, a reálbérek befagyasztásáról, végül is a már-már drámainak ígérkező jövedelemkiszívásról. Amennyiben a miniszterelnök valóban államreformot akarna végrehajtani, úgy csak egy-két területre összpontosítana, s ott akarna új működési rendet kidolgoztatni. A minden területen változtatni kívánó törekvéseknek alighanem sehol sem lesz eredményük, ha csak az nem, hogy a közigazgatás működésében az anarchisztikus vonások tovább erősödnek.
A gyurcsányi berendezkedésben és a menedzsercsapat hatalmának konszolidálásában fontos szerepe lesz az EU-támogatásoknak, a II. Nemzeti fejlesztési terv forráselosztásának. Baráth Etele bukása és Bajnai Gordon előlépése csak ebből a nézőpontból érthető meg. Nem igaz Bajnai Gordon minap tett kijelentése, hogy nem lehet tudni, mire ment el az I. NFT majd 600 milliárd forintja. E kritikára senki nem kapta föl a fejét, noha amennyiben igaz, boldogabb országokban kormányok buknának bele. Az EU előírásainak megfelelően a források elosztásában azonban biztosított a nyilvánosság, fejlesztésekről soha ennyit nem lehetett még tudni, csak rá kell klikkelni a Nemzeti Fejlesztési Hivatal honlapjára. Meglepő volt egyébként, hogy a II. NFT projektötleteivel kampányoló Gyurcsány épp ennek a kidolgoztatását vezénylő Baráthot távolította el. Meglepő, de érthető. Gyurcsányék a széles pályázati kínálattal szemben a koncentrált fejlesztéseket, a megaprojekteket részesítik előnyben. A fejlesztéspolitika centralizálása, s benne a nagyvállalatok pozícióinak javulása ezt erősíti, így lehet, hogy valóban megindul a gyurcsányopoliszok kiépítése. Annak, hogy a II. NFT-s források jelentős részét a nagyvállalatok fogják elvinni, mélyreható társadalmi következményei lehetnek, az önálló vállalkozói egzisztenciákkal szemben a nagy szervezetekben dolgozó alkalmazottak csoportja erősödik tovább.
Az utóbbi hetek azt is megmutatták, hogy a középosztályok, a világnézetileg szerveződő történeti közösségek s az alsóbb néposztályok alig rendelkeznek a hatékony érdekvédelemhez szükséges erőforrásokkal. Ma a magyarországi nagyvállalati szféra talán az egyetlen szervezett ellensúlya a maga körül lassan minden kontrollt, ellensúlyt leépítő pártpolitikának. A nagyvállalati szféra megaprojektekre számít (sportesemények, ipari nagyberuházások stb.), amelyek látványosak, üzletileg kifizetődőek, s azt az érzést kelthetik kül- és belhonban, hogy az EU-forrásokat hasznosan költötte el az ország. Törekvéseiket támogató kormányzati működésre van tehát szükségük, amihez az elmúlt 16 évben a feltételek a mainál soha nem voltak jobban adva.
A koncentrált ipari és infrastrukturális nagyberuházások lehetőséget adnak viszont a hazai környezetvédő mozgalmak további erősödésére. Az ökológiai szemlélet jelentős tartalékokkal rendelkezik, számos érvet, összefüggést mutat föl, amelyekkel alaposan és jogszerűen kritizálható a környezeti és társadalmi fenntarthatósággal csak retorika szintjén foglalkozó fejlesztéspolitika. Az előző hónapok budapesti vitái (uszoda a Margitszigeten, hajógyár beépítése, mélygarázs, körgyűrű stb.) rámutatnak arra, hogy a város- és gazdaságfejlesztés uralkodó irányzatával szemben a környezetvédők tudnak és akarnak föllépni, alternatívát javasolni. Így nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a tömegmédiában föltűnnek a „romboló, mindent ellenző környezetvédő” ikonjai, amelyek közt be-bevágják a magyar politikai osztály kezéből számos alkalommal kicsúszó Sólyom Lászlót.
De a politika iránt érdeklődők az igazán izgalmas összecsapásokra a szocialisták háza táján számíthatnak. Ma még nem tudható, hogy az MSZP belső érdekcsoportjai közti erőviszonyokat miként rendezi át Horn Gyula széles lobbikoalícióra épülő pártjának fölszámolása, s főleg, hogy a küzdelemből vesztesen kijövő csoportok hol és milyen ellenállást tanúsítanak. A magyar parlamentáris demokrácia működésére az MSZP lobbikoalíciós jellege eddig inkább kedvezően hatott, mert egyfajta ellensúlyát képezte a status quót fölforgatni kívánó csoportok törekvéseinek. Az országgyűlési választásoknak sokkal több vesztese lett tehát, mint azt április 23-án gondoltuk, s egyre többet tudunk meg arról is, hogy Gyurcsány Ferenc miként és kikkel karöltve kívánja megteremteni „Új Magyarországát”. Szép, új világ van születőben, kétség sem férhet hozzá.