Felvidéki autonómiavita?

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az 1998-as parlamenti választások után, a kormányalakítási tárgyalások idején kényszerült arra, hogy írásban kötelezze magát, lemond területi autonómiatörekvéseiről. A „nyilatkozat” már akkor megdöbbenést váltott ki, hiszen az MKP és elődpártjai soha nem dolgozták ki autonómiaelképzeléseiket, s nem is volt a párt programján a területi autonómia igénye, a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja – Robert Fico, a jelenlegi kormányfő tolmácsolásában – azonban kötötte az ebet a karóhoz, a magyar párt csak a kinyilatkozás fejében juthatott kormányzati szerephez.

Szlovákiában az autonómia különböző formáiról és azok megvalósításáról azóta sem a Magyar Koalíció Pártja, sem a felvidéki magyar civil szervezetek nem tartottak politikai vagy szakmai vitát, amennyiben azonban felmerült az autonómia kialakításának a lehetősége, a szlovák politikai és sajtókörök döbbenetes egységben, teljes elutasítással viszonyultak a kérdéshez. Ma ott tartunk, hogy maga az autonómia kifejezés „vörös posztó”. Most mégis úgy tűnik, lesz, lehet nyilvános vita az autonómiáról, illetve annak különböző megnyilvánulási formáiról. Révkomáromban még a tavasszal megfogalmazódott ugyanis ennek az igénye, a Commora Aula (Autonómia Mintaudvar) – Felvidék Autonómiája elnevezésű polgári társulás aláírásgyűjtésbe kezdett a magyarság perszonális és területi autonómiájáért. A polgári társulás nemzetiségre való tekintet nélkül szólította fel Szlovákia polgárait, pártjait, civil szervezeteit, csatlakozzanak az aláírásgyűjtéshez. Bósza János, a polgári társulás vezetője ugyanakkor tisztában van azzal, hogy bárminemű autonómia megvalósítása – különösen most, a nemzeti-szocialista kormánykoalíció idején – többet igényel, mint egy petíciós aláírásgyűjtés. Ugyanakkor azt állítja, „érdemtelenül” hallgat a szlovákiai magyarság a kisebbségi kérdés ilyetén rendezéséről, sőt az a tapasztalatuk, hogy az „emberek félnek, a magyarok is provokációnak tartják az autonómia emlegetését, s jobban szeretnék, ha csendben maradnánk”. Azt vallja barátaival együtt, amennyiben Szlovákiában nem válik természetessé, hogy az autonómiáról, az önrendelkezés különböző formáiról beszélnek az emberek, soha nem válik elfogadottá annak emlegetése, és soha nem lehet a kérdésről emóciók nélküli szakmai vitát lefolytatni.
Aláírás-gyűjtési akciójuk elsődleges célja tehát az, hogy legyen Szlovákiában is társadalmi viták, szakmai eszmecserék témája végre a kisebbségek önrendelkezésének, autonómiájuk kialakíthatóságának a kérdése.