Gyurcsányt vagy demokráciát?

A jelenlegi miniszterelnök az ultimátumok embere. Balatonőszödön frakciótársainak is ultimátumot adott, döntésre szólítva őket: akarják-e havi négy-ötszázezer forintért „csinálni tovább”, vagy kötik – vele együtt – az „új és új díleket” (üzleteket). Mi persze nem tudjuk, milyen üzletekről van szó. De a frakciótagok biztosan tudják, mert igen lelkesen tapsoltak. Az Első Díler pedig szereti a tapsot, szereti érezni alattvalói töretlen hűségét és szeretetét. Ezért rendez most bizalmi szavazást a cirkuszban, amely egykor hazánk parlamentje volt.
Hát itt tart ez a szegény ország, itt tart az alkotmányos demokrácia. A baloldali politikai falanx azt állítja reggel, éjjel meg este, minden hullámhosszon: az ellenzék lépte át az alkotmányos demokrácia határait. Verziójuk szerint Orbán Viktor – hatalomvágya, bosszúszomja és egyéb defektusai okán – „utcára hívja az embereket”, természetesen ellenforradalom céljából. Az álellenzéki Dávid Ibolya gyorsan be is jelentette, Orbán mostantól nem demokrata. Demszky meg egyenest azt állította a világszégyene köztelevízióban, hogy a Fidesz-elnök maga Dzsingisz kán. Merthogy a parlament egyenlő a demokráciával, ott kell politizálni.
Amit a hatalom – MDF fedőnevű udvari ellenzékével együtt – a demokráciáról mond, annak épp a fordítottja igaz. A baj tehát komoly. Az ugyanis, hogy „a politika maradjon a Parlament falai közt”, nem a demokrácia, hanem diktatúra alapszabálya. A demokrácia nem úgy néz ki, hogy négyévente, médiától kábultan diktátort választunk magunknak. Sistergős mennykőt! A demokrácia először is azt jelenti, népuralom. Ezért rögzíti az alkotmány szövege: „minden hatalom a népé”. A demokráciában azzal bízunk meg képviselőket és kormányokat, hogy javunkra kezeljék az országot és a pénzünket, s persze hitelesen tájékoztassanak a dolgok állásáról. Amelyik kormány másként cselekszik, felmondta a szerződést. S akkor jogos a kérdés, mit keres még a parlamentben.
Vajon Gyurcsány miféle demokrata? Pucccsal került a harmadik Magyar Köztársaság miniszterelnöki székébe, Batthyány, Szemere, Bethlen helyére, majd végighazudta a posztján eltöltött időt. Azt állítja, neki és programjának „nincs alternatívája”, ezért minden hatalmat önmagára koncentrál. Miniszteri székekbe és egyéb stratégiai pozíciókba csak saját embereit ülteti, s újabban a párt vezetését is át akarja venni. Kedvenc kézmozdulata a karlendítés. Legutóbb cifra mocskolódásokkal gyalázta, majd kiröhögte Magyarországot. Minden aggály nélkül félrevezette a választókat. Persze, tudta: ha igazat mond a helyzetről, amit okozott és okozni fog, akkor nem szavaznak rá „kurva ország” polgárai, nem bíznak rá hatalmat a „kóbor kutyák”, a „patkányok” meg a „mocsári békák”, ahogy ő és társai a népet nevezik. Tudta, ha nem kap hatalmat, nem lesz képes megkötni az új és új díleket. S mikor lebukott, ezt írta blogjában: „Nem bánom. És nem szégyellem.” Nem szégyelli a trükkök százait, a hazugságok ezreit.
Na, ha valaminek nincsen megnyugtató alternatívája, akkor az Gyurcsány mielőbbi elzavarása. Én azt javasolnám: akik nagyon ragaszodnak hozzá, tűnjenek el vele együtt. Ez valóban határozott lépés volna a demokrácia felé. E lépéstől retteg a koalíció a bérenceivel együtt, ezért mondja, hogy jobb, ha a nép otthon szotyolázik a tévé előtt. Ám a nép nem maradhat otthon. Ha a hatalom nem népképviselet többé, akkor a népnek az utcán kell kifejeznie az akaratát.
Normális esetben négyévente szokás kormányt és kormányfőt váltani. A jelen helyzet azonban – látjuk – nem normális. Jelen helyzetben ugyanis a kormányfő ultimátumot adott Magyarországnak: „…lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.”
Rendben van. Próbáljuk ki. Majd meglátjuk, ki fog előbb hazamenni.