Ludwig Erhard élő öröksége

Immár hat évtizede, hogy a világ megismerkedhetett a német „gazdasági csoda” alapjául szolgáló szociális piacgazdaság fogalmával. Az NSZK 1948-as parlamenti választásának kampányidőszakában került be e gondolat először a köztudatba. A gazdasági érdekek és a szociális felelősségvállalás összekapcsolása vitte aztán előre a demokratikus államrend, az anyagi jólét rohamos kialakulását és megerősödését. E „csoda” atyjának tartott Ludwig Erhard legendaként él az emberek emlékezetében. A kereszténydemokrata politikus érdeme elsősorban abban rejlett, hogy sikeres választási jelszóként használta fel a kölni egyetemen dolgozó Alfred Müller-Armack professzor felismerését, miszerint minél szabadabb a gazdaság, annál szociálisabb is. Erhard ebből azt a tanulságot vonta le, hogy az állam csak akkor avatkozhat be a piac alakulásába, ha azt csőd fenyegeti.
A politikus és a közgazdász összefogása az NSZK akkori helyzetéből adódott, hiszen az ország romokban hevert, a megszálló hatalmak – angolok, amerikaiak, franciák – felügyelték a gazdasági kezdeményezéseket és szabták meg az áruk elosztását. E központosított rendszerrel állította szembe Ludwig Erhard a szabad piac versenyképességében bízó elméletét, összekötve azoknak a támogatásával, akiknek az ereje nem volt elegendő ahhoz, hogy az új körülmények között is helytálljanak. Történészek megítélése szerint zseniális ötlet volt összekapcsolni a szabad piac és a szociális támogatás tényezőit, és egészséges középutat találni a radikálisan kapitalista amerikai gyakorlat és az államhatalom diktálta keleti tervgazdaság között.
A bonni, majd berlini kormányok szociális büdzséje – a beteg- és nyugdíjbiztosítás, munkanélküli- és szociális segély – 1960 és 2005 között évi 35 milliárd euróról 715 milliárdra emelkedett, és a bruttó belföldi termelés egyharmadát teszi ki. A „békét adományozó” formula képviselőire egyre nagyobb nyomás nehezedik. Ennek ellenére Bert Rürup, a kabinetet tanácsokkal ellátó gazdasági szakértő tanács vezetője továbbra is bízik a szociális állam jövőjében: „A szociális hálózat elveszi az emberek félelmét és elősegíti a gyors szerkezetváltást” – hangzik a szakértő véleménye. A CDU/ CSU–SPD nagykoalíciónak tovább kell haladnia azon az úton, amelyen Gerhard Schröder a maga Agenda 2010 terveivel elindult, rákényszerülve, hogy a globalizáció támasztotta kihívások hatására az eddigi szociális rendszeren is változtatni kell. A nemzetközi fordulatoktól befolyásolt gazdasági lehetőségek fokozott személyes felelősségvállalást követelnek meg a polgároktól, emelkedő anyagi terhektől kísérve. Ugyanakkor a szociális piacgazdaság fogalma – mint a vélt ellentéteket összekötő kapocs – olyan mélyen gyökerezik a német társadalomban, hogy attól egyetlen párt sem tud eltávolodni. A politikusok nem térhetnek ki a feladat elől, hogy hatékony gazdasági együttműködéssel és szociális felelősségvállalással ápolják továbbra is a német „gazdasági csoda” feltételeit a szociális piacgazdaság jelszavával lefektető Ludwig Erhard-örökséget.