Életbe lépett Indiában a gyermekmunkát tiltó törvény – írta a The New York Times. Az ázsiai országban a szegény családok gyermekei sokszor látástól vakulásig dolgoznak éttermekben, szállodákban, üzemekben, és vállalnak háztartási munkát a középosztálybelieknél is. Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF nemrég közzétette, hogy világszerte 218 millió kiskorú maga keresi a kenyerét, és évente 1,2 millió gyermeket elrabolnak vagy eladnak a szexpiacon. Indiai adatok szerint legalább 12 millió tizennégy évesnél fiatalabb gyermek folytat kereső tevékenységet, a gyermekvédő szervezetek azonban csaknem 60 millióra teszik a számukat. A rendőrség most országos ellenőrzésre készül, sorra felkeresik azokat a munkáltatókat, amelyekről gyanítják, hogy megszegik a törvényt – közölte az AP. A szociális munkások szerint kizárólag a nyomor felszámolása óvhatná meg a csöppségeket attól, hogy szüleik rászoruljanak az ő keresetükre is. A veszélyes iparágakban – többek között a kicsiket előszeretettel foglalkoztató petárdakészítő üzemekben és szövőgyárakban – eddig is tilos volt a kiskorúak alkalmazása, de a tilalmat a legtöbb helyen figyelmen kívül hagyták – emlékeztetett a CNN.

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”