Népfelség nép nélkül

A kormánynak nem kell foglalkoznia a népszavazás „álkérdéseivel”, hanem következetesen meg kell valósítania reformterveit – hangoztatta legutóbbi parlamenti felszólalásában Kuncze Gábor. A szabad demokraták leköszönő elnöke emellett kijelentette: na, most ment el a kedve az egésztől. Közlései fontosak. A politikus egyfelől azt hozta tudomásunkra: nem érdekli a népszavazás, semmibe veszi a népfelség megnyilvánulásának ezt a formáját, a közvetlen demokrácia intézményét. Másfelől befejezi pályafutását.
Kuncze megelégelte a vezetői tisztet, s bár ez részben a magánügye, amennyiben mégis a közre tartozik, azt mondhatjuk: ideje volt, hogy távozzon a posztról. Az SZDSZ ugyanis feladta liberális elveit. A párt először a rendszerváltáskor hangoztatott antikommunizmusát tagadta meg azzal, hogy 1994-ben koalícióra lépett az MSZP-vel. Innentől kezdve már nem volt érdekes az 1989. évi négyigenes népszavazás, s a kérdésekre adott válasz sem. A referendumnak addig volt csak jelentősége, amíg az SZDSZ-t népszerűvé nem tette. Amíg a nép azt nem mondta, igen, egyetért azzal, hogy a munkahelyeken ne működjenek pártszervezetetek, az állampárt számoljon el a vagyonával, oszlassák fel a Munkásőrséget.
Amíg hasznuk származott belőle, addig fontos volt számukra maga a referendum intézménye. Az önmagában is kormányképes szocialista párt segédcsapataként nem volt ugyan könnyű kormánytényezőnek lenni, az SZDSZ azonban leküzdötte kisebbrendűségi komplexusát. A hatalomban töltött négy év ugyanis nem jött rosszul neki. Az állami vagyon privatizálásának korát éltük. Azt az időszakot csak a Tocsik-ügy csúfította el.
Ezt követően az SZDSZ már nem kezdeményezett népszavazást. Sőt sértve érezte magát, amikor 2001-ben az MSZP négy kérdésről referendumot hirdetett. A szocialisták ugyanis elorozták a liberális párt egyik fő programpontját. Az MSZP egyebek között azt szerette volna megkérdezni a néptől, egyetért-e a sorkatonai szolgálat eltörlésével. Kenyértörésre az akkor ellenzékben működő két párt között azonban nem került sor. Már csak azért sem, mert az Alkotmánybíróság (AB) a négy kérdés közül kettőt megsemmisített. Az egyik éppen a sorkatonai szolgálat ügye volt. A bírói testület szerint az igenlő válasz az alkotmány módosítását jelentette volna. Ez pedig tilos. Az MSZP négy kérdése közül 2001-ben kettő maradt meg. Az AB úgy látta, a munka törvénykönyvének a munkaidő-kedvezmény számítására vonatkozó szabályáról nem lehet népszavazást kezdeményezni. Csak az első nyelvvizsga ingyenes megszerzését és a nyugdíjszámítás módját bocsáthatták volna referendumra. Nem helyeselte az AB azt sem, hogy a szocialisták egy kérdőíven próbálták felsorolni a négy tárgykört. Ugyanis négy külön kérdőívre lett volna szükség.
A szocialisták kudarcos népszavazási kísérlete után senki sem nyilatkozta azt, amit most az MSZP szóvivője, e hét elején pedig a parlamentben a miniszterelnök mondott, hogy a kezdeményezők még kérdezni sem tudnak alkotmányosan. Vastagh Pál korábbi igazságügy-miniszter, a szocialista frakció akkori vezetője az AB-döntés után úgy érvelt: nem gondolták volna, hogy a katonai szolgálat ügyében nem kérdezhetik meg a népet. A parlamenti pártok végül közös egyetértéssel módosították az alkotmányt.
Kormányzásának elmúlt öt éve alatt a szociálliberális kabinet nemcsak az ország gazdasági, erkölcsi alapjait tette tönkre, de megkérdőjelezte az alkotmányos alapjogokat is. Tavaly ősszel, amikor a zavargásokat követően a köztársasági elnök állást foglalt az őszödi beszéd nyomán kialakult erkölcsi, politikai válságról, arra az újságírói kérdésre, mi a garancia, hogy a jövőben nem hazudnak többet, Kuncze Gábor pártelnök a Sándor-palota előtt azt nyilatkozta: ő nem hazudott senkinek. A költségvetés adatait, tényeit eltitkoló kormányzatnak ugyanakkor az SZDSZ is tagja volt. Az ő értelmezésük szerint dübörgött a gazdaság, ők szavazták, szavaztatták meg a több évre szóló, kedvező, de utóbb negligált közteher-viselési törvényt.
Az azonosító nélküli, álarcos rendőrök a liberális kurzus idején végezték világbotránynak számító ámokfutásukat a pesti utcákon. A budapesti főkapitányt ezt követően az SZDSZ-es városvezető tüntette ki. Az Alkotmánybíróság a magát szabadelvűnek nevező főpolgármester rendeletét semmisítette meg amiatt, mert az sértette a gyülekezési törvényt. Gergényi Péter a fővárosi rendelet elfogadásával egyidejűleg zárta le tavaly októberben a Kossuth teret. A kordon, a vasrács nemcsak az Országház előtti térről zárta ki a népet, a választópolgárokat, hanem a szabadságjogokból is.
Érthető, ha Kuncze Gábornak elege lett az egészből. Az általa képviselt politizálásból is sokaknak elegük van, még a pártjában is. Erre utal, hogy az SZDSZ-től később megvált, hajdani alapító Kis János a jelek szerint Fodor Gábort támogatja az elnöki posztért folyó versenyben. Fodor kampánya egyértelmű kritikát fogalmaz meg az emberi jogok elmúlt években tapasztalt semmibevétele ellen. Maga Kuncze ugyanakkor Kóka Jánost támogatja. A verseny szabadsága és az úgynevezett öngondoskodás áll a gazdaságot dübörögtető Kóka elnökjelölti programjának középpontjában.
Ha azt nézzük, hogy a jelenleg éppen a társasház-felújítási kormányzati programmal kampányoló gazdasági miniszter részt vett Demszky március 15-i botrányos megemlékezésén, elmondhatjuk: a kör bezárult. A privatizáció s a társadalom még létező összetartó erejének szétzilálása folytatódik. Az iskolák, a kórházak egy részét bezárják, a telket, az épületet eladják. A közhasznú társasággá már átalakított intézmények önkormányzati tulajdonrészeit áruba bocsátják. Az egészségügyi szolgáltatások működtetését a terv szerint magánbiztosítókra bízzák. A mezőgazdaságban a családi gazdálkodókkal szemben a nagybirtokok térnyerését szorgalmazzák. A felsőoktatás vékony, kivételezett réteg tanulói számára válik elérhetővé. A tandíj bevezetése a jelenlegi formájában megfosztja a szegényebb családok gyermekeit a továbbtanulástól. A társadalmi mobilitást nemcsak a fizikai feltételek kiiktatásával – a vasútvonalak megszüntetésével, az iskolák, a posták, a patikák bezárásával – gátolják meg, hanem szellemi értelemben is. Nem lesz mód arra, hogy az öngondoskodásra képtelen rétegek változtatni tudjanak a sorsukon. Kirekesztettségük anyagi, erkölcsi és jogi értelemben is teljes lesz.
Nem csoda tehát, ha a kormányerők s főként az úgynevezett reformokat szorgalmazó liberálisok önmagukat tekintik a népfelséget alkotó tényezőnek. A nép, a reformok alanya, elszenvedője furcsamód nem tartozik ebbe a fogalomkörbe. A gyülekezés, a demonstráció botránypolitizálásnak minősül, a referendumra szánt kérdés pedig népszavazási álkérdésnek tekintendő. A kormányfő közölte, kötelezőnek tartaná egy érvényes és eredményes referendum döntéseit. Ez látszólag megnyugtató. Kérdés azonban, hogy Balatonőszöd óta mennyit ér az ő ígérete.