A szabadság dominója

Ötven évvel ezelőtt jól bizonyította a lengyel társadalom együttérzését a magyarok megsegítésére indított hatalmas segélymozgalom, amely ahhoz is hozzájárult, hogy félredobva az addigi semmitmondó, a szocializmust építő népek barátságáról szóló frázisokat, a két nép tagjai visszatérjenek a hagyományos barátság eszméjéhez. A lengyel állam a forradalom évfordulóján kiadványok, rendezvények sorával emlékezik 1956 októberére.
Az ünnepségsorozat csúcspontja a budapesti gálakoncert. A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége, a budapesti Lengyel Intézet és a Művészetek Palotája közös szervezésében megvalósuló koncerten a legnevesebb lengyel zeneszerzők művei hangzanak el – Magyarországon többnyire először – az 1956-os magyar forradalom tiszteletére. A kortárs lengyel zene négy alkotása – Artur Malawski: Hungaria, 1956, Witold Lutoslawski: Gyászzene, Krzysztof Penderecki: Lacrimosa, Wojciech Kilar: Exodus – szerepel a műsoron, mind a négy más-más művészi stílust képvisel. Összeköti őket, hogy – többé vagy kevésbé közvetve – a kommunista diktatúra elleni 1956-os magyar felkelés 50. évfordulójához kapcsolódnak. Az első két mű – címében vagy ajánlásában – Magyarországhoz kötődik, a másik kettő a diktatúra elleni hasonló lengyel lázadásra utal, és a Szolidaritás szakszervezet megalakulásához kapcsolódik.
Artur Malawski (1904–1957) két szimfónia, kamara- és zongoradarabok, valamint a tátrai folklórra utaló Wierchy (Hegycsúcsok) című balett szerzője. A levert magyarországi antikommunista lázadás hatására komponálta Malawski szimfonikus zenekarra a Hungaria, 1956 című művét (az első előadás után a címből politikai okokból elhagyták az évszámot, s csak a Hungaria szó maradt meg). Witold Lutoslawski (1913–1994) kora egyik legnagyobb zenei egyénisége, aki mélyen érdekelt volt a ránk hagyományozott zenei nyelv és kifejezőerő szabályainak megújításában, ugyanakkor határozottan szembehelyezkedett az újdonság öncélú kultuszával, azzal, hogy az újszerűséget tekintsük a modern kompozíció legfőbb értékének. A vonószenekarra írt Gyászzenét (1958) Lutoslawski új alkotói korszakának bevezetőjeként tarthatjuk számon, amely még nem mutatja fel az alkotó kikristályosodott, érett stílusát, mesterségbeli tudását, de felmutatja azt az eredeti, „egyszeri” rendet, amelyet csak ebben az egyetlen műben alkalmazott a művész. Maga a cím és a kifejezés komolysága, drámaisága kétségkívül egybecseng azokkal az érzésekkel, amelyeket az ötvenhatos magyar események keltettek a zeneszerzőben. Krzysztof Penderecki (1933–) a hatvanas évek elején vált híressé a világban olyan zeneszerzőként, aki radikálisan új, szokatlan, a vonós hangszerekből nem hagyományos módon előcsalt, tisztán zajhatású hangzásokkal dolgozik. Hamarosan kiderült azonban, hogy a szerző nem tekinti célnak, ideálnak a stilisztikai szélsőségeket, hogy sokkal jobban vonzza egy olyan új szintézis, amely egyesíti az avantgárd eszközöket a hagyománnyal. A hetvenes évek végétől Penderecki nagy kedvvel nyúl késő romantikus mintákhoz, amelyeket átalakít, összekapcsol XX. századi zenei tapasztalatokkal, a régi expresszivitást új, individuális alakban mutatja be – szimfóniákban, operákban és vokális-hangszeres vallási tárgyú művekben. Ez utóbbiak közé tartozik a Lengyel rekviem (1980–83), amelynek egy-egy része a kommunista és a megszálló hatalom által okozott lengyel nemzeti tragédiáknak hivatott emléket állítani. Legkorábban a pár perces Lacrimosa rész született meg – 1980 decemberében (vagyis a Szolidaritás idején) mutatták be Gdanskban, az 1970-ben a hatalom ellen fellázadt hajógyári munkások tiszteletére emelt emlékkeresztek leleplezésekor. Wojciech Kilar (1932–) a hatvanas években mint a fiatal lengyel avantgárd egyik alkotója vált híressé. A zenekarra és kórusra írt Exodus (1979–81) akkor született, amikor a lengyel társadalom fellázadt a kommunista hatalom önkénye ellen, vagyis a Szolidaritás létrejöttekor. A koncerten közreműködik Lukasz Borowicz vezényletével a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekara (Katowice) és a Lengyel Rádió kórusa (Krakkó).
A lengyel és a magyar kiállító művészek – többek között Roman Kalarus, Marian Oslizlo, Wieslaw Rosocha, Franciszek Starowieyski, Waldemar Swierzy, Krzysztof Ducki, Keresztes Dóra, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Schmal Károly – az ötvenedik évforduló tiszteletére készült alkotásaikat mutatják be. A rendezvény úttörőnek számít, hiszen ebben a művészeti ágban még nem került sor ilyen rangú közös kiállításra. A budapesti kiállítás után a műveket Varsóban, majd Prágában és Belgrádban is bemutatják.
Sehol annyi irodalmi alkotás nem született a magyar forradalom visszhangjaként, mint Lengyelországban. E verseket az évfordulóra a kiváló polonista, D. Molnár István szerkesztette kötetbe. Az antológiát a Ráció Kiadó jelentette meg a Magyar Írószövetség és a Lengyel Intézet támogatásával.
Június 28-án volt a tragikus kimenetelű „poznani június” ötvenedik évfordulója. A http: //www.1956.pl olyan internetes oldal (főcíme: Poznan–Budapest – 1956: A szabadsághoz vezető közös utak), amely az események jobb megismerését kívánja szolgálni. A honlap hét nyelven érhető el: lengyelül, németül, angolul, oroszul és a visegrádi országok nyelvein – magyarul, szlovákul és csehül. Ez a projekt a Szabadság dominója elnevezésű kampány része, amelyben számos olyan multimediális kezdeményezés kapott helyet, amely a visegrádi országok kommunizmus elleni erőfeszítéseit mutatja be. A honlap a legmodernebb interaktív technológia felhasználásával készült el annak érdekében, hogy a világháló fiatalabb felhasználói számára is vonzó legyen. Az elkészítését koordináló lengyel külügyminisztérium arra számít, hogy a következő egy évben 65 ezer olvasó látogatja meg a honlapot az egész világból.