Drogháború dúl Észak-Írországban

Az északír fővárosban jó ideje a drogpiac felosztásáért küzdenek a különböző paramilitáris csoportok, amelyeket néhány esztendeje még politikai célok fűztek össze vagy fordítottak szembe egymással. Az Egyesült Királyság legzajosabb tartományában ugyanis több évtizedes hagyománya van a köztörvényes erőszaknak.

Észak-Írországban kis híján tíz esztendeje nem ropognak a fegyverek, legalábbis hivatalosan. Az 1998-as nagypénteki megegyezés a mindennapokban is érezteti hatását, annyiban legalábbis feltétlenül, hogy az évtizedeken át aktív fegyveres csoportok immáron nem is annyira a másik oldal – a protestáns unionisták vagy a katolikus köztársaságiak – hasonló szerveződéseivel harcolnak. Sokan elmerültek a köztörvényes bűnözés világában, amely azonban legalább annyira aggasztó, mintha békés polgárokat robbantanának, gyilkolnának.
Az Egyesült Királyság legzajosabb tartományában a hetvenes években, a polgárháború tetőzésekor már falak választották el egymástól Belfast protestáns és katolikus lakóit, a társadalmi különélés, az önkormányzatiság teljes hiánya, s a fegyveres csoportok mindenhatósága valósággal intézményesítette a farkastörvényeket. Mind az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), mind a túloldal fegyveresei, az Ulsteri Védelmi Szövetség (UDA) vagy az Ulsteri Önkéntes Erő (UVF) harcosai védelmi pénzt szedtek az uralmuk alá hajtott városrészekben, gettókban. Brit titkosszolgálati értesülések szerint az IRA bevételeinek jelentős részét a különböző kocsmák, iránytaxik bevételeiből, sőt autópálya-konzorciumból és építkezésből fedezte. Mindez óhatatlanul összefűzte a politikai célokra szövetkezett fegyvereseket a köztörvényes bűnözök világával.
A kilencvenes évekre nagyot változott a helyzet. A felmérések azt bizonyítják, hogy az IRA némiképp „megszelídült”, míg az unionista csoportok teljesen elmerültek a drogpiac felosztásáért folytatott harcban. A helyzet rosszabbodásához hozzájárult, hogy a protestáns közösségben a katonai vezetők jó részét a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján börtönbe zárták, s mohó, gátlástalan fiatal parancsnokok vették át a hatalmat. Az UDA, az UVF és a többiek fegyveres tevékenysége mára jobbára kölcsönös leszámolásokra korlátozódik, sem erejük, sem kedvük a túloldal, a gyűlölt IRA és a katolikus társadalom elleni fellépéshez. Az egyik leghíresebb gengszter, az Ulsteri Szabadságharcosok (UFF) vezetője, Johnny Adair például annyira elmerült a kábítószerüzletben, hogy ma már nem is politikai szereplőként emlegetik.
Az északír drogosok élete egyébként semmilyen tekintetben nem könnyű, amint azt egy, a napokban közzétett felmérés is bizonyítja. Az Egyesült Királyságban Belfastban lehet a legdrágábban droghoz jutni – adta hírül éves jelentésében a DrugScope nevű szervezet. Húsz brit nagyvárosban végzett felmérésük meglepő eredményt és nagy aránytalanságokat mutatott ki. Birminghamben például a heroin grammjáért „mindössze” harmincöt fontot kell fizetni, míg Belfastban akár száz fontot is elkérnek a terjesztők.