Három éve tartó jogi procedúra végére tett pontot az LB, ugyanis keddi döntése értelmében a Magyar Posta Rt. és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) köteles visszaállítani a komlóskai postahivatal működésének 2003 előtti rendjét. Kovács János, a községi önkormányzat jogi képviselője elmondta, a per ideje alatt gyakran előfordult, hogy a küldemények nem jutottak el időben a címzetthez, miközben késett a nyugdíjak kifizetése is. Ebben az esetben hagytak egy értesítőt, amelyben arról tájékoztattak: a csomagot vagy az egyéb küldeményeket tíz kilométerrel odébb, Tolcsván vehetik át, vagy megvárhatják a mobil posta következő járatát.
A jogász kiemelte, Komlóskán ugyan napi két órában működött egy küldeményfelvételi pont, viszont a vegyesen alkalmazott szolgáltatások együttesen sem feleltek meg az előírt feltételeknek, amelyek a lakosság érdekeit szolgálták volna. Rámutatott: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tavaly decemberben jogerős ítéletet hozott az NHH Magyar Posta Rt. kontra Komlóska postaügyi perében, ám a két vesztes szervezet a döntés ellenére sem teljesítette az ítéletben megfogalmazott hiánypótló kötelezettségeit, helyette inkább a Legfelsőbb Bírósághoz fordult jogorvoslatért.
Köteles László polgármester vallja, hogy a postatársaság a faluban élőkön verte el a port, a per miatt bosszúhadjáratot indított a lakosság ellen. A helyiek ragaszkodtak bezárt hivataluk működésének visszaállításához, s a bíróság előtt szintén tanúsították, hogy számos törvénysértést kellett elviselniük. Köteles szerint a mobil postai szolgáltatás bevezetése óta a Magyar Posta Rt. illetékesei több ízben elismerték: nem állnak a helyzet magaslatán, késik a nyugdíjak kifizetése, nem érkeznek meg időben a levelek. Szándékosságot feltételez a döcögős postai szolgáltatás hátterében, s példaként említette az elhíresült Falurombolás című dokumentumfilmben szereplő hölgy esetét, akinek nyugdíját több alkalommal négynapos késéssel kézbesítették. Mint kiderült, elnézéskérés helyett a mobil postás csak annyit mondott: köszönje a polgármesternek, vele ugyanis nem lehet zöld ágra vergődni.
Ódor Ferenc, Borsod megye új közgyűlésének fideszes elnöke állítja, a komlóskaiak pere precedensértékű, mert kedden bebizonyosodott, az aprófalvak lakosságát megilleti a teljes körű postai szolgáltatás joga, amennyiben igénylik. Úgy gondolja, most elindulhat egy folyamat, ami az aprófalvak elnéptelenedésének megakadályozását segíti elő. Elmondta, 900 település hatvanezer lakója írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben a komlóskaiak kezdeményezik: lépjenek fel a Magyar Posta és a Nemzeti Hírközlési Hatóság faluromboló törekvései ellen. Azt is megtudtuk, a hatszázas lélekszám alatti községek polgármestereinek többsége vissza szeretné kapni postahivatalát, s többek között Zoltai László, Fulókércs első embere közölte, napokon belül megteszi a szükséges lépéseket a helyi fix posta visszaállítása céljából.
Telefonon kerestük az ügyben Tomecskó Tamást, a Magyar Posta Rt. sajtószóvivőjét, de nem értük el.
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
