Politikai párt helyett sokkal inkább egy vállalkozáshoz hasonlít a Magyar Péter vezette Tisza Párt tevékenysége. Ennek a legújabb bizonyítéka, hogy egy olyan applikációt indítanak, amellyel listázzák és pontozzák majd a tiszások közösségi aktivitását. Magyar Péter egyik bizalmasa, Radnai Márk beszélt az applikációról és arról, hogy a Tisza-szigetek tagjainak minden közösségi aktivitását digitálisan számon tartják. Ezekkel pedig pontokat, jelvényeket lehet szerezni, és végül a legszorgalmasabbak lesznek a vezetők és a politikusok.

Magyar Péter már korábban is azzal motiválta a Tisza-szigetek tagjait, hogy párttagok lehetnek. Feltételként szabta meg a legalább három hónapos Tisza-sziget-tagságot és a legalább háromhavi befizetett rendszerváltókártya-tagságot. Azonban Magyar Péter szavainak ellentmond, hogy korábban a lapunk birtokába került a Tisza Párt alapszabálya, amely szerint az lehet tag, akinek a jelentkezését az elnökség elfogadta, és akit két meglévő párttag ajánlott.
A Tisza Párt alaposan megszedi magát a hívekből, akiktől rendszeresen kéregetnek különböző magyarázatokkal. Néhány hete tartotta a kudarcba fulladt gyalogtúráját Magyar Péter, amelynek során az embereivel Budapestről elsétált Nagyváradra. Ezt az akciót is koldulásra használta fel a Tisza Párt, ugyanis a Magyar Péter hírlevelére feliratkozók egy e-mailt kaptak arról, hogy megvásárolhatják a túra egy-egy szakaszát.
A levél szerint ötszáz lépést ötezer forintért, 850 lépést 8500 forintért, míg 1500 lépést 15 ezer forintért fogadhattak örökbe.
Korábban lapunk többször is foglalkozott a rendszerváltó tagsággal, amit Magyar Péter egy évvel ezelőtt forradalmi ötletként jelentett be. A program segítségével az előfizetők számlájáról Magyarék minden hónapban leemelték a tagságért fizetendő összeget, amiért cserébe egy digitális kártyát és különböző újdonságokat, valamint jogosultságokat adnak. A párt oldalán megtalálható űrlap szerint különböző összegekkel lehet támogatni Magyar Péter alakulatát. A legolcsóbb támogatási forma háromezer, de van ötezer, tízezer, valamint 41 665 forintos, úgynevezett VIP-tagság is. De a Tisza Párt az egyéni összegű felajánlásoktól sem vonakodik.