Gyurcsány Ferenc szupersztár

Valóságos népmesei hős ő, kész csoda, hogy eddig nem dolgozták fel hollywoodi szuperprodukcióban küzdelmektől terhes életét, amelynek során szegénységből küzdötte fel magát mindvégig tisztességes eszközökkel a miniszterelnöki székbe. „Lezser, közvetlen gyerek.” „Lázadó típus.” „Bátor és tehetséges.” „Nem autokratikus, nem konfrontatív hajlamú, hanem konstruktív és együttműködő személyiség.” „Nem mindennapi kommunikációs képességekkel bír.” És természetesen ő a parlamentarizmus egyetlen letéteményese Magyarországon – szemben a populista Orbánnal. Többek között e tanulságokat szűrhetjük le Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvéből, amely közel félezer oldalon ad hangot annak az ájult csodálatnak, amelyet a szerző művének hőse iránt érez.

Híres embernek könyv dukál. Már az életében. Így van ez rendjén nemcsak mifelénk, hanem Nyugat-Európában is. A posztmodernben, ahol a politika afféle valóságshow vagy folytatásos teleregény, a politikus egyúttal szappanoperahős is. Mint a sanyarú sorsú Isaura. Vagy éppen Leoncio, aki kíméletlen rabszolgatartóként zsákmányolja ki az előbbit. Aztán a nép, az istenadta nép – emlékezzünk, erre is volt példa Magyarországon – gyűjtést rendez a szegény rabszolgalánynak. Mit sem törődve azzal, hogy Isaura csak a képernyőn létezik. Elvégre az imázs felülírja a valóságot. Amit a képernyőn látunk, az igazabb, mint ami körülöttünk történik. Minden valamirevaló politikus tudja ezt.
Így hát a politikusoknak is könyv dukál. Nyugaton az ilyesmi úgy szokott történni, hogy valamelyik sikeresebb tollforgató magnetofon mellett átbeszélget néhány napot a politikussal. Aztán az elhangzottakat megírja interjúként. Ha elegáns, akkor nem szóról szóra, hanem saját véleményét is hozzáfűzve a hallottakhoz.
És ott van a másik lehetőség is, amelyet mifelénk csak „négerkedés” néven szokott politikailag kevésbé korrekt módon emlegetni a szakma. A tollforgató a beszélgetések nyomán – anélkül, hogy a nevét adná a végtermékhez – önéletrajz formájában, megszerkesztve, átstilizálva leírja a politikus-hős önmagáról mondott szavait. Aztán – jól felduzzasztott bankszámlával – kilép a képből, a politikus pedig országnak-világnak megmutathatja, hogy őkiválósága bizony még az íráshoz is ért. „In his own words” – a saját szavaival, szokták a cím alá írni ilyen esetekben az angolszász kiadók. És a saját hazugságaival, tehetnénk hozzá rosszmájúan.
Debreczeni József Gyurcsány-könyve nem négerkedés. Rosszabb. Az újságíró a szerző, nem pedig Gyurcsány, akivel Debreczeni csak beszélgetett. Az ünnepi könyvhéten – és hagyjuk meg, ez azért gerinces lépés volt – mégis az új miniszterelnök dedikálta Az új miniszterelnök című könyvet (mellesleg minden női olvasót emberesen, két oldalról összenyálazva búcsúzásképpen). Néha persze Debreczenit is láthatta a Vörösmarty téren az ember. Csendesen megült néha az Osiris Kiadó pavilonjának sarkában.
Persze ez így is van rendjén. Az új miniszterelnök című könyvet jegyző Debreczeni ugyanis nem szerző, hanem szócső. Vagy pedig valóban még annál is jobban rajong Gyurcsányért, amennyire a miniszterelnök szereti önmagát. Nemzetünk legnagyobbjairól – Kossuthról, Széchenyiről vagy éppen Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről – nem készült még olyan monográfia, amely ennyire részletesen és szinte vallásos áhítattal mutatta volna be az írás hősének életútját.
Esetünkben Gyurcsány Ferenc életét, amely Dickens-regénybe illő módon kezdődött. A miniszterelnök családi története ugyanis Debreczeni szerint – mily kiváló dramaturgiai fogás! – egy pisztolylövéssel indul. „A pisztolygolyó Gyurcsány Géza pénzügyőrtiszt halántékát szakítja át – a ravaszt saját maga húzza meg. Az indíték: kártyaadósság” – írja Debreczeni, mi meg elmorfondírozhatunk azon, hogyan múlik el a világ dicsősége, s hogyan viszonyul egymáshoz egy kártyaadósság meg a világranglista dobogós helyére tornázott államadósság… De mindegy, folytassuk a Gyurcsány-sagát, amelyből megtudhatjuk, hogy a későbbi miniszterelnök apja így árva maradt. Amikor már megszülettek a gyermekei, folyton ivott, és a feleségét gyötörte. Ennek következtében a leendő miniszterelnök „azért dolgozott egész nyáron, hogy tudjon venni egy-két ruhadarabot, főképp öltönyt Pestre”, azonban sanyarú sorsát „nem élte meg tragikusan”. „Épp ellenkezőleg, büszke voltam arra, hogy el tudom magam látni, hogy önálló vagyok. Az apám meg fogta magát, és lenyúlta az öltönyeimet, az isten áldja meg” – emlékszik vissza erre az időre keserédes nosztalgiával a galamblelkű hős, Twist Olivér és Copperfield Dávid kései utódja, akinek elevensége – mint megtudhatjuk – „olykor csínytevésekben nyilvánult meg”.
Ám a hős töretlenül küzdötte le az akadályokat, amelyeket a nagybetűs Élet gördített elé. Elvégre „jó eszű” volt és „tehetséges”, ám amíg nem került el az Apáczai-gimnáziumba, igen keveset tanult a „délutánonként a pápai várkertben vagy az atlétikai edzéseken rohangáló, szertelen, otthon már a lányoknak udvarolgató vidéki fiú, Gyurcsány Ferenc”.
És ez így folytatódik, egészen a könyv – kis híján azt találtam írni, a regény – utolsó lapjáig. A népmesei hős, a legkisebb királyfi, Gyurcsány Ferenc próbatételeket áll ki, amelyeket – hála szorgalmának, nagy eszének és persze morális kiválóságának – rendre sikerrel küzd le.
Azonban a népmesékből a démonikus erővel felruházott, velejéig gonosz és rettenetes erejű ellenség sem hiányozhat, aki felett a főhős végül győzedelmeskedhet. Bizony, a Debreczeni-könyv hétfejű sárkánya nem más, mint Orbán Viktor. Aki folyton-folyvást feltűnik, ha a Gyurcsánynak tulajdonított jó tulajdonságokról esik szó. Természetesen ellenpéldaként. Egészen az első fejezetektől kezdve. Kollégistaként „Orbán Viktorral ellentétben Gyurcsány Ferencet korántsem viseli meg a változás, sőt: őt egyáltalán nem viseli meg”. Orbánt nyomasztja a katonaság, míg Gyurcsányt „nem nagyon érinti meg”. A rendszerváltozás körüli időkből Gyurcsány nem őriz személyes emlékeket Orbán Viktorról, a jobboldali exminiszterelnök azonban már ekkor „komolyan veendő”, értelmes embernek tartja későbbi ellenfelét. Mi mást mondhatna erre eszmefuttatását összegezve Debreczeni, mint hogy „Orbánnak jó szeme volt”.
Gyurcsány emellett „bátor és tehetséges” is, míg „Orbán eleve nem akar olyan helyzetben mutatkozni hívei előtt, ahol ellentmondanak neki, ahol cáfolják a kijelentéseit, azaz: a kinyilatkoztatásait”, mindemellett végletekig populista, ellentétben Gyurcsánnyal, aki a parlamentarizmus letéteményese Magyarországon.
A történetet persze happy end zárja. Gyurcsány királyfi, aki – soroljuk Debreczenivel – különleges intellektuális, kommunikációs és vezetői képességekkel, testi és lelki teherbíró képességgel bír, valamint karizmatikus is, és „politikusi szenvedély” fűti, legyőzi a hétfejű Orbán sárkányt. „A rendszerváltozás egykori hőse csődöt mondott a volt KISZ-titkárral szemben. A szemmel láthatóan kiüresedett, kiégett autokrata csődöt mondott a maga igazában hívő demokratával szemben. A populista vezér a parlamentáris politikussal szemben.” Ezzel – mint Debreczeni az ünnepélyes zárszóban fogalmaz – „megnyílt a lehetőség, talán újra megteremtődtek a feltételei annak, hogy nekünk, magyaroknak ne csak nagy politikusaink, de államférfiaink is legyenek. Mint a franciáknak De Gaulle, a németeknek Adenauer, Brandt vagy Kohl, az angoloknak Churchill vagy Thatcher”.
Így fest Debreczeni József Gyurcsányiádája. A kérdés csak annyi, meddig hisz a nép a valóságshow-kban és a mesékben. Ugyanis Kádár ’56-ból legalább egyet megtanult: a népnek ennie kell, különben baj lesz. Az újraválasztott Gyurcsány-kormány intézkedéseiből úgy tűnik: szocialistáink esetében mindez már csak halványuló tudás. Gyurcsány-Leonciónak nem kell gyűjtést rendezni, magától is elveszi ő tőlünk vélt jussát.
Mindenesetre reggeli kávé helyett, vérnyomás- és adrenalinszint-emeléshez jó szívvel ajánlhatjuk Debreczeni Gyurcsány-könyvét. Még Kende Orbán-pamfletjénél is alkalmasabb erre a célra. Annak legalább – mint III. Richárdnak a gonoszság – kölcsönzött némi karizmát a szerző féktelen, kendőzetlen gyűlölete. Debreczeni könyve más. Egyedülálló újságírói teljesítmény. Ugyanis az előző fél évszázadban Magyarországon talán még soha nem áradt félezer oldalon át ily szánalmasan a megalázkodó, szolgalelkű sunyiság.