Tavaly szeptemberben legalább tizenöt magyar építési vállalkozót ítéltek felfüggesztett szabadságvesztésre a németországi bíróságok koholt vádak alapján – jelentette ki Orosz Dezső abaújszántói cégtulajdonos, aki öt hónapot és öt napot ült előzetes letartóztatásban. Kinti ügyvédje javaslatára, illetve a német nyomozók nyomásának hatására bűnösnek vallotta magát az ingolstadti tárgyaláson. Ennek köszönhetően hazaengedték, mégis a hágai emberi jogok bíróságához fordul, hiszen csupán a szabadulás reményében vallott be olyan bűnöket, amelyeket sosem követett el. Nem képes megemészteni a történteket, s kijelentette: ártatlanul tartották fogva közel fél évig, miközben családja sem maradt ki a házkutatások okozta traumából. Őt például minimum egymillió euróval károsították meg, mindazonáltal rajta kívül még kilencen jutottak hasonló sorsra a baráti társaságából. A beszélgetés során a többiek azt kérték, nevük maradjon titokban, miután volt nekik éppen elég gondjuk odakinn. Akad közöttük Szeged, Baja, főváros környéki, illetve budapesti vállalkozó is. Orosz Dezső például három hónapig azt sem tudta, miért kell raboskodnia. Negyedévnyi várakozás után felesége közbenjárására és nyomására Gergely Zsolt, az akkori bajor konzul ment be hozzá a börtönbe, s közölte: embercsempészet, valamint a munkásoknak járó óránkénti bruttó 12,47 eurónyi minimálbér és a járulékok meg nem fizetése a vád. A magyar konzul annyit elárult a „beszélőn”, hogy a német jogszabályi előírások dacára sem Orosz Dezső, sem a többiek nem működtettek idehaza céget, holott ez kötelező lett volna a kinti tevékenységhez. A vállalkozó ezt a kijelentést cáfolta, ugyanis felhívta a figyelmet: a tulajdonát képező Aba-Bau Kft. a kilencvenes évek elejétől létezik. Idehaza körülbelül hárommillió forint, míg odakinn kétszázezer euró volt a jövedelme az adott időszakban, így ez a vád sem állja meg a helyét.
Az ingolstadti bíróság határozata szerint a magyar vállalkozók nem dolgoztak, csak hazai munkavállalók kinti foglalkoztatási ügyeit intézték. Nem fizettek társadalombiztosítási hozzájárulást Németországban, ami igaz – tudatta a baráti körhöz tartozó egyik Szeged környéki vállalkozó –, hiszen a kétoldalú államközi egyezmények értelmében nem is kötelezhették az efféle kifizetések teljesítésére. Az úgynevezett E 101-es igazolást bemutatták a letartóztatottak, viszont az unióban elfogadott dokumentumot a németek nem vették figyelembe. Orosz Dezső szerint valamilyen német–magyar paktum állhat a munkaügyi botrány hátterében, ők azonban csak Tóth Boldizsártól, a Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének elnökétől tudják mindazt, ami ugyan velük kapcsolatos, de megpróbálták előlük eltitkolni a német hatóságok. A magyar csoport tagjait eltiltották a németországi munkavégzéstől, noha most újra külföldön dolgoznak mindannyian.
A magyar–német munkaügyi aktákból kiderült, a német hatóságok évekig keresték azt a több mint kétszázmillió márkát, amelyet állítólag még a Német Demokratikus Köztársaság kormánya „dugott el” a keleti tömb országainak nemzeti bankjaiban, ráadásul a németek véleménye szerint Magyarország kapta a legtöbb pénzt. Azóta sem találták meg a márka százmilliókat, ráadásul az ügyet vizsgáló, immár feloszlatásra ítélt, német ad hoc bizottság azt állította, a rendszerváltás idején, illetve az elmúlt 16 esztendőben ezek a bankok, így a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem mutatott együttműködési hajlandóságot a nyomozás során. Bizonyítékaik között szerepelnek újságcikkek is, ám megtudtuk, az NDK-ból összesen mintegy hatmilliárd márkának kelt lába a rendszerváltás előtt. A Berliner Zeitung és a Leipzinger Volkszeitung néhány írása például rámutat: Günter Forgber egykori üzletembert és Stasi-ügynököt vádolták azzal az egyesített Németország hatóságai, miszerint a rendszerváltáskor több száz millió márkát utalt át a keletnémet pártvagyonból egyéb bankok mellett a Magyar Nemzeti Bankba, a pénz pedig 1990 táján nyomtalanul eltűnt. A könnyen jött valutát Günter Forgber valószínűleg továbbutalta saját liechtensteini és svájci bankszámláira – írják a kinti lapok –, miközben a németek olyan dokumentumokat kerestek az egykori szocialista országokban, amelyek alapján nyomon követhetővé vált volna a márkában mérhető százmilliók, milliárdok útja. A közelmúltban napvilágot látott hírek szerint Günter Forgber egy időre elhagyta Németországot, most viszont ismét Berlin közelében él, de a kinti hatóságok nem találják.
A Magyar Nemzeti Bank egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselője kijelentette: nem adhat ki információkat a rendszerváltás táján bonyolított német– magyar pénzügyi tranzakciókról, hiszen akkor banktitkot sértenének. Szavai szerint azonban a Bundestag által kinevezett vizsgálóbizottságnak minden segítséget megadott az MNB bizonyos határokig. Azért különösen kényes ez a kérdés, mert az 1990-es átutalások vizsgálata során esetleg olyan dokumentumokba is betekintést nyerhettek volna a német hatóságok, amelyek nem tartoznak közvetlenül az NDK pártvagyonával kapcsolatos ügyletekhez. A szakember emlékeztetett: a németek tévedtek, amikor azt állították, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem mutatott széles körű együttműködési hajlandóságot, itt mindössze a hazai pénzmozgásokkal összefüggő banktitkok megőrzéséről volt szó. A magyar bankár úgy véli, majdhogynem több segítséget adtak a bizottságnak, mint a volt szocialista országok nemzeti bankjai együtt.
A német szövetségi munkaügyi hivatal, a vámőrség, valamint a Sonder Kommission (SoKo) fegyveres szervezet célirányos hajtóvadászatot indított a magyar vállalkozók ellen, mondván, nincsenek rendben a munkavállalási engedélyek. Ez csak ürügy volt – véli Orosz Dezső –, a főleg kelet-európai, építőipari munkavállalók ugyanis nem vétettek a kinti törvények ellen. Ezeket a gondolatokat természetesen dokumentumokkal támasztja alá. A vállalkozó állítja, a magyarok betartották kinti kötelezettségeiket, bár Bajorországban ez nem számított, bankszámláját zárolták, ingolstadti lakását-irodáját kiürítették, majd őt egy neuburgi börtönbe szállították, ahonnan öt hónap és öt napig ki sem engedték.
Orosz Dezső megjegyezte, tavaly úgy tűnt, mintha az exkancellár Gerhard Schröder keménységét szerették volna bizonyítani, amikor a külföldiek ellen szigorú munkaügyi vizsgálatot indítottak. Csak azt nem érti, ha ez így van, akkor miért a magyar vállalkozókkal akarták megfizettetni azt, amit a néhai NDK vezérei loptak el. Tavaly és tavalyelőtt a német vámőrség, valamint a SoKo közreműködésével, több mint ötven magyar vállalkozó bajorországi irodáját forgatta fel mintegy ezerkétszáz kommandós és vámtiszt. Lefoglaltak minden iratot, amelyeknek köze lehetett az itthoni cégekkel is rendelkező kinti magyarok munkavállalásához. A 2005. április 7-én megkezdett razzia idején semmit sem közöltek a meghurcolt emberekkel, csak annyit tudhattak meg: a szövetségi munkaügyi hivatal az illegálisan Németországban dolgozó külföldiek kiszorítását tűzte ki célul. Vele együtt többeket helyeztek előzetes letartóztatásba 2005. április 9-én, fogva tartásuk körülményei azonban mintha csak a Bundestag és a német igazságszolgáltatás belügye lett volna. Orosz Dezső elmondta, előfordult, hogy hetekig fájt a foga, s csak akkor vitték orvoshoz, amikor szemmel láthatóan rosszul lett.
Mind a tíz ember kategorikusan kijelentette, semmilyen bűncselekményt nem követtek el, főleg nem embercsempészetet az Európai Unión belül. Ahogy a többiek sem, akik megúszták az előzetes letartóztatást. Példának okáért Orosz Dezső rámutatott: beosztottja sem volt, s legutóbb már csak egyedül utazott Németországba, tehát az embercsempészetről szóló vád különösen kínos. Sok évet dolgozott kinn, ám sosem követett el törvényellenes cselekedetet, bár hozzátette: időnként öt-hat ember kapott legális munkát Bajorországban az ő közreműködésével.
– A német vádhatóság emberei nem tudták – hívta fel a figyelmet Orosz Dezső –, de én kiválóan beszélek az anyanyelvükön. Az előzetesben letöltött öt hónap alatt számtalan beszélgetést végighallgattam, megértettem minden szavukat, amire ők nem számítottak. Akkor hallottam utalást arra vonatkozólag, hogy a mi fogva tartásunk az NDK-s pártpénzek eltűnésével lehet összefüggésben. Azt is tudom, hogy listát vezettek azokról a magyar vállalkozókról, akiknek a telefonját le kell hallgatni, s legnagyobb meglepetésemre az én nevem sem hiányzott a listáról. A hágai bírósági tárgyalás előtt optimistán fogom fel a helyzetet, ugyanis bár kétéves börtönbüntetésemet megkaptam három évre felfüggesztve, mégis úgy vélem, bizonyítani tudom, hogy bírósági vallomásomban csak azért vallottam bűnösnek magam, mert egyébként akár tizenöt évet is kaphattam volna. A bíró megveregette a vállam, s azt mondta: Herr Orosz, ön immár szabad ember, a millióit pedig ne sajnálja! Talán érdekes lehet az a tény, miszerint a német ügyvédem Magyarországon járt a napokban, s közölte velem, hogy a kihallgatási jegyzőkönyveimből eltűntek azok az oldalak, amelyeket teljes megalapozatlanságuk miatt nem írtam alá. Egyébként megjegyzem, nem huszonhárom-huszonöt emberről szól a történet, sokkal több németországi magyar vállalkozót akartak hozzánk hasonló helyzetbe hozni. Mi azért maradtunk ott, mert úgy gondoltuk, nincs takargatni valónk, tehát vizsgálódhat a szövetségi munkaügyi hivatal. Tavaly április 7-én még mi sem gondoltunk mást, mint egy APEH-vizsgálathoz hasonló ellenőrzést, de ehelyett kaptunk egy cellát, ahol évtizedeket sorvadhat az ember. Tisztességes elbánásban csak a németek részesülhetnek Németországban, miközben minket a gyilkosokkal vettek egy kalap alá.
– Az én lelkemben sincs nyugalom – mondja Orosz Dezsőné –, a német hatóságok abaújszántói otthonunkat sem kímélték, a kinti vámőrség munkatársai ugyanis házkutatást rendeltek el itthon is. A gyerekszobától a toalettig mindent felforgattak, a magyar kísérők pedig tétlenül nézték az eseményeket. A férjem másik cégének iratait sem akarták itt hagyni, holott ahhoz semmi közük nem volt. Úgy fogalmazott, a magyar kísérőkről nem mondhat rosszat, látszott rajtuk, hogy nekik is nagyon kínos a helyzet.
