Heves érzelmek, indulatok nélkül zajlott le az északi országban a választási kampány, amelynek eredményeként tizenkét év után bekövetkezett a polgári fordulat. A média, amely kevés kivételtől eltekintve a szociáldemokraták szája íze szerint szól, megpróbált ugyan botrányt kavarni a kampány finisében, de hiába. A botrány arról szólt volna, hogy a Folkpartiet (Néppárt) behatolt a szociáldemokrata párt csupán belső használatra szánt internetes oldalára, s ily módon bizalmas, illetve a párt számára stratégiailag fontos információkhoz jutott. Ám a média hiába tüzelte a népet napokon át, a felháborodás mértéke igen csekély volt, sőt a rivaldafény egyesek szerint a Folkpartiet malmára hajtotta a vizet. A polgári oldal győzelmét persze nem ez az eset döntötte el, de nem is az emberekben lévő csillapíthatatlan vágy a változás iránt, hiszen ők nemcsak megszokták a szociáldemokraták által hét évtizeden át épített svéd modellt, hanem szemléletükben egyenesen a svéd modell produktumai.
Akkor miért győzött a jobboldal? A kérdést a választási győzelem utáni reggelen a média jellemző módon így tette fel: miért veszített a baloldal? A központi téma pedig nem az új miniszterelnök, Fredrik Reinfeldt személye volt, hanem a tíz év után leköszönő Göran Persson. Hosszas találgatások kezdődtek, vajon ki követi őt a szociáldemokrata párt élén, ha majd márciusban pártelnöki tisztségétől is megválik. Reinfeldt győzött ugyan, de most is, mint már annyiszor, Persson volt a bonviván. De lássuk tehát, miért veszítettek a baloldali pártok.
Politikai elemzők szerint a jobboldal ügyesen adoptálta a baloldal egyik központi kérdését, a munkahelyteremtést. A sikertelenség oka az is, hogy Persson kezdettől védekező álláspontra kényszerült egy másik fontos kérdésben, az ingatlanadók csökkentését illetően. A most távozó szociáldemokrata kormányban többször is megrendült az emberek bizalma, például akkor, amikor az képtelen volt kezelni a délkelet-ázsiai szökőár miatt kialakult válságot, vagy amikor leplezni próbálta a Mohamed-karikatúrák kapcsán tett cenzúragyanús lépéseit.
Az elemzők szerint a bukás fő oka azonban Göran Persson személye volt. Túl hosszúra nyúlt a miniszterelnök évtizedes „uralkodása”, az emberek egyszerűen megunták, de a stílusát is arrogánsnak találták. A kormány fogalma Persson szinonimájává vált, a show egy emberre épült. A szociáldemokrata vezér, aki mindig szívesen dobálózott hangzatos munkásmozgalmi közhelyekkel, s a Nép Otthonáról vizionált, álmait csupán egy hatalmas magánbirtok és luxusingatlan létrehozásában váltotta valóra. Ugyanakkor kormánya olyan magas adókat épített be az energiahordozók, az elektromos áram és a benzin árába, hogy az átlag svéd egyre szorosabbra kénytelen húzni a nadrágszíjat, sokan pedig a hónap végén megélhetési gondokkal küzdenek.
A Persson nevével fémjelzett baloldal bukását az is elősegítette, hogy nem állt elő kézzelfogható programmal. Persson szerint a svéd modell olyan tökéletes, hogy legfeljebb csak apróbb kiigazításokra szorul. Ez a hamis kép azt eredményezte, hogy a szociáldemokrata párt cselekvésképtelenné vált, nem tudott továbblépni.
Évek óta leáldozóban van a szociáldemokraták napja. Több ciklust abszolút parlamenti többség nélkül kormányoztak végig, mostanra pedig úgy látszik, elérték a mélypontot, s az utóbbi kilencven év legrosszabb választási eredményét produkálták. A polgári oldal azonban nem csak azért győzött, mert a szociáldemokraták veszítettek. A négy jobboldali párt, a Moderaterna, Centerpartiet, Kristdemokraterna és a Folkpartiet komolyan és módszeresen készült a választásokra. A pártok közti korábbi széthúzás megszűnt, ehelyett markáns polgári szövetséggé kovácsolódtak, és a polgári oldal eddig soha nem látott egységét valósították meg. Szövetségük, az Alliansen négy vezetője között állandó egyeztetés folyik. A kereszténydemokrata Göran Hägglund, a centrumpárti Maud Olofsson, a néppárti Lars Leijonborg, valamint a mérsékeltek vezetője, Fredrik Reinfeldt közötti munkakapcsolat kölcsönös megbecsülésen alapuló baráti kapcsolattá mélyült. A Moderaterna 1928 óta nem aratott ekkora sikert, s négy évvel ezelőtti választási eredményéhez képest nem kevesebb mint 11 százalékkal több szavazatot kapott. Nemcsak a testvérpártoktól vonzott magához szavazókat, hanem ezúttal az úgynevezett szürke szociáldemokraták is rászavaztak. Ha pártjukban csalódtak, ezek a szociáldemokraták azelőtt olykor a Centrumra vagy a Néppártra adták le szavazatukat.
