A béren kívüli juttatások korlátozására készül a kabinet – adta hírül tegnap az egyik gazdasági napilap. Az értesülés szerint a jelenleg több címen és különböző szabályok alapján adható kifizetéseket a jövőben összevonnák, valamint megszüntetnék a biztosítások mostani kedvezményezettségét és a közszolgálati dolgozók ruhapénzét is. Az összevonás irányába mutat az is, hogy a hatályos adótörvények egyes, úgynevezett cafeteria tételekre már az idén is évi 400 ezer forintos korlátot vetnek ki. Ezek közé tartozik egyebek mellett az egészségpénztári befizetés, a tandíj-hozzájárulás, az üdülési csekk és az üdültetés, az iskolakezdési támogatás, valamint az utazási bérlet.
2007-től azonban valamennyi, hosszabb távú öngondoskodást és a napi megélhetést segítő kifizetés csak egy másik tétel kárára történhet – írja a Napi Gazdaság. Ez a lépés az önkéntes nyugdíjpénztárakat és egészségpénztárakat érintené érzékenyen, a tapasztalat ugyanis az, hogy befizetésekre inkább a cégek fordítanak gondot, a dolgozók kevésbé. A részletekről egyelőre nem sokat tudni, főleg, hogy a kormány legutóbbi javaslata sem „ment át” az Országos Érdekegyeztető Tanácson: a kabinet víziójában eredetileg 500 ezer forintos összeghatár szerepelt a különböző tételek arányosításával, végül azonban a felek 400 ezer forintban és a megkötések feloldásában állapodtak meg.
Eshet az életszínvonal. A következő évben a bérek reálértéke akár 15 százalékkal is csökkenhet – vélekedett Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője tegnap az Info Rádióban. A jövedelmeket jelentősen visszaveti, hogy a kormány a dolgozók által fizetendő egészségügyi hozzájárulás mértékét – az eddigi tervek szerint – a jelenlegi 4-ről előbb 6, jövőre pedig 8 százalékra emeli. Idén 4, jövőre pedig 5 százalékos inflációval számolva a bérek elveszítik vásárlóértékük hetedét.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról