Kivizsgálják a szerbiai bababotrányt

Két évtizedes rémhistóriát – az elveszett csecsemők titkát – igyekszik tisztázni a szerb képviselőház azzal, hogy a napokban különleges rendőrségi nyomozó csoport felállításáról határozott. Szülők százai állítják ugyanis, hogy – főként az 1970 és 1990 közötti években – halottnak nyilvánított újszülöttjük emberkereskedők áldozata lett. Számos tény erősíti feltételezésüket.

Különleges nyomozó csoport létrehozásáról döntött a napokban a szerbiai parlament. A rendőrségi csapat – amelyben az életvédelmisek mellett helyet kapnak szervezett bűnözéssel foglalkozó szakértők is – feladata az, hogy feltárja egy két évtizedes rémhistória hátterét. Több száz szülő gyanítja ugyanis, hogy gyermekkereskedők áldozatává vált halottnak nyilvánított újszülöttjük. Az 1970 és 1990 között regisztrált esetek közös vonása, hogy a családok nem láthatták a holttesteket.
Szerbia számos városát érinti az ügy, a legtöbb bejelentés – pontosan 764 – húsz évvel ezelőtti, de elvétve vannak közöttük korábbiak is, sőt egy még 1959-ből származik. Újabbak érkeztek azonban 2002-ben és 2003-ban, s állítólag napjainkban is, ám azok feltehetőleg korábbi időszakra vonatkoznak. Az érintett szülők szerint tehát gyerekeik ma is élnek, csak épp nem tudnak róluk semmit. A történeteknek se vége, se hossza, hiszen e nyomasztó gondot már másfél-két évtizede görgeti maga előtt a közben háborús megpróbáltatásokat is átélt szerbiai társadalom. Van olyan anya, aki „saját húszéves fiával találkozott az önkiszolgálóban”, akad olyan is, aki „meghaltnak deklarált ikertestvérét látta, aki úgy hasonlított rá, mint tojás a tojásra”. E szóbeszédek hitelességét csak DNS-vizsgálatokkal lehetne ellenőrizni. Ami viszont igaz és dokumentálható, az a szülők nyugtalanságát táplálja. Például: a halotti levelet kiadták, de olyan néven nem temettek el senkit. Különös az is, hogy – miként egy egészségügyi dokumentum kiderült – némely baba a halála után három nappal megkapta a kötelező védőoltást. Az is előfordult, hogy az ikrek szüleivel közölték, az egyik gyerek egészséges, a másik azonban meg fog halni. Aztán érthetetlen fordulat állt be, az egészséges meghalt, aki pedig a halálán volt, makkegészséges lett.
Az igazságot maguk kereső szülők áthághatatlan bürokratikus akadályokba ütköznek. A nyomok eltűntek, az adatok elvesztek, megsérültek, megrágták az egerek, elrohadt a pincében, elvitte az árvíz, lebombázta a NATO… Nem tudni, hol temették el, illetve nincs nyoma, hogy eltemették-e. Az is igaz, hogy a belgrádi temetkezési közvállalat ma is mindenkit elföldel, függetlenül attól, hogy rendben van-e a kísérődokumentáció.
A szülőotthonokban elhunyt csecsemők kilencvenkilenc százalékát sem az anyja, sem az apja nem láthatta. Legtöbbjük esetében megszakad minden nyom az egészségügyi intézmény és a temetkezési vállalat között. Ezeket a tényeket sok más megdöbbentő szabálytalanság mellett a parlamenti vizsgálóbizottság tárta a képviselőház elé.