(ki liberális…)

Én nem tudom, hogy Tárnoki néni miért viselkedik úgy velem szemben, mintha kiérdemeltem volna a bizalmát. Ezt a bizalmat még az sem rendítette meg, hogy Lovas István bizonyos egyetértően hitetlenkedő sorokat írt velem kapcsolatban a Demokratában, s ez kerülő úton ugyan, a hároméves Esztike révén az öreg hölgy tudomására jutott.
– Minden relatív – mondta néhány nappal az önkormányzati választások után. – Most azért ért egyet magával a nagy relativista, mert egyik írásában utalt a Fidesz tespedtségére is, persze csak azok után, hogy Gyurcsányt hátba szúrta. Sebaj, régi igazság, hogy hasonló hasonlónak örül, és egyik holló nem vájja ki a másik szemét. Én mégis örülök, hogy a maga felfogása vagy legalábbis a stílusa nem mindig azonos Lovaséval.
– A stílus maga az ember – vetette közbe Ciprus Feri, a leszázalékolt unokavő, aki nemrégiben a lábát törte, s most benézett, hogy kölcsönkérje Tárnoki néni járókeretét.
– Ne hadoválj! – mondta az öreg hölgy. – Fogd a járókeretet, és tűnj el!
Ciprus Feri megindult kifelé, mint egy fél lábon ugráló barázdabillegető.
– Azért mégis magának lett igaza – szólt vissza az ajtóból –, vén boszorkány.
Tárnoki néni elengedte a sértést a füle mellett.
– Miben lett nekem igazam? – kérdezte.
– Megint az lett a főpolgármester, akire maga szavazott.
– Ez nem is lehet másként – fordult hozzám az öreg hölgy. – Hiszen maga megírta, hogy mint pesti átlag vagy mértani közép, mindig én döntöm el a választásokat. És, ugye, maga mindig igazat szokott írni?
– Igyekszem – feleltem kellő szerénységgel. – Persze ha az ember véleményt mond, azt nem lehet sem hazugságnak, sem igazságnak minősíteni. Én például úgy láttam, hogy a választások éjszakáján Demszky vicsorgott, ön pedig valószínűleg úgy látta, hogy rokonszenvesen mosolyog.
– Ne nézzen hülyének – mondta a hölgy. – Az egész felső ínye kilátszott. Szólni kéne a fogorvosának. Látja, én nem vagyok elfogult.
– Akkor miért szavazott Demszkyre?
– Éppen azért. Ha elfogult volnék, Demszky már rég nem lenne főpolgármester. Az elfogult ember ugyanis mindig azt nézi és azt hánytorgatja fel, ami rossz. Én meg, amikor jött a Combino-botrány meg a többi, ugyan meginogtam egy kicsit, de aztán a figyelmemet sikerült elterelnem azokra a böszmékre, akik a tévészékháznál randalíroztak.
– Valaha maga Demszky is összebalhézott a rendőrökkel.
– De nem a tévészékháznál. Ezért is mondhatta válaszul Tarlósnak, hogy Budapest liberális város.
– Akkor látszott ki legjobban az ínye – kottyantott közbe Esztike. – Katona bácsi liberális?
– Hogy volna az? Hát nem ismered azt a mondókát, hogy katona bácsi haptákba, becsinált a nadrágba. A hapták, az semmiképpen sem liberális.
– Nézzük csak – mondtam –, a Fidesz harminc helyet szerzett a Fővárosi Közgyűlésben, az MSZP huszonnégyet, az MDF hármat, az SZDSZ-nek maradt kilenc. Ebben mi a liberális?
– De Demszky a tizedik – kuncogott diadalmasan az öreg hölgy. – És ez a lényeg. Mi, pestiek, liberálisok vagyunk, hogy a budaiak micsodák, én nem tudom…