Betiltanák a neonáci pártot

Peter Struck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakcióvezetője és Klaus Wowereit, Berlin polgármestere egyaránt sürgette, hogy tűzzék ismét napirendre a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását. Thomas de Maiziere kancelláriaminiszter azonban ellenzi a betiltást, mert szerinte ezáltal a pártnak egyfajta mártír szerepe lenne, amit mindenképp el kell kerülni. Hasonló véleményt fogalmazott meg Monika Harms német főállamügyész is.

Stefan Lázár
2006. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint hétszázalékos eredménnyel került be Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományi parlamentjébe a neonáci NPD, és ezzel végleg meggyőzte a magukat néppártoknak valló keresztény- és szociáldemokratákat, hogy tartós problémával állnak szemben.
A nemzetiszocialista eszme örököseinek lózungjaival már négy tartomány parlamentje kénytelen foglalkozni anélkül, hogy rájött volna a „barna veszély” elleni harc sikerrel kecsegtető taktikájára. Az egyesített köztársaságot ismét ideológiai határvonal szeli ketté. „Politikai szemszögből nézve Kelet-Németország uralkodó nélküli birodalom, ahol az NSZK rendszere szellemileg nem tudott gyökeret verni, pártunknak erre a területre kell összpontosítania a figyelmét” – hangoztatta Michael Andrejewski NPD-szónok pártja egyik kortesrendezvényén, és emlékeztetett a kínai Mao Ce-tung pályafutására, aki kezdetben szintén csak regionális területen alapozta meg befolyását. A legutóbbi tartományi választás háttéradatai alátámasztják e taktika helyességét.
Postlow, Blesewitz, Bargischow, Neu Kosenow, Neuenkirchen, Ziethen – ismeretlen minitelepülések Elő-Pomeránia keleti vidékén. Néhány száz lakossal rendelkeznek mindössze, de ezek többsége az NPD odaadó támogatója. Postlow 144 választásra jogosult lakosa közül 55 állt a szélsőjobboldal mellé – ez mindeddig ismeretlen jelenség a demokratikus német politikai rendszerben. Vén házak, öreg emberek, néhány kilátástalan fiatal és NPD-szimpatizánsok, akik szabad bajtársi egyesületekbe tömörülnek. Az NPD – saját bevallás szerint – kétszáz jól kiképzett fiatallal rendelkezik és veszi szárnyai alá a tétlenségre kényszerített kortársakat. Olyan hézagot tölt ki, amelyből hiányoznak az óvodák, az iskolák, az ifjúsági klubok, sőt még a vendégfogadók is. A több mint 18 százalékos munkanélküliség rekordot jelent az országban. „A szélsőjobboldalnak sikerült egy egész generációt maga mellé állítania” – mondja Günther Hoffman, aki a tizenötezer lakosú Anklamban a „Tarka a barna ellen” nevet viselő mozgalommal igyekszik gátat vetni a neonáci térhódításnak. A legutóbbi eredmények nem sok jóval biztatják. Az NPD közel 400 ezer eurós költségvetéssel vívta meg a választási harcot, plakátjainak a száma felülmúlta a CDU és az SPD hirdetményeit.
Az eddigi négy tartományi parlamentben (Szászország, Brandenburg, Bréma, Mecklenburg–Elő-Pomeránia) elfoglalt pozíción vérszemet kapva a szélsőjobboldal azonnal megkezdte a további célok előkészítését, és a soron következő választásokon (Szászország-Anhalt, Bajorország, Hessen, Alsó-Szászország, Türingia) közös erővel igyekszik teret nyerni. Ennek alapját a két újnáci párt, az NPD és a DVU kötötte választási szerződés adja: egy tartományban nem lépnek fel egymás ellen, tagjaikat a testvérpárt támogatására utasítják. A 2009-ben sorra kerülő parlamenti választás célja: bejutni a berlini Bundestagba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.