A főügyészség a sértettet évek óta kitartóan zaklató férfival szemben súlyos, élet elleni bűncselekmény miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végrehajtandó kényszerintézkedés elrendelését indítványozza.
Emberölés előkészületének gyanúja miatt indítványozták a lúgos orvos áldozatát zaklató férfi letartóztatását
Emberölés előkészületének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség indítványozta a „lúgos orvos” áldozatát zaklató férfi letartóztatását – közölte a vádhatóság csütörtökön.

Az eljárás adatai szerint a férfi figyelemmel kísérte a lúgos orvosként közismertté vált férfi ellen folytatott bűnügyet, és arról sajátos, a jogerős ítélettől eltérő meggyőződése alakult ki, amely egyre inkább a rögeszméjévé vált. Megszerezte a sértett lakcímét, és a nőt több különböző módon és fórumon is zaklatta, emiatt több büntetőeljárás is indult ellene, érdemi büntetőjogi felelősségre vonásának azonban törvényi akadálya volt.
További Belföld híreink
A megalapozott gyanú szerint a férfi „növekvő indulatában elhatározta, hogy megöli a nőt”. Augusztus 19-én késő délután a lakásához ment, és kaputelefonon közölte a sértett élettársával, hogy ha legközelebb erre jön, kioltja a nő életét, majd távozott – közölte a főügyészség.
Az emberölés előkészületével gyanúsított férfi letartóztatását azért indítványozták, hogy ne követhessen el újabb bűncselekményeket.
A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelje végrehajtani. A nyomozási bíró várhatóan pénteken dönt a letartóztatásról.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tarr Zoltán ezúttal a balliberális sajtóban égeti szénné a Tisza Pártot
A politikus szerint a választások előtt bizonyos témákról nem szabad beszélni, a győzelem után viszont mindent lehet.

Tisza-adó: itt vannak a számok, a magyar háztartások belerokkannának Magyar Péterék rezsiprogramjába
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.

Charlie Kirk kivégzése rávilágít, hogy következménye van a gyűlöletkeltésnek
Németh Balázs szerint Charlie Kirk kivégzése egy figyelmeztetés mindenki számára.

Önleleplező felvétel: Tarr Zoltán instruálja az EP vezetőit arról, hogy milyen irányvonalat képviseljenek hazánkkal szemben
A Tisza Párt alelnöke elismerte, hogy Brüsszel szándéka ártani a magyar kormánynak és azon keresztül hazánknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk