„Együtt pusztulunk”

P R E M I E R E L Ő T T A forradalom előérzete – 1956 Márai Sándor írásainak tükrében című kötet válogatást ad a szerző cikkeiből és a Szabad Európa Rádióban elhangzottak jegyzeteiből. Az írásokból kitűnik: Márai Sándor, a rendkívül érzékeny publicista 1945-ben megjósolta 1956-ot. A SZER-ben 1954 és 1957 között Ulysses, Candidus, illetve saját néven leadott jegyzetei mellett más cikkei, naplóbejegyzései, versei is mind azt bizonyítják, hitt az igazságot szolgáltató sorsban – és azt, hogy mennyire együtt élt hazájával az emigrációban is. Márai mindent tudott, csak megalkudni nem. A kötetből közlünk részleteket.

Szabad Európa Rádió, 1956. november 4.
Márai Sándor mondja most el New Yorkból, hogyan
fogadta Amerika a magyarországi szovjet támadás hírét.
Most átkapcsolunk New York-i stúdiónkba.
New York éjfél előtt értesült arról, hogy az orosz árulás bekövetkezett, és Moszkva elszánta magát a merényletre. A rádiók első híreivel egy időben nyomtatott röplapokat kezdettek osztogatni éjjel a New York-i utcákon. Ezek az angol nyelvű röplapok figyelmeztették a közönséget, hogy Magyarországon e pillanatokban elkezdődött a tömegmészárlás, és az amerikai nép és kormányzat azonnali beavatkozását követeli. Az első táviratok Budapestről éjjel két órakor jutottak el az Egyesült Nemzetek hivatalaiba. A New York-iak akkor még csak a röpcédulákból és a rádiók híreiből értesültek a szovjet merényletről. Éjjel két óra után néhány perccel az Egyesült Nemzetek üléstermeiben, ahol a szuezi eseményekkel kapcsolatban a világszervezet közgyűlése teljes ülést tartott, az Egyesült Államok megbízottja sápadtan és könnyekkel a szemében, elcsukló hangon jelentette be, hogy e pillanatban kapott távirati jelentést Magyarországról, és ezek a jelentések minden félelmet és aggodalmat fölülmúló tényekről adnak hírt. Az ausztráliai megbízott a hír hallatára tenyerébe rejtette arcát, testét rázkódtatta a megrendülés. Lodge, az észak-amerikai megbízott a Biztonsági Tanács azonnali összehívását követelte. A közgyűlést elnapolták, és a Biztonsági Tanács tagjai, tizenegy hatalom képviselői egy órával később, éjjel háromkor gyűltek össze, hogy a Magyarország ellen végrehajtott szovjet merényletről döntsenek. A Biztonsági Tanács hajnali ülésén, amikor Budapestet már bombázták a szovjet hadosztagok, az Egyesült Államok delegáltja föltárta a magyar tragédia teljes borzalmát, és azonnali segítséget és beavatkozást követelt. A közgyűlés ma, vasárnap este nyolc órakor ül össze. A hírek, amelyek Budapestről és a vidéki magyar helyzetről hajnal felé ideérkeztek, a világ közvéleményének teljes mozgósítását, és az itt élő magyarság és a rab nemzetek leszármazottainak azonnali tüntetését eredményezték. Amíg beszélünk, gyülekeznek a tüntető tömegek, melyek New York utcáin és az Egyesült Nemzetek előtt vonulnak fel ma délután, hogy Magyarország megmentését követeljék a világtól. New York-i újságok vasárnap reggeli kiadásaiból a szovjet merényletről már megjelentek az első tudósítások. Leo Cherne, a nemzetközi segélyszervezet elnöke, aki az első gyógyszerszállítmányt személyesen vitte három nap alatt Magyarországra, ahol beszélt Mindszenty hercegprímással is, tegnap, november 3-án éjjel érkezett vissza Budapestről, és azonnal jelentette az amerikai nyilvánosságnak útja tapasztalatait. Reggel hétkor a világ arra ébredt, hogy nagy és kis nemzetek azonnali cselekvésére van szükség, ha az újkori történelem egyik irtózatos katasztrófája, amely világvonatkozásban is katasztrófát idézhet fel, különösen ha nem akadályozzák meg (hiányos szövegrész – A szerk.). A világ e pillanatban tudja, hogy az árulás, amelynek célja a magyar függetlenség teljes megsemmisítése, magyar gyermekek, asszonyok és férfiak kiirtása, nem fasiszta lázadók, hanem a magyar nép ellen tervezett tudatos, cinikus és könyörtelen merénylet. A világ e pillanatban, november 4-én, vasárnap reggel tudja, hogy Európa közepén tömeggyilkosság történt. Egy nemzetet meg akar gyilkolni egy idegen hatalom. A nemzet ezt a gyilkossági kísérletet túléli. Milyen áron? Azt nem tudjuk e pillanatban, de túléli! Minden embernek tudni kell otthon, hogy e pillanattól minden, ami odahaza történik, a világ ügye. Együtt pusztulunk, együtt menekülünk. Isten óvja Magyarországot!

Szabad Európa Rádió, 1956. november 13.
Márai Sándor beszámolója következik.
A budapesti rádió jelenti, hogy a nyugati társadalmi szervezetek által felajánlott élelmiszer- és gyógyszerküldeményeket a Kádár-kormány most már beengedi az országba, iparkodik lehetővé tenni a segítség mielőbbi átvételét. Az első Vöröskereszt-konvoj már elment, és a Nemzetközi Vöröskereszt bécsi székhelyén hírül adták, hogy egy harmincnyolc teherautóból öszszeállított második konvoj indul Magyarország felé. A segítő akciók híre a világ minden tájáról ismétlődő, nem szűnő ütemességgel sugárzik Magyarország felé. Ez a segítség, ha végre egyszer lehetőséget lát, hogy a gyakorlatban megindíthassa szállítmányait a szenvedő magyarság városai és falvai felé, sokáig nem szűnő áradat lesz. A londoni főpolgármester három nap előtt rádióbeszédében jelentette be, hogy segélykampányt indított Magyarország számára. Az amerikai hivatalos segítség, az Eisenhower elnök által felajánlott dollármilliók mellett a tengerentúli félhivatalos és magánszervezetek, aztán más külföldi államok és a világ magyarsága most már, hogy az első Vöröskereszt-konvojok megindultak nyugat felől Magyarország felé, minden erejével siet enyhíteni a magyar nép szükségét. Ez a segítség égetően sürgős. Élelmiszer kell, gyógyszer, ruhanemű, minden elképzelhető anyagszerűség, amely egy súlyosan sebesült, éhező és fázó nagybeteg, Magyarország első ínségét csillapítja. És ez a segítség nem lehet afféle elsősegély, egy nagy szerencsétlenség átmeneti tatarozása. Másról van szó, és ezt érzi a világ. A Vöröskereszt kocsikaravánjaival egyidejűleg, amelyek gyógyszert és élelmet visznek a súlyosan sebesült Magyarországra, egyféle szellemi Vöröskereszt kezd megalakulni világszerte, egy morális és szellemi arcvonal, amely a magyar tragédiából egyre hangosabban vonja le a számon kérő és bűntudatos következtetéseket. A magyar nép egyedül harcolt a szabadságért, a Nyugat nem adott, mert nem adhatott fegyvert ehhez a harchoz. Ez a tény, amely súlyos lelki válságot idézett fel, nemcsak Magyarországon, a szabadságharcosok lelkében, hanem mindenütt a világon, azoknak az embereknek lelkében, akik hisznek a szabadságban. Ennek a válságnak igazi értelme, hogy világszerte felocsúdnak a szellemi alkotók, és kimondják, milyen veszedelmesen felelőtlen optimizmus volt bízni abban, amiben a nyugati szellemiség sok kiválósága bízott, bízni abban, hogy az erőszakkal a humanista kompromisszumot köthet. Camus felhívása, Sartre fájdalmas felhördülése, Silone és Moravia, Jules Romain, Breton, Maurois, Duhamel szenvedélyes felszólításai, melyeket a világ lelkiismeretéhez intéztek, a nyílt levél, mely Stephen Spender, Carlo Schmid és Denis de Rougemont mélyen megrendült szavait tolmácsolta, mindezek a hangok, vallomások, könyörgések és tiltakozások első jelei csak annak, hogy egy szellemi arcvonal van kialakulóban az egész világon a magyarság védelmében. Akik otthon harcoltak és harcolnak, fegyvert vártak a Nyugattól, és most úgy érzik, a legnagyobb próbán a Nyugat cserbenhagyta őket. A világ legjobb szellemei most kimondják, hogy ennek a harcnak, amely Magyarországon e napokban történelmi valóság lett, van egy második arcvonala, a szellemi felelősség frontja, ahol azok, akiknek kötelességük, nem vonultak fel a múltban minden felelősséggel és következménnyel az erőszak ellen. Ez a szellemi Vöröskereszt, amely most végre szervezkedni kezd, hatalmas segítő erőket tud megmozgatni a világban. A számvetésnek, a számonkérésnek és a helytállásnak különös szellemi karavánja indult útra, hogy a magyar szellemi határokon bebocsátást kérjen, igazolást kapjon és segíteni iparkodjék. Elég a vérből, kiáltja ez a szellemi Vöröskereszt. A magyarok vére visszahull reánk, kiáltják írók és költők mindenfelé a világban.