Mélységesen morális megfontolásból és fölháborodásból adta el állami (értsd: NER-es) részvényeit a minap a Nemzet Lehallgatótisztje. Tudniillik voltak neki ilyenjei. A mélységes morális megfontolás és fölháborodás – mint eladási ok – onnan tudható, hogy azt maga az érintett jelentette be némi hazaárulózás kíséretében, a szokásos hőbörgésbe csomagolva a Facebookon.
Hívei pedig ezúttal is csüggtek minden szaván, mintha valami fényevő szeánszon lennének. Amúgy tényleg ott vannak.
Magyar Petkó közhírré tette: morálisan nem tűrheti azt a „hazaárulást”, hogy az állam „privatizálja” a hadiipart, ezért ő a maga részéről eladja 4iG-részvényeit, kiszáll, veszi a kalapját, csácsumicsá.
Nem mintha a valóság bármit számítana egy virtuális buborékszekta építgetése közben, de azt azért rögzítsük: az állítólagos privatizáció a valóságban annyit jelent, hogy a 4iG-t az állam bevonja a hadiipari fejlesztésekbe. Tudniillik a magyar állam nem leépíti, eladja és elherdálja a magyar haderőt, hanem évek óta történelmi léptékű megerősítést, bővítést, fejlesztést hajt végre. Aki ezt tagadja, aki ennek az ellenkezőjét állítja, annak nincs ki a négy kereke. Végre ütőképes haderőnk lesz – nem úgy, mint 2010 előtt, amikor a harckocsijainkat a komcsik odaajándékozták Iraknak, hogy azok végül iszlamista terroristák kezére jussanak.
Persze fontos kérdés, miért voltak egyáltalán állami (NER-es) 4iG-részvényei az Övcsatosnak, miközben napi öt posztban mocskolja a NER-t. Ha morálisan annyira föl van gerjedve, hogy olykor már remeg tőle a keze meg a szája széle, miként bírt ilyen bűnös részvényekkel egy fedél alatt lakni? Nem égette a kezét? Vagy épp attól remegett?
Ám ennél is izgalmasabb kérdés: miért pont most adott túl rajtuk? Miért nem akkor, amikor a cég bevonásáról a hadiipari fejlesztésekbe fölrebbentek az első hírek? Vagyis hónapokkal ezelőtt. Amiről Morál Péter minden bizonnyal tudott. Ám ő ült tovább a NER-es részvénypakettjén. Ott kotlott a 60 019 darab NER-részvényen még tavaly is, miután már lehallgatta, megzsarolta, tönkretette, elárulta a feleségét, három gyermekének édesanyját, hogy erre a nyomorult árulásra aztán politikai karriert próbáljon építeni.
NER-részvényekkel a tarsolyában gyalázta a NER-t.