Délután három óra táján a Corvin köz tüntetői úgy döntöttek, hogy átvonulnak a Kossuth térre. A Parlament előtti területen addigra már befejeződtek a hivatalos ünnepségek, az államfők és főméltóságok már Ferihegy diplomatavárójában töltötték rövidre szabott magyarországi tartózkodásuk utolsó perceit. Mondhatni, nyugalom volt az Országház előtt. A lényegében üres téren néhány rendőri osztag biztosította a nyugalmat, a kordonokkal lezárt területnek még csak a közelébe sem juthatott senki.
Irány a Kossuth tér!
A Corvin köziek tehát elindultak. Az Astoriánál már több tízezres tömeg várta, hogy Orbán Viktor színpadra lépjen. A Kossuth térre igyekvő, kezdetben néhány száz fős, növekvő Corvin közi tömeg az Astorián keresztül igyekezett a Bajcsy-Zsilinszky út felé, ahonnan az Alkotmány utcán át juthattak volna el a Kossuth térre. A Fidesz-rendezvény és a Corvin köziek társasága az Astoriánál keveredett össze, és itt duzzadt többezres tömeggé. Egyre többen csatlakoztak a Kossuth térre vonulókhoz. „Gyertek velünk, a Kossuth térre megyünk!” – skandálták több százan. És valóban: mind nagyobbra duzzadt a tömeg. Fiatalok és idősek csatlakoztak a menethez, amely négy órakor már a Bajcsy-Zsilinszky úton járt. A Szent István-bazilika irányából is többen csatlakoztak. „Gyur-csány, ta-ka-rodj!”; „El-kúr-tad!”; „Tán-colj, Feri, bú-csú-buli!” – harsogta a tömeg időről időre. És egyre közelebb lett a Kossuth tér – és egyre közelebb lettek azok a rendőri osztagok is, amelyek vízágyúkkal, könnygázvetőkkel, állig felfegyverkezve néztek farkasszemet a békés, bár hangos tüntetőkkel. A Nyugati pályaudvar felüljárójának lábánál faltól falig álltak a rendőrök. A tüntetők már csak legfeljebb száz méterre voltak. És 1956 ötvenedik évfordulóján újra lövést lehetett hallani a pesti utcán. A rendőrök – ekkor még úgy tűnt, figyelmeztetés nélkül – több könnygázgránátot lőttek a tömegbe. Aztán húsz hoszszú másodperc következett. A fuldokolva, égő szemmel menekülők egyik házkaput a másik után rángatták. Zárva. Még öt lépés, újabb kapu – ez is zárva. Aztán a harmadik is. Léptek zaja hallatszott csak, ordítani nem lehetett, hang nem jött ki a szétmart torokból. A negyedik kaput kinyitották belülről. Többtucatnyian özönlöttek be rajta. Hánytak, köpködték a véres nyálat, törölgették a szemüket.
„Gumilövedék. Kopj le!”
Az első csapás után elszabadultak az indulatok. A tüntetők elfoglaltak egy 15-ös buszt, barikád gyanánt keresztbe állították a Bajcsy-Zsilinszky úton. A kapualjból – ahol e sorok szerzője is tartózkodott – látható volt az elvonuló rendőroszlop felállása. Elöl két vízágyús kocsi, mellettük és mögöttük gyalogsági osztagok. Ezek után egy régi Zsuk terepjáró, azon volt a könnygázágyú. Több rendőrautó is kísérte a rohamcsapatokat. És csak ezek után vánszorgott egy Niva, a tetején két vacak hangszóróval. Ebből szólt a figyelmeztetés, hogy mindenki menjen el innen, vagy lőnek. A Niva hangszórójából hallatszó figyelmeztetést talán már a rendőri menetoszlop első sorában sem lehetett hallani, a 80–100 méterre álló tüntetők pedig végképp nem hallhatták. Így őket váratlanul érték a lövések, semmi jelét nem észlelhették annak, hogy a rendőri tömegoszlató akció megkezdődhet. – Minek kétcsöves puska? – próbáltuk megtudni egy rendőrtől. – Gumi – válaszolta a rohamrendőr. „Gumi?!” „Ja. Gumilövedék. Mert? Bajod van? Na kopj le!” Nem folytattuk a társalgást. Az ütközőzóna a bazilikáig szorult vissza. Minden utcát lezártak a rendőrök, követni nem volt szabad az akciót. Arany János utcai metrómegálló: ez pont jó lesz. Következő megálló a Deák tér, arra szorítják a tüntetőket. Futás le a mozgólépcsőn, jegy persze nincs, nem baj, kibírja a BKV. Öt perc múlva jön a metró – hosszú idő. Menne az ember, vánszorognak a percek. További három perc múlva – már a Deák téren – rohanás föl a lépcsőn, szembe azokkal, akik már inkább lefelé tartanak. A tüntetők kicsit átrendezték a teret. A Fidesz-rendezvényt biztosítani hivatott kordonokat a mellékutcákba telepítették át: arról is rendőrök néztek farkasszemet velük. A Corvin köziek csak a Fidesz-gyűlés helyszíne, az Astoria felé hátrálhattak. Minden más utca rohamosztagosokkal volt tele. A frontvonal újabb egy óra múlva megmerevedett a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám előtt.
Valódi, folyamatos fegyverropogás, maró könnygáz, térdelő rendőrök, lágyékmagasságban elfütyülő gumilövedékek. – Remélem, nem komoly – mondja az Echo TV operatőre. A kézfejéből folyik a vér. „Lógott a kezem, úgy talált el. Húsz centi jobbra, és a tökömet lövi szét” – mondja. Az 5. szám alatti kapualjban talál menedéket ő is. „Felszólítjuk a sajtó munkatársait, hogy hagyják el a műveleti területet. Ellenkező esetben a rendőrség nem tudja garantálni a biztonságukat!” – hallani. Közben sorra robbannak a könnygázgránátok. A ház lakója vizet hoz. Mossuk a szemünkből a maró levet, köpködünk, taknyos az ingujj. Másnak meg véres a feje. Meg nyakon találta a könnygázgránát. A mentő az mondja, nem tud a helyszínre jönni. A sebét még a kapszaicintartalmú gáz is marja. Nem tud ordítani a fájdalomtól – csak hörög eltorzult fejjel. Hatvan év körüli lehet. Szép öltöny van rajta, és egy diszkrét kokárda. Az unokája elfutott. – Ugye, megtalálják? – nyögi ki a kérdést harmadik nekifutásra.
– Biztos, persze, semmi baja – válaszolja egy másik férfi.
Ütlegek válogatás nélkül
Amikor a Fidesz békés rendezvénye véget ért, a hazafelé induló tüntetők arra lettek figyelmesek a Deák tér, illetve az Erzsébet tér körül, hogy hatalmas készültséggel sorakozott fel velük szemben a karhatalom. Az ünnepségről békésen távozó családok ennek ellenére mit sem sejtve mentek tovább a Deák tér irányába, mindaddig, amíg a lovasrendőr-roham meg nem indult. Utánuk a pajzsokkal, gumibotokkal, puskákkal felfegyverkezett készenléti rendőrök futottak bele a tömegbe, és válogatás nélkül – terhes nőket, időseket, fiatalokat egyaránt – ütöttek, vertek, rúgtak mindenkit. A Magyar Nemzet tudósítója éppen főképp idősekből és középkorú emberekből álló menekülőkre lett figyelmes, s velük együtt kezdett futni visszafelé, az Astoria irányába, de a karhatalom, amikor oldalról és hátulról körülzárta őket, a gumibotozás és rugdosás mellett centiméterekről fújta az emberek arcába a kézi könnygázt. Az ott lévő több tucat ember halálfélelmében egymást taposta, fejvesztve menekült. Amikor a Magyar Nemzet tudósítója és barátja a verésektől és a könnygáz okozta fuldoklástól földre esett nőt segített fel, a rendőrök akkorát ütöttek gumibottal az újságíró ismerősének kezére, hogy az eltörött. A menekülők végül egy ház kapualjában leltek menedéket, itt tudtak végre levegőhöz jutni. Nem sokkal később a Dohány utcai zsinagóga közvetlen közelében a törött kezű férfi az ott álló két mentőautónál próbált segítséget kérni, de látván a nála sokkal jobban megsérült demonstrálókat, inkább gyalog ment el egy budapesti kórházba.
Miközben a zsinagóga előtt a súlyos sérülteket ápolták a mentőszolgálat munkatársai, többször is könnygázgránátot lőttek a mentőautók közvetlen közelébe. Éppen akkor, amikor hordágyon tették be a villogó járműbe az egyik komolyabban megsérült embert, a hordágytól nem messze felrobbant könnygázgránát füstje szinte mind a mentőautóba szállt be.
Egy tank beindul…
Maró füst és egyre több sebesült: óráig tartott a harc a Bajcsy-Zsilinszky út és a Madách tér között. A rendőri brutalitás tinédzserekre, nőkre, idősekre, köztük egykori ’56-osokra, a Fidesz nagygyűlésére igyekvő vagy onnan hazatérő ünneplőkre egyaránt lesújtott. Miután a Broadwayjel szemben, a zsinagóga közelében megjelent egy férfi, akit az Alkotmány utcában lőttek meg, az indulatok magasra csaptak. A szív oldalán a hóna alá kapta az egyik lövést, amely több centi mély, vérző lyukat ütött a testébe. A combján látható másik golyónyom is borzasztó látványt nyújtott: vérrögök, felszakadt izom és ín. P. Erika önkéntes elsősegélynyújtó látta el egy gyorskötéssel. Akkor még senki sem tudta, hogy nem éles lőszertől sebesült-e meg. Lapunk munkatársa a sérülthöz mentőt hívott, eközben fiatalok vették körbe a zsinagóga előtt álló rendőrautót, melyben egyetlen rendőr ült. „Addig nem mész innen sehová, amíg nem jön a mentő” – mondták neki. A rendőr rádión intézkedett. Nem esett bántódása. A sérült férfit – mint később megtudtuk –, a Péterfy utcai kórházban megműtötték. Másfél órás operációval távolították el testéből a két gumilövedéket. Közben egy tüntető észrevette: a La Meridien Hotel Budapest tetőteraszán különös mozgás van. „Ott vannak a mesterlövészek” – terjedt el pillanatok alatt a folyamatosan köröző helikopterek dübörgésétől már amúgy is sokkolt tömegben. Hogy ebből mi volt az igazság, nem tudni. Annyi azonban bizonyos: valóban időről időre férfiak különös sziluettje tűnt fel a lemenő nap fényében a kőpárkányok között.
Sokan igyekeztek menedéket találni az árkádok alatt, miközben a rendőrség könnygáztámadásai egyre erősödtek. Különösen azt követően, hogy a tüntetők a korabeli páncélozott autót és teherautót barikádként keresztbe állították az úton. Aztán a tüntetők ovációjától kísérve valaki beindította a régi, ’56-os orosz tankot is. Lapunk információi szerint egy idős úr volt a „tettes”, aki annak idején a harckocsizóknál szolgált, és jelenleg már előzetes letartóztatásban van. A zömmel 18-20 éves tüntetők egy darabig sikerrel vették fel a harcot a könnygáztámadások ellen, a legtöbbjüknél volt víz, s ha leesett a gránát, rögtön felharsant a kiáltás a tömegben: „Taposd el, öntsd le!” Akadtak olyan csoportok, amelyek szabályosan vadásztak a gránátokra, s ha lehetőségük volt, nemcsak eltaposták, de visszaküldték a „feladónak”. Mindvégig úgy tűnt, a demonstrálók nem akartak harcot: a fegyverként használt „utcaköveket” is csak azután kezdték összegyűjtögetni, amikor egyértelművé vált a patthelyzet. A kocsmák, egyéb vendéglátóhelyek zavartalanul üzemeltek.
