Az angyalok sem egyformák

Magyarországon csak több évtizedes késéssel indulhatott el az egymás közötti türelemről, egymás elfogadásáról szóló szellemiség kialakítása, bár a nagy társadalmi tolerancialecke nem a legszerencsésebb pillanatban kezdődött. A rendszerváltoztatás megpróbáltatásai közepette a közösségek egyénekre estek szét. Mindenki a maga bajával, javával vagy boldogulásával volt elfoglalva. És éppen ebben az időben nyíltak meg azoknak az intézeteknek a kapui is, amelyekben addig elszigetelve, de biztonságos létben tartották a fogyatékossággal élőket. A sérült embereknek tehát ki kellett lépniük a világba, amelyik azonban nem volt még felkészülve a fogadásukra. Sőt, nincs a mai napig sem.
Jó lenne, ha nem kellene már tolerancianapokat szervezni, csakhogy a fejlett világhoz képest komoly lemaradásban vagyunk. Nyugat-Európában senki nem fordul meg egy fogyatékos csoport után, nálunk pedig még ma sem megszokott a látvány, mondja Kelemen Mária, az Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetének igazgatója. Az igazgató asszonynak erről bőséggel lehetnek tapasztalatai, hiszen a fogyatékkal élők között is a legnépesebb, a legnehezebben beilleszthető, és nem utolsósorban a legkisebb érdekérvényesítő képességű csoport körében éli mindennapjait. Velük kapcsolatban még a szociális törvényt is félreérthetően fogalmazták. A törvény megkülönböztet vak, hallássérült, mozgássérült és fogyatékos embereket. „Mintha a fogyatékos az értelmi sérült szinonimája volna”, háborog Kelemen Mária, aki az önkormányzat és a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium munkatársaival együtt mindenféle-fajta sérült érdekében, az épek előítéleteinek enyhítéséért vállalkozott arra, hogy szakmai nap keretében pozitív szerepben mutassa be a társadalomnak e nehéz helyzetben lévő csoportját.
Civil érdeklődők, szakemberek, valamint a leginkább érintettek, a különböző fogyatékkal élők alkották a tolerancianap közönségét. Volt, akit csak a kíváncsiság hozott el, és volt, akit az érintettség. E nap ugyanis azt is célozta, hogy egymásra találjanak segítők és segítségre szorulók. Úgy tűnik, a fóti és gödi szociális szolgáltatóknál a helyzet rendben lehet, ők talán ezért nem mentek el, a dunakeszi szervezetek azonban komolyan vették a meghívást. Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, nevelési tanácsadó, korai fejlesztést végző szervezet, nappali pszichiátriai szolgálat, kerekesszék-javító állított sátrat a gimnázium udvarán, kínálta a „szolgáltatásait”. Az aulában eközben pszichológus tartott előadást a személyiségfejlődés zavarairól, etológus a kutya és ember különleges kapcsolatáról, szakember mutatta be a fogyatékossággal élő emberek segítségére szolgáló kutyák nevelésének módszereit, lehetőségeit.
Pozitív szerepet emleget a rendezvény egyik szervezője, amelyben megmutathatja a fogyatékossággal élő, mi mindenre is képes. Érdi Tamás zongoraművész minden fellépése, most a dunakeszi is, azt példázza, hogy erős akarattal és tehetséggel egy vak ember is feljuthat a világot jelentő deszkákra, a Baltazár Színház pedig értelmi fogyatékos színészeivel azt bizonyítja, hogy a reménytelennek tűnő eseteket sem szabad magukra hagyni. A baltazárosoknak csodájára is jár a világ, egyedülálló vállalkozásukat a nemzetközi szakma a legnagyobb elismeréssel övezi. Produkciójuk kiállja a legszigorúbb kritikát is, vérbeli színház pompás színészekkel, remek díszletekkel és modern színpadi megoldásokkal. Azt hirdetik: az angyalok sem egyformák.
A nap vége felé összegyűlik a kerekasztal mellé négy fogyatékossággal élő. Fatime huszonnégy éves korában veszítette el a látását. Ő arról beszél, hogy mióta megvakult, megváltozott az emberekhez való viszonya is, hisz már nem a kép alapján ítéli meg őket. Tibor nemcsak mozgássérült, hanem mentálisan is sérült. Ővé az értelmi fogyatékosok rehabilitációjának egyik sikertörténete. Tizennégy éves kislányával és feleségével önálló életet él. Az intézetből kikerülve felújítottak egy parasztházat, a saját lábukon állnak, megbecsüléssel övezve élnek és dolgoznak a falujukban. Az érdem az övék, mondja Kelemen Mária, a szakembereké csak annyi, hogy felismerték és támogatták ezt az emberpárt, hogy önálló és teljes életet élhessen. Ritka ugyanis, hogy az értelmi fogyatékos embereket a nyílt munkaerőpiac alkalmazza, többségük védett munkahelyeken tud csak elhelyezkedni. A két kerekes székes asszony a kerekasztal mellett elsősorban a közlekedési nehézségekről beszél, mert számukra az akadálytalan mozgás jelentené a szabadságot. Végül arról kérdezik őket, mit kívánnának egy jótündértől. Csak annyit, mondják, hogy az emberek segítsék fel őket, amikor elesnek.