A négy polgári párt közül a leghatározottabb arculatváltáson a mérsékeltek pártja esett át. Mára új munkáspártnak nevezi magát, míg korábban a parlamenti patkó jobb szélén helyezkedett el. A párt vezetője, a negyvenegy éves Fredrik Reinfeldt természetes, szerepmentes, barátságos, ugyanakkor egyszerre határozott és nyitott politikus, aki képes az Alliansen összetartására. 1925 óta nem volt ilyen fiatal miniszterelnöke az országnak, és 1975 óta nem volt olyan kormánya, amely parlamenti többséggel vezette az országot. Az eddigi polgári kormányoknak csak 12–16 éves időközökben nyílt lehetőségük egy-egy ciklusra szóló vendégszereplésre, és minden esetben lefelé menetelő gazdaságot vettek át. Ez alkalommal azonban jók az ország növekedési mutatói, s ez megkönnyíti majd az október 6-ára megalakuló kormány helyzetét.
Az Alliansen több munkalehetőséget kíván biztosítani, amit többek közt a munkaadóknak nyújtott kedvezmények által kíván megoldani. Támogatja a közép- és kisvállalkozókat, ugyanakkor a segélycsapda fokozatos felszámolására törekszik, így csökkenni fog a munkanélküli-segély. A jelenleg negyven százalékot meghaladó jövedelemadó és a sokak számára ugyancsak elviselhetetlen ingatlanadó is jóval alacsonyabb lesz. Így például egy középszerű családi házban élő átlag svéd az eddig fizetett ingatlanadó tizedét fizeti majd, ha a pártszövetség a kereszténydemokraták javaslatát fogadja el.
Elődeitől eltérően az Alliansen nem úgy látja, hogy Svédország minden országok legjobbika, ezért jelentős reformokra készül az egészségügyben és az oktatásban is. Az egészségügyi ellátás terén először is a több hónapos, illetve többéves várólistákat szeretné megszüntetni, s betegcentrikus ellátást kíván megvalósítani a jelenlegi bürokratikus helyett.
Az oktatásban a magasabb tudásszint elérése és az iskolai nyugalom és rend helyreállítása a cél. A több évtizedes szociáldemokrata oktatáspolitika eredményeként a tudásszint nemzetközi viszonylatban is igen alacsonyra süllyedt, s az értékrend nélküli iskolákban teljesen felborult a rend, a fegyelem. Nemrég be kellett zárni egy iskolát az ott kialakult anarchikus állapot miatt. A polgári oldal a közoktatás reformjával párhuzamosan az eddigieknél jóval nagyobb teret kíván biztosítani az alternatív oktatási intézményeknek. Fontosnak tartja azt is, hogy a szülők több időt fordíthassanak gyermekeikre, mint elődeinek kormányzása idején.
Érdekességképpen tekintsük át, hányféle módon lehet Svédországban választani! Aki akarja, a választás napja előtt jó két héttel is leadhatja a voksát. Országszerte választási helyiségek működnek, ahol lakóhelyétől függetlenül bárki eleget tehet állampolgári kötelességének. A választás napján vannak nyitva a választási irodák. Aki azonban beteg, idős vagy mozgássérült, futárszolgálattal küldheti el az irodába kitöltött céduláit. A külföldön élő svéd állampolgárok voksait – függetlenül attól, hogy van-e odahaza bejelentett lakóhelyük, vagy nincs – a külországokban működő svéd nagykövetségek és konzulátusok gyűjtik össze a választás előtti napokban. Aki azonban nem akar elmenni a követségre, levélben is elküldheti voksát Svédországba, ha előtte megrendelte az érvényes választási cédulákat.
A választásokon való részvételi arány és a szavazatok megoszlása is sok mindent elárul. A szavazatok megoszlása, úgy tűnik, generációs kérdés. Az idősebbek többnyire a szociáldemokratákra adják le voksukat, a középkorúak vegyesebb képet mutatnak, míg a fiatalok a polgári oldal felé húznak.
Svédországban alacsonynak számít a részvételi arány: a lakosság megközelítőleg nyolcvan százaléka vett részt a parlamenti választáson, míg a helyhatósági választáson csupán hetven százalék. Elemzők azzal magyarázzák az alacsony részvételi arányt, hogy politikai színezettől függetlenül középen helyezkedtek el a pártok, s nincsenek köztük jól elhatárolható ideológiai különbségek. Ezért sokan úgy érezték, hogy szavazatuknak nincs különösebb súlya, s inkább otthon maradtak.
A sors fintora, hogy a svéd modell „nyugdíjaztatása” valószínűleg csak akkor tekinthető véglegesnek, és az Alliansen csak akkor lehet esélyes négy év múlva is a választásokon, ha továbbra sem foglalkozik ideológiai kérdésekkel, s elmosódik a jobb- és a baloldal közötti különbség. A svéd modell gyermekei ugyanis csak a jobboldal „light” változatát bírják.
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
