Rómer Flóris, a nagy polihisztor

A Jel februári számában egy új sorozat körvonalai bontakoznak ki. A lap Az egyházi mecenatúra kiemelkedő alakjai címmel ezúttal a nagy polihisztorra, a Pozsonyban 1815 áprilisában született Rómer Flórisra emlékezik. Az Európa-szerte ismert tudós pap alakját és munkásságát, jelentős életművét felelevenítő írásában Lovas Orsolya végigkíséri változatos, termékeny és viszontagságokban gazdag életútját. Rómer Flóris a bencés rendben szerzetestársa, Ipolyi Arnold hatására és buzdítására kezdte el tanulmányozni a Bakony botanikai, régészeti, geológiai és néprajzi értékeit. A győri bencés gimnázium tanáraként magyart és latint, később természetrajzot tanított. 1845-től a pozsonyi akadémián lett a fizika és a mezőgazdasági ismeretek profeszszora. „Az 1848-as szabadságharcban nevét – hazafiságát bizonyítandó – Rómaira változtatta, a nemzetőrségtől indulva számos ütközetben vesz részt, a századosi rangot is megkapja, végül árulás miatt az osztrák hatóságok kezére kerül, s nyolcévi várfogságra ítélik…”
1854-ben közkegyelemmel szabadult és a bakonybéli, majd a győri rendházban élt és dolgozott. Szenvedélyes régészeti gyűjtőmunkája eredményeképpen jött létre a győri gimnázium régiségtára, amelyet 1859-ben múzeummá nyilvánítottak. Rómer Flóris ezáltal létrehozta Magyarország első vidéki múzeumát. Ekkoriban adta közre mind a mai napig sokak által olvasott és számtalan kiadást megért Bakony című könyvét, amelynek hatására a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Jelentős publikációi láttak napvilágot az egyházi emlékek búvárkodását illetően is, Rómer felismerte a régi korok épületeinek, ötvösmunkáinak és miseruháinak becsét, amelyeket a korabeli szemlélet hajlamos volt ásatag és értéktelen kacatokká minősíteni.
1861-től Rómer Flóris lett a Magyar Tudományos Akadémia irattárosa, egyúttal a pesti katolikus főgimnázium igazgatója. Egyik feladatot a másik után bízták rá. Szerkesztette az Archeológiai Közleményeket, a pesti egyetemen régészetet tanított. Előadásain – mint Lovas Orsolya leírja – „rendkívül sokoldalúan oktatott: az őskor, ókor, középkor régészete és művészettörténete egyaránt szerepelt óráin, s az ő kezdeményezésére és irányításával indult meg a magyar régészképzés…” Sokoldalúsága meghökkentő. Részt vett a Magyar Történelmi Társulat megalapításában, és az ő kezdeményezésére tartották 1876-ban hazánkban az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusát.
1877-ben Nagyváradra helyezték, és itt tevékenykedett 1889-ben bekövetkezett haláláig. „Kiadatlan, saját rajzaival illusztrált, többkötetes naplója a hazai régészet, művészettörténet és műemlékvédelem értékes forrása” – zárja a tudós pap és polihisztor színes életútját bemutató cikkét a Jel szerzője.