Mindeddig a polgároknak jóval több mint a fele szavazott bizalmat a CSU-nak a bajor tartományi választásokon. A kétnapos kongresszus közel ezer delegáltját ezúttal kijózanító előjelek várták. A megszokott ötven százalékot meghaladó eredmény pillanatnyilag elérhetetlen lenne, a pártelnök, Edmund Stoiber népszerűsége pedig ismeretlen mélységbe zuhant. Erősödnek azok a hangok, amelyek az 1993 óta miniszterelnöki és 1999 óta pártelnöki hivatalt is betöltő politikusnak azt ajánlják, kezdjen el komolyan foglalkozni a visszavonulás gondolatával. A CSU berkeiben egyenesen szentségtörésnek számítanak az ilyen hangok. A CDU-testvérpárt elnök asszonya szükségét látta annak, hogy a szorongatott helyzetbe került szövetséges segítségére siessen, holott Stoiber éppen a szövetségi szinten játszott szerepével rontott jelentősen hírnevén, így legutóbb az egészségügyi reformról folyó huzavona során tanúsított ingadozó magatartásával. A Berlin és München közötti véleménykülönbségek kapcsán Angela Merkel hangoztatta, a CDU és a CSU testvérek ugyan, de nem ikrek, egyúttal viszont a bajor kereszténydemokratákat igazi néppártnak nevezte, amely szociális iránytűnek számít a konzervatív blokk számára.
Edmund Stoiber maga a „legjobb védekezés a támadás” taktikát választotta, keményen kritizálva a szociáldemokratákat, akiknek azt vetette a szemére, hogy akadályozzák a nagykoalíció munkáját, és célzatosan fáradoznak azon, hogy éket verjenek a kancellár és a tartományok CDU/CSU-miniszterelnökei közé. „Berlinben sokkal gyorsabban haladnánk előre, ha az SPD számtalan témánál nem taposna a fékpedálra. A szociáldemokrata–Zöldek-koalíció depresszív hangulatot hagyott maga után, így most nem oktathatnak ki bennünket” – hangoztatta Stoiber. Beszéde kiváltotta a küldöttek egyetértését és – legalább is átmenetileg – háttérbe szorította a Stoiberrel szemben megnyilvánuló kritikát. A CSU-ra valójában csak 2008-ban vár újabb megpróbáltatás, a bajor tartományi választás alkalmával.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról