Hol a határa a hatalmi önkénynek, a cinizmusnak, a pimaszságnak? Ki és mikor mondja: állj, most már elég? A média beszámolt arról, hogy azért, mert tavaly Bozókit kifütyülték, az idén a köztársasági elnököt kitiltották a Műegyetem épületéből (Magyar Nemzet okt. 24., alcím). Meg azokat is kitiltották a műegyetem aulájából, akik – mint jómagam is – ötven éve ott voltak 1956. október 22-én. Élénken él emlékezetemben, miként alakult át a hatalom által eredetileg jelentéktelen kérdések megbeszélésére összehívott gyűlés forradalmi hangulatúvá. Hogy született meg a 14 pont, miként sokszorosítottuk. (Akkor szigorúan őrzött eszköz volt a stencilgép, és rektori engedéllyel vehettük igénybe. Ó Istenem, ebből a szövegből annyit nyomtathatok, amennyit akarok.)
A 14 pont a forradalom minden lényeges célkitűzését tartalmazta. A részletek ma már a történelem részei. Arra is emlékszem, hogy az aula melyik pontján ültem, és hol állt Marián István alezredes, az akkori honvédelem tanszék vezetője. Az emlékek ismételt átélését a mai hatalom, politikai megbízást teljesítő rektora révén, nem tette lehetővé. Kitiltott bennünket köztársasági elnököstül, külföldről érkezett vendégekkel, korabeli résztvevőkkel együtt. Miféle kisszerű indok az, hogy tavaly Bozókit kifütyülték? Ki az a Bozóki? Hogy ér fel ő ’56-hoz? Ami történt, arculcsapása a jogos ünneplőknek. Ilyenkor megáll a betűket kopogó kéz: nem lehet mit mondani.
Mosonyi Gábor,
1956-ban III. éves műegyetemi hallgató
László András értékelte a brüsszeli szavazást
