Kivonás

Több kiemelkedően fontos jogi, orvosi, erkölcsi kérdés merül fel a művi meddővé tétel esetében. A beavatkozás általában a nemző- és megtermékenyülőképesség végleges elvesztését jelenti, akár férfiak, akár nők esetében. A beavatkozás lényege szerint az ondó- vagy a petevezeték lekötését vagy átvágását jelenti, ezután csak művi megtermékenyítéssel lehetséges a szülővé válás. A műtét – súlyos következményei ellenére – lefolyását tekintve „kis beavatkozásnak” tekinthető, amely adott esetben egynapos kórházi tartózkodással – sőt illegális körülmények között ambulánsan is – elvégezhető. A sterilizáció megkülönböztetendő a kasztrációtól. Utóbbi a nemző- és a közösülési képesség elvesztését is jelenti.
Így a jogi-erkölcsi problémák legnagyobbikát a beavatkozás visszafordíthatatlansága jelenti. Egy fiatalkorban hozott döntés az egyén egész létére kihat.
A súlyos következmények miatt a külföldi joggyakorlatban maradandó testi fogyatékosságot okozó súlyos testi sértésnek minősül az engedély nélkül végrehajtott sterilizáció. A magyar joggyakorlatban nem ismeretes illegális sterilizáció miatti eljárás. (Külföldön tömegesen fordultak elő nagyon vitatott esetek.) Jellegét tekintve a beavatkozás öncsonkításnak minősül, amely a jog szerint tilos.
Különös súllyal merül fel az önrendelkezési jog kérdése a kérdéskör kapcsán. Kiterjed-e az egyén joga arra, hogy önmagának maradandó testi fogyatékosságot okozzon, s az állam (orvos) köteles-e ehhez jogi-orvosi segítséget nyújtani? Hiszen a sterilizáción átesett személy nemcsak saját magára nézve hoz súlyos következményekkel járó döntést, hanem házastársára, partnerére, jövendő gyermekére is – közvetve az egész társadalomra. (Sarkítva a kérdést: ha egy társadalom minden tagja sterilizáltatni kívánja magát, köteles-e ezt az állam biztosítani és végrehajtani?) Vagyis a kérdéskör kapcsán felmerül az önrendelkezési jog korlátozásának kérdése az egyén és a társadalom érdekében.
A történelem folyamán többször előfordult a sterilizáció visszaéléssel való alkalmazása, különösen kisebbségek, beteg emberek esetében.
A súlyos kérdések ellenére a magyar joggyakorlatban és -elméletben – noha a beavatkozást korlátozott mértékben korábban legalizálták – az Alkotmánybíróság döntéséig nem vitatták. Az eddigi alkalmazások során gondként merült fel az önkéntesség és a megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezés kérdése. A történelem folyamán e tekintetben voltak visszaélések, mivel több esetben beszámítási képességgel nem rendelkezőkön hajtották végre a beavatkozást, így önkéntességről nem lehetett beszélni (példa erre a hitleri Németország), illetve előfordult számos olyan eset, hogy a beavatkozáson átesők nem kaptak felvilágosítást a következményekről (a fejlődő országokban). A következmények megfelelő felmérése céljából ezért több jogállamban az általános cselekvőképességi kor felett állapítják meg a beavatkozás elvégezhetőségét. (A sterilizáció mint a fogamzásgátlás eszköze ismert volt az emberiség történetében, akárcsak a kasztráció [eunuchok], de törvényi szabályozására a múltban csak a hitleri Németországban akadt példa. Az 1934. január 1-jén hatályba lépett törvény [Erbgesundheitsgesetz] fajnemesítési okból az elmebetegeknek és az örökletes betegségben szenvedőknek írt elő kötelező sterilizációt, beleegyezéstől függetlenül. A törvény alapján 1934–1945 között 350 ezer embert sterilizáltak.)
Manapság több országban orvosi vagy szociális okból is megtörténhet a beavatkozás: megfelelő életkor (általában 25–35 év) vagy adott gyerekszám elérése után (például három gyerek). A sterilizáció – általában idősebb korú nőknél – meglehetősen elterjedt a világban (néhány adat nőkre és férfiakra vonatkozóan: Ausztrália 28, illetve 10 százalék, Nagy-Britannia 15–16 százalék, Egyesült Államok 23–13 százalék, Németország 6,1–1,2 százalék, Magyarországról nincs adat). Visszaélésszerű – felvilágosítás nélküli, pénzért végzett – alkalmazására több adat van fejlődő országokból: Peruban 1995–1998 között 300 ezer nőt sterilizáltak akarata ellenére. Adatok vannak a fejlett országokban is a visszaélésszerű alkalmazásra: az Egyesült Államokban az 1970-es években jogszabályellenesen sterilizáltak feketéket és más kisebbségieket.
A sterilizáció hazánkban az új egészségügyi törvényig (Eütv.) rendeleti szinten volt szabályozva (12/1987. [VIII. 19.] EÜM-rendelet). Ezután a magyar közéletben, tudományos fórumokon figyelemfelhívó elemző tanulmány nem jelent meg a kérdésről, s vita sem volt. Ennek oka kettős lehetett: részben más születéskorlátozási módok nagy elterjedtsége és könnyű elérhetősége, másrészt az európai viszonyokhoz képest viszonylag szigorúbb szabályozás. Ezért valószínűleg nagyobb igény sem merült fel az alkalmazására, s ennek tulajdonítható, hogy nincs adat arra sem, hogy a hazai lakosság összességéből milyen arányú a művileg meddővé tettek száma.
Nagy hiányossága volt – s jelenleg is az! – a magyar szabályozásnak, hogy a sterilizáció visszaélésszerű, illegális elvégzésére – amely súlyos bűncselekmény – nincs utalás sem a jogszabályban, sem a joggyakorlatban. Az új Eütv. két okból tette lehetővé a művi meddővé tételt:
– családtervezési célból;
– egészségügyi indokból.
Az egészségügyi indokból elvégezhető sterilizációnak a jogszabályokban semmiféle megjelölt orvosi oka nincs – ez nagy hiányosság! –, pusztán a betegség (milyen betegség?) szerint illetékes kórházi és klinikai osztály javaslata szükséges.
Családtervezési okból 35 év feletti vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező férfinál vagy nőnél végezhető el a beavatkozás kérelem alapján.
Mindkét esetben három hónapnak kell eltelnie a kérelem benyújtása s a beavatkozás elvégzése között. A beavatkozás előtt a kérelmezőt, házastársát (élettársát) részletesen tájékoztatni kell a fogamzásgátlás más lehetőségeiről, a kockázatokról, következményekről. A kérelem bármikor, bármilyen formában visszavonható.
Az Alkotmánybíróság (AB) 908/B/1992 határozatával 2006. június 30-i hatállyal megsemmisítette a családtervezési indokú sterilizációs szabályokat. A megsemmisítés fő indoka az volt, hogy a szabályok jelenleg túl szigorúak, ezért sértik az önrendelkezési jogot. Ugyanakkor a testület megállapította, hogy „az ilyen eljárások alapjogként nem illetnek meg senkit (például művi megtermékenyítés, dajkaterhesség), és a családtervezés egyes módjai korlátozhatóak”. A testület szerint az alkotmány „nem garantálja az öncsonkításhoz való jogot”. Az AB öszszegzésként megállapítja, hogy „a törvényhozó korlátozhatja a művi meddővé tételt, de a jelenlegi korlátozás aránytalan, túlzó”. Kifejezetten felhívja a figyelmet a testület arra, hogy „különösen életkori határok állapíthatók meg” – mivel az élet, testi épség, egészség kérdéseiben a „döntésképesség eltérhet a vagyonjogi döntésképességtől”. Arra is utal a testület, hogy e kérdésben a döntésképesség a legtöbb országban eltér a vagyonjogi döntésképességtől – általában jóval magasabb annál (Ausztria, Dánia, Németország 25, Egyesült Államok 21, Szlovénia 35 év). Ennek megállapítása azonban a törvényhozó feladata.
Nagyon fontos hangsúlyozni a következőket: az AB nem állapította meg azt, hogy a 18. év betöltésétől lehetséges a művi meddővé tétel. Korlátozások felállíthatók – annak figyelembevételével, hogy a jelenlegiek túl szigorúak –, ez azonban a törvényhozó feladata. De ha a törvényhozó nem állít fel korlátokat, akkor valóban a 18. évtől végezhető el a beavatkozás – hasonlóan a többi műtéti eljáráshoz. Így a 18 éves korhatár meghatározása – adott esetben – a törvényhozó felelőssége, amit elérhet úgy is, hogy a megsemmisített szakasz helyett nem alkot újat.
A testületben Harmathy Attila, Tersztyánszkyné Vasadi Éva és Kovács Péter markáns különvéleményt képvisel – ők alkotmányosnak tartják a jelenlegi hatályos szabályokat.
Nem lehet egyetérteni a testület döntésével a következők miatt:
Szinte abszolutizálja az önrendelkezéshez való jogot. A sterilizációt kérő személy kivonhatja magát a társadalmi reprodukciós folyamatból. A gyermekek felnevelése, taníttatása költséget jelent – ezt a sterilizálandó is megkapta! –, amelynek viselésétől így mentesül. Ugyanakkor a ténylegesen dolgozó nemzedékek biztosítják a mindenkori nyugdíjasok eltartását. Vagyis a kellő számú gyermeket „nem vállaló” – például aki magát sterilizáltatja – mentesül a gyermeknevelési költségek alól, ugyanakkor nyugdíjasként részesül a következő generáció munkaeredményéből. Ma is fennáll a generációk közötti kölcsönös eltartási kötelezettség – csak éppen ebből kivonja magát az „önrendelkezési jog” hamis értelmezésével élő.
A beavatkozás valójában öncsonkítás, amelyet a jog soha nem támogatott. Sőt az előbbiek szerint az öncsonkításnak társadalmilag különösen veszélyes formája, mert élősködő életvitelre is lehetőséget ad.
Emellett a testület nem hívja fel kellő mértékben a figyelmet arra, hogy a sterilizáció helyrehozhatatlan egészségügyi károsodást okoz. Ennek felmérésére nem képes egy 18. életévét betöltött fiatal, így a tájékoztatás s a kellő érettségen alapuló beleegyezés kulcskérdés ez ügyben.
Jelenleg a sterilizáció orvosi feltételrendszere („protokoll”) nincs meghatározva. Ennek hiányára a testület nem hívja fel a figyelmet.
Az illegális sterilizációnak vagy a megfelelő felvilágosítás és önkéntes beleegyezés hiányának a magyar jogban nincs jogi következménye.
Nem vette figyelembe a testület hazánk katasztrofális demográfiai helyzetét; nyilvánvaló, hogy egy liberális sterilizációs gyakorlat tovább csökkenti a születések számát. A liberális joggyakorlat bevezetését semmi nem indokolja; a családtervezésnek számos más módja nyitott, hozzáférhető hazánkban.
Összegezve: látható, hogy az AB döntésével széles körű liberalizációs lehetőséget tett lehetővé a törvényhozó részére, ugyanakkor nem hívta fel a figyelmet a jogi garanciák szükségességére és jelenlegi hiányára. Mivel a törvényhozás 2006. június 30-ig nem élt az AB által adott felhatalmazással és iránymutatással, a törvényhozást ugyanilyen súlyú felelősség terheli; így valóban bekövetkezik a művi meddővé tétel lehetősége férfiak és nők részére 18 éves kortól.