Elborzadva figyelték világszerte azokat a híreket, amelyek szerint Észak-Korea föld alatti atomkísérletet hajtott végre, igazolva azokat a feltételezéseket, miszerint előrehaladott nukleáris technológiával rendelkezik. Ahogy azonban a többi atomhatalomnak korábban, az észak-koreaiaknak is végig kell járniuk egy utat ahhoz, hogy bevethető nukleáris fegyverük legyen, ne csak kísérleti szerkezetük. A kettő között sok tonna és köbméter különbség lehet, a továbbfejlesztés pedig több évet is igénybe vehet. A kérdés csak az, hogy a robbanószerkezet tervei mennyire származnak saját kútfőből, mennyi abból a „kész”, máshol, más által már kipróbált megoldás. A nyilvánosságra került információk szerint Phenjan részesült Abdul-Kadír Hán pakisztáni atomtudós munkásságából, de a helyi tudósok is sokat dolgoztak, és az is nyilvánvaló, hogy a világpiacon hozzáférhető modern technológiával sok fejlesztési zsákutca elkerülhető.
A méret- és tömegcsökkentés, a külső hatásokkal szembeni érzéketlenség alapvető feltétel a bevethető nukleáris fegyverhez, és amennyiben ezeken a területeken sikerül jó eredményt elérni, csökkenthetőek a hordozóeszközökkel szembeni követelmények. Így akár kisebb rakéta is el tudja juttatni a kívánt távolságra a fejrészt, s mint arra az észak-koreai indítási kudarcokból következtetni lehet, a helyi rakétamérnökök talán örülnének is a kisebb „hasznos terhelésnek”.
Nem ismert pontosan a kísérleti robbantás TNT-egyenértéke: egyes feltételezések alig fél kilotonnára teszik. Paradox módon amennyiben ez igaz, úgy nem zárható ki a készen megszerzett, korszerű robbanófej-technológia használata sem, ami cseppet sem lenne jó hír azok számára, akik tartanak Phenjan szándékaitól.
origo.hu
A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak
