A cselédsajtó nehéz reggele

Magyarországon a hatalmi elit nem veszi komolyan a közpénzt. Úgy gondolja, hogy elköltése amolyan járuléka annak, hogy megnyerte a választásokat. Azt hiszi, a közpénz azért keletkezik, és arra való, hogy saját tagjainak személyes életterét kellően kitágítsa, emellett eltartsa belőle a sleppjét. Mindkét esetben egyszerű korrupcióról beszélhetünk. Egy demokráciában nem kell ahhoz kórházakat és iskolákat bezárni, közjóléti intézményeket felszámolni, hogy egy társadalom belássa: adót azért kell fizetni, mert érte az állam szolgáltatásokat nyújt. Ugyanakkor az államnak is be kellene látnia: az adóforintokat nem költheti indokolatlanul és számolatlanul, mert ha azt teszi, akkor abból előbb-utóbb ordibálás lesz. Márpedig a magyar társadalom – ha még nem is eléggé – ma már ordít.
Vegyünk egy példát! Az állam az információhoz, valamint a kulturális javakhoz való hozzáférést egyebek között az általa fenntartott, úgynevezett köztelevízión keresztül biztosítja. Ennek részét képezi a mindennapos, reggeli műsorsávban vetített Nap-kelte című műsor, amelyet ennek megfelelően szintén közpénzből, azaz az adóforintjainkból finanszíroz. A műsorra azonban nem a köznek, a társadalomnak, hanem elsősorban a produkció tulajdonosának és sajátos szempontok szerint kiválasztott sleppjének van szüksége, akiknek megélhetést biztosít, s a hatalomnak, amelyik hálás, hogy hibáira nem hívják fel a figyelmet.
A Nap-kelte műsorfolyam célja alapvetően a félretájékoztatás, ami sehol és semmiképpen nem nevezhető közfeladatnak, ezért nem éri meg a rá költött – tetemes mennyiségű – közpénz. Senkit se tévesszen meg az, hogy a Nap-kelte igen régóta foglalja a helyet a köztévé csatornáján! Ez inkább a közpénz évek óta történő, gátlástalan pazarlására és a (tudat)rombolás mértékére, mintsem a műsor hasznosságára utal. A hatalom ugyanis a Nap-keltével kényelmes helyzetben van, saját házimozijának tekintheti. A Nap-kelte ezért nem leplezi le a hatalom demokráciaellenességét, ostobaságát, cinizmusát, sőt, ennek az ellenkezője igaz. Ha valaki a műsorban megpróbálkozna ezt bemutatni, azt megalázzák, s a legdurvább eszközökkel lehetetlenítik el büntetlenül. Eközben a közvélemény semmit sem tud meg a valóságról. Az igazságot csak úgy tudja kihámozni, ha észreveszi, hogy két hazugság között ellentmondás támad. A Nap-kelte így tájékoztat. Mindezért a hatalom a rendelkezésére álló eszközeivel biztonságot is nyújt a műsor számára. A Nap-kelte tehát nem a közvéleménytől függ, hanem kizárólag a hatalomtól. A Nap-kelte egy nagyon védett állat.
A műsor egyre szürkülőbb hétköznapjai után üdítő volt az állandó kormánypárti politikusok között végre egy újabb civil, Fábry Sándor szombati szereplése, aki első mondataival elárulta, hogy pontosan ismeri ezt a helyzetet, s tudja, hová tette be lábát. A Kereszttűz című rovatban, ahol hárman vallatják az alanyokat, ekképp fogalmazott az elképedt „újságíróknak”: „Egy olyan televíziós műsorban beszélgetünk, amely semmifajta közszolgálatiságnak nem felel meg születése óta. Valamennyien tudjátok, hogy ha itt netalán kormányváltás van, akkor ez a műsor röpül az ATV-re például, ahová való. Ami itt esztendők alatt történt, az a közszolgálatiságnak a percenkénti lábbal tiprása, hogy a BBC-normatívákról ne is beszéljek. Amiben mi most beszélgetünk, az egy propagandatelevízió. Ezt is lehet csinálni, csak nem a köz pénzén.”
Mondataival Fábry a Nap-kelte műsorvezetőit halálra sebezte. Az értelmiségi mivoltára és lelkiismeretére oly sokat hivatkozó Verebes Istvánnal és az újdonsült Bakács Tibor S.-sel ezzel azt közölte, hogy a szakmához, az újságíráshoz is méltatlanok, tisztességük nincs, s hogy a független értelmiségi látszatát végképp feladva a legalantasabb cselédmunkát választották mindannyian. Mondatait olyan eszközökkel illusztrálta, ami még inkább porig alázta a szemben állókat, köztük a levegőért kapkodó Verebest, aki szembesülve elzüllött helyzetével a műsor végéig tátott szájjal figyelte némán a vitát.
A számukra gyalázatos helyzetből Bakács Tibor S. éledt fel leghamarabb. Békülésről kezdett papolni, meg arról, hogy a Nap-kelte alkalmas lehet jó dolgokra is. Olyanokat mondott, hogy a jobb- és a baloldal béküljön végre ki, és valósuljon meg a közszolgálatiság. Fábryt azonban a saját megátalkodott civil helyzete egyre jobban megerősítette, s tovább osztotta a sebeket. Minden egyes mondata halálos csapás volt az álszent értelmiségi magatartásra. Nyilvánvaló, hogy a háborús helyzet tarthatatlan – egyezett bele Bakács felvetésébe, majd úgy folytatta, hogy a lehetetlen helyzet feloldása érdekében a csak nevében bal- és liberális oldalnak magába kell szállnia. „Az nem lehet, hogy elszórom a pénzt, ellopok mindent, megkezdem és intenzíven folytatom egy ország tönkretételét, szétlövöm őket tüntetéseken, majd leülünk, és »beszélgessünk«. Az nem lehet, hogy amikor a koncentrációs tábor fölszabadul, akkor a kápó sírva odaül, hogy »beszélgessünk«.” Fábry megállapításai védhetetlenek voltak: őszinték, igazak és tisztességesek.
A néma Verebes mellett tanácstalankodó Bakács Tibor S. kétségbeesett válaszlépésre vállalkozott. Miután Fábry felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel Orbán Viktor öt éve nem kormányfő, hanem az ellenzék vezetője, ezért érthetetlen, hogy a balliberális oldal a mai napig mégis őt kívánja megfeszíteni, Bakács a következő frontot nyitotta: „Engem rettenetesen zavar a jobboldalban az, hogy bibliai képeket használ, és bizonyos értelemben a bibliai történeteket marketizálja. Nem tartom szerencsésnek, ha egy politikai oldal olyan dolgokat sajátít ki, ami nem lehet az övé. Engem nagyon zavar, hogy kétségbe vonod a másik liberalizmusát, a másik létét. Ez ellen nagyon nehéz védekezni.” Valószínűleg csak a képtelenségtől és Bakács mellébeszélésétől való meghökkenés miatt nem jutott eszébe Fábrynak az, hogy mindezt a keresztényeket karácsonykor kiirtani kívánó Tilos Rádió sztárműsorvezetője dörgölte az orra alá. (Találós kérdés: Vajon dolgozhatna-e műsorvezetőként a közszolgálati televízióban egy olyan rádió munkatársa, amelyik például hanuka idején a zsidók kiirtására szólít fel? Válasz: Nem dolgozhatna.)
Szombaton reggel Fábry Sándor az értelmiségnek kínzó lelkiismeret-furdalást okozott. Nem akart megfelelni a hatalom elvárásainak, azaz hogy azért álljon be egy „magukfajta” műsorba szerepelni, hogy az ő szája íze szerint tovább hülyítse a nézőket. Nem képviselte egyetlen párt álláspontját sem. Nem volt sem jobboldali, sem baloldali. Egyszerűen bátor volt és tisztességes, amiről ő ezt mondta: „Változatlanul azt tartom helyesnek, ha egy olyan figura, mint én, nem politizál. (…) Így, amit teszek, sok szempontból nem teszem helyesen. De azt mondom, hogy van egy olyan morális pont, amikor nemcsak az írástudóknak van felelősségük, hanem a szótudóknak is.”
A műsor végéig Verebes István se köpni, se nyelni nem tudott. Egyetlen utolsó, leköszönő mondatra futotta, egy sóhajra, hogy hál’ istennek, lejárt a műsoridő. Amivel szenvedései nem értek véget, hiszen reggelente ott a tükör.
(Az ismertetett műsor az interneten az alábbi címen érhető el: http://napkelte.wildom.hu/naptv/naptv.visszanezo.page?nap=20070324)