Hányan szerepelnek az adatbázisukban?
– Hatszázan. Háromszáz állásinterjút készítettünk. Nyolcvan ember külföldi munkavállalásában működtünk közre.
– És mindezt mennyi idő alatt sikerült elérniük?
– Három éve alapítottam a Health Resources International nevű céget.
– Milyen lényeges állomásokat említene, amíg a szándéktól valaki eljut a szerződéskötésig?
– Vegyük alapul egy általános sebész helyzetét. A jelentkezési lapjából kiindulva felmérjük, hogy az angliai fogadó félnél milyen műtéti típusok elvégzésére lenne igény. Gondosan átnézzük az életrajzot, majd a 15–20 perces angol nyelvű telefoninterjú következik. A későbbi személyes beszélgetést, ha mód van rá, Magyarországon bonyolítjuk. Ez általában egy órát vesz igénybe. Jelentősége abban van, hogy pontos képet nyerjünk az illetőről és arról, komolyak-e a szándékai. Ezt követően juttatjuk el az összegzést a kinti, az adott szakterületre munkatársakat kereső intézményhez. A szakmai interjú Angliában történik, a kórház vezetése, a szakorvosok jelenlétében. Az alkalmasságot végül „élesben” is mérik. Az illetőnek meghatározott idő alatt kell egy bizonyos típusú műtétet elvégeznie.
– Mennyi időt vesz igénybe ez a folyamat?
– Lehet több hónap, de megtörténik, hogy rendkívül gyorsan szeretnék megtalálni a megfelelő orvost.
– Az angliai betegellátási és biztosítási rendszerről ismert, hogy az állami alapbiztosítással rendelkező emberek gyakorta csak minimális szolgáltatásra jogosultak. A privát biztosításokat pedig sokan nem tudják megfizetni. Melyik területen foglalkoztatják a mi orvosainkat?
– Elsősorban magántulajdonban lévő sebészeti központokban, de az ide irányított betegek állami egészségbiztosítással rendelkeznek. A sebészeken kívül nagy érdeklődés mutatkozik az aneszteziológusok és újabban a háziorvosok iránt.
– Mi volt a motivációja, amikor egy ilyen kényes területen indított vállalkozást, mégpedig olyan országban, amelynek társadalmi szokásait, jogi és gazdasági működését önnek is meg kellett tanulnia?
– Éppen az utóbbi tapasztalatok miatt látom át, hogy milyen teendőket kíván meg az időleges áttelepedés, a munka, a beilleszkedés. Az sem hátrány, hogy magyar neveltetésem és tanulmányaim révén a hazai viszonyokat, értékeket is jól ismerem. Igaz ugyan, hogy a közgazdaságtanon belül előzőleg a pénzügyi területen szereztem gyakorlatot, ám a jelenlegi tevékenységemhez szükséges speciális ismereteket egy igen tekintélyes szervezetnél sajátítottam el. A REC (Recruitment and Employment Confederation) egész Angliában összefogja, képviseli és oktatja a fejvadász cégek tulajdonosait és munkatársait.
– Említette a kettős kötődését. Azontúl, hogy a cégnek megvannak az anyagi érdekei a közvetítésben, nem nyomasztja a többirányú felelősség?
– Ezzel a súllyal az első perctől kezdve tisztában vagyok. Mi nem tömegesen visszük ki a szakorvosokat, és nem vállalkozunk a hétvégeken külföldön ügyeletet vállaló orvosok közvetítésével sem.
– Miért tartózkodnak ettől?
– A hazai és a brit egészségügyi ellátási rendszer közötti különbséget ismerve nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy hétvége alatt mindenhez alkalmazkodni lehet.
– Hol találta meg azt a rést a rendszerben, amely miatt hoszszabb távra lehet tervezni, és az ügyfeleknek éppúgy kedvező az ajánlat, mint a munkáltatóknak?
– Ma már ismert tény az évek óta tartó angliai orvoshiány. A britek közül számosan az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Ausztráliában vagy Új-Zélandon vállaltak állást. Az is előfordul, hogy elhagyják a pályát. Emiatt is indult Angliában néhány esztendeje az egészségügyi reform, amelynek célja az államilag biztosított betegek gyorsabb és jobb kiszolgálása.
– Milyen konfliktusok adódtak? Meg tudná világítani egy példával?
– Ha valakinek mondjuk csípőprotézis beültetésére volt szüksége, egy évnél is többet kellett várakoznia a műtétre. Más volt a helyzet, ha valaki olyan magánbiztosítással rendelkezett, hogy nem volt gond számára a több ezer fontos ellátási költséget kifizetni. Így két hónap alatt sorra került. Társadalmilag meglehetősen feszítő helyzetről volt szó. Ezért az állam nemzetközi pályázatokat írt ki olyan sebészeti központok létrehozására, amelyek részben vagy egészen magántulajdonban vannak. Az odairányított betegek ellátási költségeit viszont az állam finanszírozza. Külön kikötés, hogy ezek az intézmények nem szívhatják el a munkaerőt az ottani állami kórházaktól. Ezért a privát kézben lévő, ám közellátást végző intézményeknek maguknak kell gondoskodniuk a személyzetükről. Ez volt az a lehetőség, amelyben fantáziát láttam.
– Hogyan működik egy ilyen központ?
– Tavaly májusban nyílt meg az egyik Manchesterben, ahol elsősorban ortopédiai műtéteket végeznek. Mégpedig reggel héttől este hétig. Ez eltér a magyar gyakorlattól, hiszen itt a legtöbb kórház műtőjében többnyire délután háromkor befejeződik a „műszak”.
– Az említett helyszínen is dolgoznak magyar orvosok?
– Szám szerint tizenhatan, általunk kerültek oda. Dinamikus, fiatal gárdáról van szó, tehát amikor onnan újabb kérés érkezik, ezt a szempontot is figyelembe vesszük. Megbízóink a sebészi területen a harminc és az ötven év közöttiekre építenek leginkább. De más szakterületről azért volt példa arra, hogy hatvan év feletti személyt közvetítettünk.
– Nálunk egy harminc év körüli orvos, főképp ha sebész, még csaknem pályakezdőnek számít. Nem jelent ez a munkavállalásánál akadályt?
– Nem az életkorral van a gond.
– Hanem?
– Gyakorta azért nem kapja meg az állást az orvos, mert a hazai, tekintélyelvű belső rend és a paraszolvencia érdekviszonyai miatt a fiatalabb orvosok nem végezhetnek önállóan kellő számú műtétet. A fogadó félnek a gyakorlat, az elvégzett műtétetek száma kulcskérdés.
– Mi történik, ha az adatbázisukban nincs meg a keresett személy?
– Hirdetést adunk fel a Magyar Orvosi Kamara lapjában, vagy a szervezet segítségével érjük el a szakvizsgával rendelkező szakorvost, akiről már tudott, hogy külföldi munkavállalást tervez.
– Nem furcsa, hogy épp a kamara segít abban, hogy az itt közpénzen tanult orvosok másutt kamatoztassák tudásukat?
– Nem akarjuk a tevékenységünkkel Magyarországot tönkretenni. De ha valaki el akar menni innen, s ehhez minden adottsága, többlettudása megvan, nem lehet akadályozni. Ha nem általunk, akkor mások segítségével teszi meg a lépést. Lehet, hogy egyedül keresi a lehetőségeket, ennek viszont az a hátránya, hogy több nehézségen át jut el a célig. Tény, hogy ez a folyamat elindult, és ha a magyar egészségügyben nem történnek pozitív változások, csak növekedni fog.
– Az orvosoknak milyen előnyük származik abból, hogy egy ügynökség egyengeti az útjukat? Miért vállalnak garanciát?
– A mi felelősségünk, hogy jó munkakörülmények közé kerüljenek, és minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a számukra kevéssé ismert egészségügyi rendszerben eligazodjanak. Az sem mellékes, hogy míg ők a szakmai feladatokkal és a beilleszkedéssel vannak elfoglalva, nem kell törődniük a letelepedéssel járó adminisztrációval és a többi gyakorlati teendővel. Ez ránk hárul.
– Az ügyfeleiknek mennyire van valós képük arról, hogy milyen szakmai viszonyok várják őket?
– Az elképzelések gyakorta messze állnak a valóságtól. Főképp azok körében, akik csak barátkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával. Ismeretlen számukra az is, hogy ha valaki a teljesítménye alapján elér egy rangot, önálló döntési jogköre van. A harmincöt éves orvos szava éppannyit nyom a latban, mint egy jóval idősebbé. Az ápolószemélyzetnél sem létezik az itthon megszokott, orvosnak alárendelt szerep. Vezetőik az intézményt vezető szakmai és gazdasági fórum képviselőinek számolnak be napi tevékenységükről.
– Ha valakit alkalmasnak találnak a külhoni munkára, milyen referenciákra támaszkodnak?
– E tekintetben nincs egyértelmű mérce. Mégis csaknem mindig sikerül a valódi személyi motivációkat és szakmai értékeket megismernünk. Még nem tapasztaltuk, hogy egy adott területre jelentkező orvos túlértékelte volna magát, vagy valótlanságot állított volna. Az országban több olyan szaktekintéllyel vagyunk kapcsolatban, akik jól ismerik a kinti viszonyokat és a szakterületükön dolgozó személyek tevékenységét. Általában reális, korrekt véleményt kapunk tőlük.
– Milyen különbségek vannak egy orvos hazai megítélése, elfogadottsága és az ottani között?
– Magyarországon az orvosok nagy hangsúlyt fektetnek a konferenciákon való szereplésre, a publikációkra. Mi is gyakorta kapunk olyan önéletrajzokat, amelyekben a szakmai munkát a publikációk felsorolása helyettesíti. Tudjuk, hogy ezt a bizonyítási módot gyakorta kényszerből választják, hiszen a fiatalokat gyakorlati téren hátraszorítják. Tény, hogy Angliában úgy tartják, akkor írjon PhD-munkát valaki, ha 20–25 év gyakorlata áll mögötte.
– Akkor milyen értékelési mód kínálkozik?
– Például az, hogy képes-e valaki nagy számban, biztonságosan bizonyos típusú operációt elvégezni. A megbízóink ezzel kapcsolatban is kértek tőlünk kimutatásokat. Sőt tudni szeretnék, hogy a megműtött betegek hány százalékánál lépett fel a beavatkozás után fertőzés vagy más komplikáció.
– Meglehetősen kényes területre kellett merészkedniük. Hogyan boldogultak?
– Nehezen. Itthon ugyanis nincs ilyen jellegű mérés, átvilágítás. Kinn dolgozó orvosaink számára meglepő, hogy tevékenységük minden elemét követik és dokumentálják. Például hogy mennyi idő alatt műtenek, milyen anyagokat használnak fel, milyen aszszisztenciával dolgoznak, hányszor tér vissza hozzájuk a beteg, és vannak-e panaszai? Ezek alapján a kórház menedzsmentje pontosan tudja számolni a hatékonyságot és a költségeket.
– Kit értékelnek jó orvosnak?
– Mondok egy példát. Ha az orvos munkáját rögzítő kimutatásokból az derül ki, hogy a nagy esetszámokból mindössze egy százalékban történt utólagos komplikáció, kijár az elismerés. Az sem elhanyagolható, hogy mindez jelentős anyagi többletjuttatással jár. A kinn dolgozó magyar orvosok egyébként az említett statisztikákban igen jól szerepelnek.
– Megtörtént-e, hogy a klienseik közül valaki idő előtt visszajött Magyarországra?
– A nyolcvanból egyetlen esetben.
– Általánosságban mit várnak a jelentkezők a külföldi munkavállalástól?
– Úgy gondolják, hogy néhány évig pénzt keresnek, majd a megszerzett tapasztalatokat itthon hasznosítják. Fontos szempont a gyerekek iskoláztatása is. A munkáltatók szívesen veszik, ha az orvosok a családjukkal együtt érkeznek. Az eddigi tapasztalatokból nem azt szűrtük le, hogy végleg el akarnak szakadni Magyarországtól. Sőt a legtöbbjük elképzelésében benne van, hogy az elért szakmai, anyagi előnyöket itthon szeretnék kamatoztatni. Amíg pedig így gondolkodnak, mindenki nyer a változtatáson.
– Mennyi időre kötik a szerződéseket?
– A szakorvosok megbízása öt évre szól. A szakvizsga előtt álló fiatalok hat hónapra mennek. Ez alatt az idő alatt több pénzt keresnek, mint amennyiért itthon három évig dolgoznának.
– Érthető, hogy az utóbbiak esetében nagy vonzerőt jelentenek az anyagiak. De azért itthon csak félbehagytak valamit. Milyen munkakört bíznak rájuk?
– Vannak, akik halasztanak, másoknál elfogadják a külföldi gyakorlatot, így nem veszítenek időt. Általában az osztályos munkában vagy a műtéti asszisztenciában vesznek részt, egyes helyeken pedig éjszakai ügyeletet látnak el.
– Említene néhány brit fizetési tételt forintra átszámítva?
– Egy ortopéd sebész évi 36–40 millió forint (bruttó 90–110 ezer font), az aneszteziológus orvos évi 29–33 millió forint (bruttó 70–85 ezer font) keresethez juthat.
– Milyen kiadásokkal kell számolniuk?
– Egy szakorvos jövedelméből 33 százalékot visz el az adó és a társadalombiztosítási költség. A legnagyobb tétel a lakás és a rezsi. Számításba kell venni azt is, hogy az élelmiszer például 20 százalékkal drágább, mint nálunk, nem szólván az egyéb szolgáltatásokról. Tetemes összeget visznek el a megélhetési költségek. De még mindig marad annyi, amennyiből lehet tervezni.
– Melyek azok a pozitív tulajdonságok, amelyek miatt annyira keresik a mieinket?
– Fontos a képzés magas színvonala. Elismerik az állóképességüket, és hogy nem félnek a munkától. Sebészeknél a manuális tehetséget és a leleményességet értékelik.
– Eddig számos pozitívumát emelte ki az ottani munkavégzésnek. Nincs mégis kellemetlen felhangja annak, ha valaki vendégorvos?
– Nagy-Britanniában az orvosok negyven százaléka külföldi. A kórházon belül a munka, a minőség számít, s e téren még nem találkoztunk beilleszkedési problémákkal. A betegek pedig kifejezetten értékelik a magyar orvosok humorát és nyitottságát. A társasági élet már más kérdés. Arra nem vennék mérget, hogy a brit földön született kollégákkal egy golfklubba járnak majd.
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
