Nem mozdult a BUX

Gyakorlatilag stagnált a hét első napján a magyar tőzsdei indikátor, ezzel együtt akadtak olyan részvények, amelyek kurzusa komolyabb mozgást produkált a nap folyamán. A BUX 7,31 pontos emelkedéssel 21 362,38 ponton zárt, a pénteki záróértékhez képest ez 0,03 százalékos erősödésnek felel meg. A 16,7 milliárd forintos összforgalom alapján inkább kivárás, iránykeresés jellemezte a parkettet. A pesti zárás idején az iránymutató amerikai indexek már mérsékelt negatív tartományban mozogtak.

Hírösszefoglaló
2006. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alacsony forgalom és viszonylag szűk sávban változó tőzsdeindex jellemezte a pesti börze tegnapi napját. Fékezhette a börzét az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank a már beárazott 25 bázispontnál nagyobb mértékben, 50 bázisponttal emelte 7,75 százalékra a jegybanki alapkamatot. Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője negatív hatásként emelte ki az orosz tőzsde nagyfokú gyengülését is, amit jórészt az olajár esése okozott. Ez visszafogta a Mol árfolyamát is, ráadásul az olajrészvényre negatívan hatott az a vállalati hír is, hogy az Erste Bank a korábbi
26 050 forintról 22 800 forintra rontotta a Mol célárfolyamát. Mindezek ellenére az olajcég tartotta magát, s 19 450 forinton zárt. Az Erste Bank a Magyar Telekom részvényeinek célárfolyamát is csökkentette, mégpedig 1040-ről 970 forintra, így a távközlési papírok 1,6 százalékkal gyengülve 876 forinton állapodtak meg.
Az OTP Bank napok óta tartó árfolyamesése ugyan megállt arra a délelőtti bejelentésre, hogy a hitelintézet nem pályázik a bolgár DZI Bankra, de az OTP sem teljesített sokkal jobban a tőzsde egészénél: átlagosnak mondható, 1 millió darabos forgalom mellett 0,4 százalékkal 6415 forintig erősödött. A banki papírokra egyelőre nem hatott az a tőzsdezárás utáni hír a Moody’s nemzetközi hitelminősítő intézettől, amely az ország adósbesorolásához hasonlóan kilátásba helyezi a bankok minősítésének rontását is.
A nagyobbaknál a nap nyertese az Egis lett, miután fény derült az orosz költségvetés 2007-es főbb számainak elfogadására. Az árfolyama 3,4 százalékkal 30 245 forintig emelkedett. A Richter esetében viszont nagyobb eladók is rontották a képet, így a gyógyszercég kurzusa 0,5 százalékkal 44 200 forintra zuhant.
A kisebbeknél a nap sztárja a Synergon volt, a társaság megnyerte a Központi Honvéd Kórház teljes informatikai rekonstrukciójára kiírt pályázatot, s árfolyama 9,2 százalékkal 1130 forintig tört előre, a 200 milliós forgalma duplája volt a megszokottnak.
A régió börzéi közül a varsói tőzsde WIG20 indexe, 0,85 százalékkal 2939,04 pontra nőtt. A Mol árfolyama 0,35 százalékkal 281,00 zlotyra mérséklődött, a BorsodChem 41,00 zlotyn stagnált.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.