Lovasroham a flaszteron
A Demszky-féle Károly körúton, a bódésor helyén felállított, a Budapest a szabadság fővárosa című betűszoborból a tüntetők elhozták a „szabadságot”. A katonás rendbe állított, embermagas betűk mögül néztek farkasszemet a rendőrökkel. Nem sokáig. A mellmagasságban repkedő könnygázgránátok elől csak futni lehetett. Egy fiatalembert fejbe is találtak. Négyen azonnal kimenekítették. Majd megérkeztek a lovas rendőrök is: mindenki a lovakat sajnálta, és nem értette, hogy lehetett így beengedni őket a tömegbe, amely rögtön összezárt a vágtató, húszfős csapat mögött.
Aztán elszabadult a pokol. P. Erika is érezte, hogy most már menekülni kell. A Madách téren az átjáró melletti társasházba éppen érkezett egy lakó, ő és néhány társa bement vele. A középkorú vállalkozónő elmondta: – Akkor már 10-15 ember, idősek – köztük egy vérző, 65 év körüli, súlyosan sérült férfi –, nők, tinédzserek voltak a földszinti aulában. Erika megpróbált segítséget szerezni a sebesült férfinak. Végigcsöngette a lépcsőházat, mire a harmadikon valaki ajtót nyitott. Elmondta, hogy elsősegélyre, orvosra lenne szükség, mire a házigazda kiadott valami kötszert, de nyomatékosan kijelentette: a lakásába senkit nem enged be. Állítólag praktizáló orvos. Ekkor dörrenések és sikoltozás hallatszott a földszintről. Erika rohant a kötszerrel lefelé. Kiderült, a rendőrség betörte a kaput, és – szavai szerint – legalább három könnygázgránátot dobtak be, és ütöttek-vertek mindenkit. Az ablaktalan lépcsőházban fuldokoltak a paprikagázban, és nem volt hová menekülni, csak felfelé – ahová a füst is szállt.
Fojtogató könnygázban
Erikát a negyedik emeleten egy fiatal testvérpár engedte be, adtak egy vödröt és vizet is, hogy segíthessen az időseknek, a sebesülteknek. Lefelé mentében egy ájult embert talált. Kiderült, a legtöbben felfelé indultak el, és ott ragadtak a fojtogató könnygázban. Végül a tűzoltók mentették ki őket. Erika este nyolc körül merészkedett ki a házból, addig a segítőkész testvérpárnál húzta meg magát. Hogy mi lett az idős, vérző, sebesült férfival és a többiekkel, nem tudja. A Madách teret hermetikusan lezárták. Lapunk tudósítói is csak nehezen jutottak át a kordonon. Az első kép, amivel szembesültünk: egy idős férfi fekszik a járdán hanyatt, hátrabilincselt kézzel, lábánál vérfoltok, valami koszos törülközőféle. Ott a mentő, előtte egy rohamrendőr, a férfi mellett két fiatal lány. Ismerik egymást. A lányok csak segíteni próbálnak. A rendőr igen mogorva, utasít, hogy ne beszélgessünk, faggatódzunk, menjünk a dolgunkra. Az idős férfi pedig láthatóan sokkos állapotban van: nevet és sír egyszerre. Nem tudja elmondani, mi történt vele. Utunk mindössze a Madách téri sarki presszóig tart. Mindent elleptek a rendőrök, akik később a kocsma bejáratát is lezárták. Odabent a fiatalok között egy középkorú férfi támasztja a pultot. Gumilövedékek nyomát mutatja a halántékánál, a nyakán és a mellkasán. „Ha kicsit mellémegy, már nincs meg az egyik szemem. De a gégémet is összeroncsolhatták volna. Ez van. Én csak ünnepelni akartam” – mondja szomorúan.
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
