Kizárással a baloldali néppártért

Baloldali néppárt lesz az MSZP, legalábbis a vezetésnek ez az elképzelése. A tartalmi részletekről egyelőre nem sokat tudni, az biztos, hogy „társadalmi kapcsolatokra” szeretnének támaszkodni, új politikájuk célcsoportja pedig a szegények és az elesettek lesznek. Ez a gondolat már jó ideje napirenden volt a párt társadalompolitikai tagozatában, amelynek volt ügyvivőjét a hét végén kizárták az MSZP-ből.

Török László
2006. 10. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szociáldemokrácia új stratégiája a baloldali néppárt – jelentette be Szekeres Imre a baloldali tömörülés platform szombati zárt ülése előtt rendezett sajtóbeszélgetésen. Az MSZP elnökhelyettese azt mondta: a baloldali néppárt célcsoportjának nem csupán a szegényeknek kell lenniük, hanem a közös problémával küzdőknek, például az egyedülálló szülőknek, vagy azoknak, akiket a nyugdíjrendszer átalakítása érint, vagy a romáknak, vagy a szolgáltató szektor kétkezi munkásainak.
Az MSZP legnagyobb és legjelentősebb platformja egyébként „megrendeléssel” fordul a szocialisták október 21-i kongresszusához, hogy dolgozzák ki a párt új működésmódját, irányítási struktúráját, hogy módosítsák az alapszabályt, és újítsák meg társadalmi kapcsolatrendszerüket. Részletekről egyelőre nem nyilatkoztak a beszélgetésen megjelentek, akiktől kérdezni sem lehetett. Kiss Péter, a baloldali tömörülés elnöke, szociális és munkaügyi miniszter egy kihívást lát az MSZP előtt, hogy a párt tud-e egy higgadt, nyugodt munka társadalmi kereteihez saját működésével hozzájárulni.
*
A politikus elárulta azt is, hogy mit jelent a néppárti működés szóösszetétel. – A párt két kampány közötti időszakban is a társadalmi kapcsolataira támaszkodik, kampányidőszakban pedig ezt a kapcsolatrendszert is „csatasorba állítja” – magyarázta Kiss Péter.
Lendvai Ildikó frakcióvezető is érzékel a párt előtt álló kihívásokat, ezek közül egyet meg is nevezett, mégpedig azt, hogy a térségben egyetlen baloldali erőnek sem sikerült egyszerre elérni a gazdasági és a politikai stabilitást. – Ennek a térségnek szomorú törvénye, hogy a gazdasági jófiúkat igen könnyen követik a politikai rosszfiúk, a populista kormányok – hangsúlyozta a képviselő, aki szerint idehaza „megjelent a radikális kártya”, amire válaszolniuk kell. Az MSZP országos választmányának elnöke, Simon Gábor arról beszélt, hogy a szocialista párt változása nem öncélú, az a működés hatékonysága, a politikai sikeresség és a társadalmi támogatottság érdekében történik.
Szintén az MSZP Köztársaság téri székházában történt, hogy az etikai bizottság kizárta Sipos Józsefet a pártból, amiért segített a Magyar Rádió munkatársának egy zárt ülésre bejutni. Az újságíró által felvett háromórás tanácskozásból két beszédet közöltek: Lamperth Mónika önkormányzati miniszter szocialisták pozícióba juttatására vonatkozó mondata botrányt, Szekeres Imre SZDSZ-t érintő megjegyzése koalíciós pengeváltást eredményezett. Sipos egyébként úgy véli, azért született ilyen szigorú döntés (ami ellen valószínűleg fellebbezni fog, az ügyben majd a párt februári tisztújító kongresszusa mondja ki a végső szót), mert korábban kritizálta a megszorító Gyurcsány-csomagot.
– Továbbra is az MSZP-ben szeretnék küzdeni a megszorító intézkedések plebejus és demokratikus korrekciójáért – nyilatkozta lapunknak a politikus, aki szerint a rendszerváltás győzteseinek, a gazdagoknak, a multinacionális cégeknek és a bankoknak az extraprofitjukból jobban hozzá kellene járulniuk az ország pénzügyi bevételeihez, míg a szegényeknek több támogatást kellene adni.
Sipos József kizárása kapcsán az MSZP társadalompolitikai tagozata közleményében kifejtette: a döntés mértéke és egy személyre való leszűkítése óhatatlanul 1988 áprilisára emlékeztet, amikor az MSZMP hasonló testülete négy ismert személyiséget zárt ki a pártból. Kifejtik, „kormányzati irányváltást várunk, ha kell személyi konzekvenciákkal. (…) Mi azt gondoljuk, hogy egyetlen ember és többnyire ismeretlen segítői nem vihetik tartósan sikerre azt az értékrendet, amely elsősorban csak a munkájából és tehetségéből élő, sokszor kiszolgáltatott emberek szolgálatára hívatott.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.