Az első célzott hadifogolytábor születése
A fogolytábor ötlete 1796 őszén született, amikor Sir Ralph Abercromby bejelentette négyezer nyugat-indiai fogoly átszállítását. A Royal Navy Transport Board a Londontól 129 kilométerre fekvő Norman Cross mellett döntött, ami elég messze volt a parttól, mégis a Nagy északi út mentén feküdt, továbbá bőséges víz- és élelmiszer-forrásai voltak.
A munkát ötszáz ács kezdte 1796 decemberében; az előre gyártott faelemek három hónap alatt álltak össze négyszögletes, árkos, őrtornyos erőddé. Az építkezés végszámlája 34 581 font lett.
Miért éppen Norman Cross?
A helyszín London közelsége, a tengerparttól való távolság és a termékeny cambridgeshire-i vidék miatt volt ideális. A palánkfalon belül négy, egyenként ötszáz férőhelyes, kétszintes barakkegyüttes, kórház, „Fekete Lyuk” büntetőblokk és harminc kút kapott helyet. A gárda külső kaszárnyákban élt, középen a hat ágyúval felszerelt Block House őrködött.
Átlagosan 5500 fogoly lakott a táborban; a csúcs 6272 fő volt 1810. április 10-én.
A parancsnok, Sir Rupert George „mintadepóként” igyekezett működtetni az intézményt. A magas rangú tisztek – például Charles Lefebvre-Desnouettes tábornok – miután szavukat adták, hogy nem szöknek meg, a táboron kívül, Peterborough-ban élhettek, sőt többen angol hölgyet vettek feleségül.
Út a rabságba
A rabok többsége Portsmouth, Plymouth vagy King’s Lynn kikötőjéből indult gyalogmenetben a táborig. Egy 1797-es konvojban ezer francia katona érkezett; mások Falmouth, Hull vagy Great Yarmouth felől jöttek. A hadifoglyokat Lincoln, Hertford és North York milíciái kísérték.
A főzésbe maguk a rabok is besegítettek, tizenkét fogolyra jutott egy fizetett szakács. A napi fejadag egy font marha- vagy halhús, egy font kenyér, krumpli és káposzta volt, péntekenként hallal. A kórház betegei teát, húslevest, zöldségeket kaptak, plusz két pint sört. 1800–1801-ben tífusz tombolt, 1020 áldozattal. Összesen 1770 fogoly halt meg a táborban, főként betegségben.
Kézműves csodák és tábori gazdaság
A Transport Board megengedte, hogy a foglyok csontból, fából, szalmából játékokat, modelleket, intarziákat készítsenek. Ezeket heti kétszer a piactéren vagy a kapunál árulták, a bevételből plusz élelmet, dohányt vettek. Egyes mesterek száz guinea nyereséggel tértek haza; ma is nyolcszáz tárgyat őriz a Peterborough-i Múzeum. A palánkot többször megrohamozták; 1807-ben ötszáz fogoly egyszerre döntötte le az egyik sarkot, ezért 14 láb magas téglafal váltotta a fa palánkot. Az 1800-as tífusz mellett nyctalopia (farkasvakság) is sújtotta a tábor lakóit.
Ennek legvalószínűbb oka a súlyos A-vitamin-hiány lehetett, amit a foglyok egysíkú és hiányos étrendje idézett elő.
Az A-vitamin elengedhetetlen a retina normális működéséhez, különösen a pálcikák (fényérzékeny sejtek) aktivitásához, amelyek a sötétben való látásért felelnek. A foglyok étrendje főleg kenyérből, húsból és káposztából állt, kevés friss zöldséggel, tojással, tejtermékkel – az A-vitamin fő forrásaival. Ezt az angol katonai orvosok is megfigyelték: a foglyok „csak napfényben láttak tisztán”, este pedig gyakran botladoztak, nekimentek tárgyaknak.
Az orvosi jelentések szerint a rabok szemükhöz emelt kezükkel, hunyorogva próbálták követni a fényforrást, és gyakran panaszkodtak „sötét ködfátyolra” a látómezőben. Konkrét számadatok nincsenek, de Paul Chamberlain kutatásai szerint több száz esetről írtak jelentéseket, különösen 1800 és 1805 között. A brit katonai orvosok eleinte nem ismerték fel az okot. Próbálták sörrel, hagymával, halolajjal, és kényszerített napfénnyel kezelni a tüneteket. Csak később ismerték fel, hogy étrendi kiegészítésre lenne szükség. Néhány rabnak próbáltak vajat, májat, tojást biztosítani, de ezek drágák voltak, és korlátozott mennyiségben álltak rendelkezésre.
A tábor végórái és öröksége
A háború 1814-es vége után a foglyok hazatértek, bár némelyikük ott telepedett le. Az erődöt 1816-ban lebontották, a faanyagot elárverezték. A sírokat és az 1914-ben emelt Sas-emlékművet 2005-ben restaurálták. A helyet ma legelők borítják, de a földtöltések csendben őrzik a múltat.
„A Norman Cross börtöndepó egyedülálló abban a tekintetben, hogy ez egy olyan történelmi helyszín, amely továbbra is meséli a történetét, bevonva a helyi és nemzetközi közösségeket egyaránt” – mondja Paul Chamberlain.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