Az ügyben a szintén érintett budapesti Tóth Boldizsár, a Magyarországon bejegyzett Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének elnöke úgy gondolta, miután a sok szálon futó történet egyik szenvedő alanya, ráadásul a német–magyar jogi vita tisztázásának koordinátora, ezért elmondja saját álláspontját. Előtte azonban megjegyezte: nem tartozik abba a tízes vállalkozói csoportba, amelyet Orosz Dezső emleget. Szavai szerint a SoKo tavalyi magyar akciója után – amely 23 céget érintett – Bárándy György ügyvéd közreműködésével tisztázni szerették volna a félreértéseket, de szembesülniük kellett azzal a ténnyel, miszerint például a landshuti ügyészség és vámhatóság nem ismeri az érvényben levő munkajogi és járulékfizetési államközi szerződéseket és ezeknek végrehajtásával kapcsolatban kialakult szokásjogot, amelyet az NDK-ból eltűnt pártállami pénzek felkutatására létrehozott vegyes bizottság szabályozott minden évben 1990-től kezdve.
A pontosság érdekében Tóth Boldizsár emlékeztetett: összesen ötven magyar céget, továbbá közel háromezer munkavállalót érintett a német vádsorozat. Jellemző az ügyekre, hogy a kinti bírósági végzés értelmében a huszonhárom érintett cégből tíz azonnali kártérítési igénnyel léphet fel Németországgal szemben, eközben a SoKo-akció eljárásait tizenegy vállalkozás ellen megszüntették. Jelenleg magyar letartóztatott nincs, de tudomása szerint két nemzetközi elfogatóparancs még érvényben van, aminek az okát ő sem érti. Az egyesületi elnök állítja, a német hatóságok a jogsegélyegyezményre való hivatkozással félrevezették a magyar ügyészséget, és csalás, illetve sikkasztás vádjával kértek házkutatási engedélyeket a megvádolt vállalkozók otthonaiban, holott Németországban embercsempészés vádjával, valamint a német társadalom- és egészségbiztosítási hozzájárulás nem fizetése miatt tartóztattak le magyar állampolgárokat.
A jogi helyzet egyszerű – tette hozzá –, csak alkalmazni kellene a világosan megfogalmazott államközi szerződéseket. A német alkotmánybíróság természetesen 2005-ben is jól ismerte a dokumentum- és számlazárolások jogi helyzetéről szóló nemzetközi törvényt, amit a SoKo irányítói, a vámhatóság és az ügyészség abszolút nem vett figyelembe. Tóth Boldizsár elmondta: a vállalkozók ügyében az Európai Bírósághoz fordult az egyesület, a jogerős ítélet pedig egyértelműen kimondja, a magyar vállalkozók magyarországi társadalombiztosítási igazolásait a német állam nem kérdőjelezheti meg. Persze itt nincs vége az ügynek, az elítélt vállalkozók ugyanis a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulnak további igazságtételért.
A Magyarországon bejegyzett Nemzetközi Vállalkozók Egyesülete, valamint a pórul járt vállalkozók német ügyvédei az európai munkaügyi biztoshoz, Vladimir Spidlához fordultak tanácsért, aki támogatásáról biztosította az ártatlanul meghurcolt embereket, s nem érti, Németország az Európai Bíróság jogerős végzését miért nem fogadja el. Tóth Boldizsár bemutatta a landshuti tartományi bíróság tárgyalási meghívóját, amelyben az áll: az Európai Bíróság által megalkotott foglalkoztatási törvényt úgy kezelik a német büntetőbíróságok mintha az nem vonatkozna rájuk. Az egyesületi elnök állítja, ez a csökönyösség főleg Bajorországra jellemző, s úgy véli, az ottani hatóságok egyszerűen nem tudják elviselni első valóban komoly munkajogi vereségüket nemzetközi szinten. Ez annál is meglepőbb, mivel a SoKo tavalyi akciói alatt egyetlenegy feketén foglalkoztatott magyar munkaerőt sem találtak, ám felhívták a német megrendelők figyelmét, hogy a kint vállalkozó honfitársaink számláit nem egyenlíthetik ki. Tóth Boldizsár furcsának tartja, hogy miközben a német munkaügyi központ a napokban toborzóként jelenik meg újra Magyarországon a hiányzó munkások pótlása céljából, addig Németország bejelentette, továbbra is érvényben tartja az új tagállamokból érkező munkaerő szabad áramlásának korlátozását 2009-ig.
origo.hu
Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben
