Az jó hollandusokrúl (3.)

Nyelv

Mint már mondottam, a holland nyelv hírhedten nehéz. Talán nem is a nyelv (bár a kiejtés nem piskóta), hanem a körülmények. Amiért az ember megtanul vagy nem tanul meg hollandul. (Különben a bicikliről – de fiets – szólván azt mondtam, tizenhatmillióan vannak.) Ami a hollandokat illeti, lehet, hogy helyes a szám, de hát akkor mi legyen a flamandokkal, akik Belgium északi, Hollandia déli részén élnek? (A két nyelv olyan viszonyban van, mint a brit és az amerikai angol. Az igazi nacionalisták is flamandok, mert kisebbségben vannak Belgiumban.) Mi legyen a suriname-iakkal és más régi gyarmatokkal? A holland megtalálható Indonéziában, Srí Lankán, Namíbiában; egy csomó kreol nyelvben, na és persze a dél-afrikai afrikaansban. A pennsylvaniai deitch a németből származik, de ott is vannak hollandul beszélő lelkek. Szóval ha csak a beszélőket nézzük, úgy huszonkét–huszonöt milliónyian. Közeli rokon nyelvek: angol, német, svéd, norvég.
Ha valaki akcentussal szól hozzád hollandul, holland lévén persze hogy angolul válaszolsz vissza. A németalföldi udvariasság miatt nagyon nehéz megtanulni hollandul – Hollandiában. Nézik a tévét, hallgatják a rádiót: angolul, németül, franciául. A világ legkönnyebb nyelvének tartják az angolt. Ám őrzik a sajátjukat. Első mégiscsak a kapcsolatteremtés. És végül belenyugszol az angolba.
A hollandok elfogadják, hogy a régi gyarmatok kivételével csak Belgiumban értik meg őket a saját nyelvükön. És csodabogárnak tartják azt az idegent, aki valamilyen rejtélyes módon megtanult hollandul. Az iskola az érettségiig ingyenes (persze nem a magániskola). Ha a szülőknek nincs pénzük az egyetemre, az állam ad. Ezt is a legmagasabban adózók pénzéből teheti. (Ha nagyon sokat keresel, hatvan százaléka a keresményednek megy a közösbe.) A hollandok nem hisznek a csöpögtetős öntözésben – kivéve a virágkertészetet. Az adó az más. A tizedes pont Hollandiában vessző.
Aki ki tudja ejteni a hátul, a lágy szájpadláson képzett dörzshangot (kb. kgh), annak már érdemes megtanulnia hollandusul.

Néhány graffiti

Tetszik, nem tetszik, a java a nyelvhez, képzőművészethez, filozófiához tartozik. Mondjuk egy templomfalat se láttam, amit telefújtak volna. Hármat följegyeztem, egy egyetemi buli környékén, ahol sok anarchista is megfordul:
„Regering is voor sukkels” – A kormány a balekoknak/bunkóknak való.
Als oorlog het antwoord is, wat was de vraag?” – Ha a háború a válasz, mi volt a kérdés?
„Geens mens is illegaad” – Egyetlen ember se törvényen kívüli.

A holland hegység

„I was born in the city of bricks / Where the river runs high above the rooftops / I was waiting for the cars come home late at night / From the the Dutch Mountains” – The Nits, 1987
Nem más az, mint a gátak rendszere, amely megvéd bennünket attól (plusz facipő), hogy sárban kelljen járnunk. A hollandusok öniróniája lefegyverző. De a rejtett érzelmességük is árulkodó. Erről szól Hans Brinkers legendája. A kisfiú egy sluicernek (a gátak emelőjének és leeresztőjének), vagyis egy gátőrnek a fia volt, nyolcéves, Haarlemből. Egy éjszaka lyukat fedezett fel a gátban, és reggelig az ujjával tartotta meg a vizet. Meg is szoborták. Kár, hogy egy amerikai írónő találta ki a bátor kisfiút, és írt regényt róla a XIX. század közepén.

Jó étvágyat

„Eet smakelijk!” Egyen jóízűen! – hollandul. Ez a mi kifejezésünk a francia „Bon appétit!” és az angol „Enjoy your meal” kifejezés között van, ami kb. anynyit tesz, hogy élvezze az ételét. Rossz nyelvek szerint azért, mert angol konyha nem létezik.

A holland konyha

A legtöbb holland recept a rosszmájúak szerint így kezdődik: végy egy kiló krumplit. Való igaz, szeretik a sűrű leveseket, az egytálételeket. De azt megtanultam tőlük, hogy minden levest előtte való este kell elkészíteni, másnapra összeérnek az ízek. Ily módon készített gulyásommal és egyéb étkeimmel nagy sikerem volt, például Haarlemben, Tonnál és fríz babára emlékeztető feleségénél, Wilhelminánál.
Bemutatok néhány népszerű holland étket, de csak módjával – nem akarom az útikönyvírdancsok kedvenc témáját tovább fényezni:
Hutspot
Párolt marhahús + egy kiló krumplipüré + fél kiló főtt sárgarépa + fél kiló vöröshagyma-karika kifőzve + felaprított szalonna + kövér kolbász. Igenis jó.
Stamppot
Megint egy kiló krumpli (szétfőve) + fél kiló jól megfőzött káposzta + nyersendívia-saláta – ez mind kikavarva – + gyöngén füstölt, pikáns, lédús kolbász (rookwurst) + szalonna + pecsenyelé, hogy szaftos legyen. Egyen!
Snert vagy Erwtensoep
Láttál már fél napig főtt zöldborsót? Csúnya, de finom leves, állaga, mint a friss enyvé. A legjobb télen, miután kikorcsolyáztad magad a befagyott grachton, csatornákon. A hollandok alaposan bereggeliznek, mint az angolok, délben épp csak bekapnak valamit – amerikai gyorséttermekben, ahol azért Hollandiában kivételesen heringes szendvicset is kapni vagy szendvicsbárokban egy „kroket and frikandel”-t –, de a vacsorának megadják a módját. Gyertyafény, kristálypohár, delfti kék porcelán – végre együtt a család.
Hozzávalók:
1 disznóláb
6 pohár víz
3 pohár megmosott, hasított, szárított zöldborsó
1 füstölt marhacsülök
2-3 krumpli hámozva, kockára vágva
1/2 pohár apróra vágott póréhagyma
1/3 pohár szeletelt vöröshagyma
1/4 pohár zeller
1 teáskanál kakukkfű
1/4 teáskanál szerecsendió
1 leveseskanál citromlé
só és bors tetszés szerint
20-30 dkg sült kolbász vagy más vékonyra vágott, füstölt kolbász
Először a disznólábat főzzük a forrás után öt percig, a levét félretesszük. Egy nagy lábosban vizet forralunk. Beletesszük a disznólábat, majd a marhacsülköt. Amikor újra forr a víz, lassú tűzön főzzük két óráig. Időnként kavarjuk meg. A többi hozzávalót beletesszük (kivéve a kolbászt), és harminc percig lassú tűzön főzzük, időnként újra meg újra megkavarjuk. Amikor a borsó szétfőtt, kivesszük a disznólábat és a marhacsülköt, felaprítjuk. A szeletelt kolbásszal együtt visszatesszük a lábosba és negyedóráig összerottyantjuk. Tálaláskor újra fölmelegítjük, kimerjük a tányérokba, és vékonyra szelt szalonnával, kenyérrel adjuk az asztalra.
Joke, aki fotóművész, egyszer azt mondta:
Aki ugyanabban az edényben főzi meg a sárgarépát meg a borsót, nem lehet egészséges ember!
Persze van sok más hazai és gyarmatokról hozott étel is, különösen az indonéz konyha jó.
A sajtok megérdemlik, hogy elmenjünk Edamba vagy Goudába. Elmondhatatlanul finomak, bár nincs annyiféle, mint a franciáknál. Évi tizenöt kiló az egy hollandra jutó átlag sajtfogyasztás.
Van még, de legyen elég a jóból.
A rovarokat, kutyákat, macskákat, tengerimalacot nem tekintik ételnek a hollandok, gyarmati múlt ide vagy oda.

A holland vendégség

Ha egyszer véletlenül elejted egy hollandnak, hogy ugorjon föl, ha erre jár, komolyan veszi. Ha ő hív meg, azt se vegyük félvállról, de vannak szokások, amelyek nagyon eltérnek a magyarokéitól.
(Most természetesen nem a régi, meghitt, benső barátságokról szólok, amikor ott lakunk egy kedves holland embernél, hanem inkább a formális ismeretségekről.)
Nem szeretik a nálunk szokásos hátba veregetést, hogy majd kiesik a tüdeje az illetőnek, nem tartják humorosnak. A testi érintésekért se rajonganak.
A „Találkozzék hollandokkal!” más országban ismeretlen program – a Centraal Station melletti irodában lehet rá jelentkezni két-három nappal előbb. A VVV irodában megkapja az ember (akinek nincs holland ismerőse) a címet. Elmegy, és a hollandok beinvitálják a házukba, lakásukba. Megmutatnak mindent, de legfőképp magukat. Ritka erény.
A hollandok azonban takarékos emberek. A kétsoros sötétkék öltönyt viselő úr szürke pantallóban, Hágában biciklizve, akár a közlekedési miniszter is lehet. Az idős Julianna királynő is kerékpározik. Jobb, mint a kocogás, ami szívnagyobbodást okoz. Hollandiában öttől nyolcvanöt éves korig mindenki teker.
A holland vendégség nem más, mint a ki-ki alapon való fogyasztás. Egyszer az igazi barát, Jaap révén megismert holland hívott meg a Le Pécheurbe vacsorázni. Nem az én pénztárcámnak való hely volt, de hát, ha Garritt hívott meg, gondoltam, aki módos embernek számított még a hollandok között is… Mindent ajánlott, előételeket, a legjobb halakat és italokat (szerényen azt mondtam, hogy desszertet nem kérek) – majd megjött a külön-külön kiállított számla. „Separate checks”, mondja az angol. Csak néztem, mint hal a mártásban. Hát ez egy életre elválasztott Lándzsástól. (A neve azt jelenti.)
Ha egy holland kifejezetten azt mondja, hogy légy a vendége, minimum azt várja el, hogy visszahívd. Ez van. Olyan háztartásban is voltam, egy özvegynél (Daelnél, ami „kis völgyet” jelent), aki, mikor megkérdezte, hogy kérek-e egy kis jenevert, mondtam, hogy igen. Szó szerint vette: két centet töltött. Nem mertem többet kérni. Nem is lehetett: mert ő megkérdezte, hogy ugye nem kérek már többet, és eltette a palackot a gyönyörű, csiszolt üvegű, faragott, sötétbarna pohárszékbe.

A tisztaság

Hollandia ma is olyan tiszta, mint Vermeer képein. Rengeteg kutya van – hál’ istennek Tonnak egy gyönyörű walesi és egy skót vadászebe volt –, együtt „borotválkoztak” reggelente (úgy, hogy Ton kikapcsolta a pengét, csak a villanyborotva zümmögött). Mindig kesztyűt, csipeszt és nejlonzacskót vittünk magunkkal, ha sétáltatni kellett a kutyákat. Egy nagy füves tér volt ez Haarlemben, senki ott csikket el nem dobott, a kutyagumit mindenki fölszedte. Volt ott egy szobor, amely hatvanezer guldenjébe került a városnak. Olyan volt, mint egy katedra vagy mint egy szobor posztamense. Nem értettem. Aztán rájöttem: mi vagyunk a szobrok, a kisfiú a biciklivel, a kutyák, én – mindenki, aki föllépett rá.
A legtöbb ablakon van függöny, de mind félrehúzva. A sziklakemény, összezárt, keskeny ajkú puritán asszonyok jutottak eszembe Frans Hals képeiről. Nincs titkolnivalónk, ezt jelenti a félrehúzott függöny.
Egyszer, ahogy Nadine-nal mentünk hazafelé Tonékhoz késő délután, és égtek már a lámpások (amelyekből egy tucat is lehet egy szobában) a lakásokban, de még kék volt az ég – megszorítottam a kezét. Szólni se kellett, mindkettőnknek Magritte A fény birodalma című képe jutott eszünkbe.
A lakásban Wilhelmina megszállottan takarított, törölte a port, tulajdonképpen folyamatosan. Van utcai porszívójuk is, amelyet a ház előtti járdán és kicsiny füvesített kertben, a bejáratnál használnak. A hátsó kis udvarban van a légmentesen zárt szemetes, kicsiny tulipános kert. Az asztalon vágott virág. Mindig friss. A mi lelkivilágunk makulátlan. Ezt mondja minden.

A nőkről most csak röviden

Nem is a nőkről, inkább a győztes feminizmus következményeiről. A férfiak nem engedik előre az ajtóban a nőket, nem adják föl a kabátot, nem segítenek leszálláskor, kiszálláskor. Ezt a holland nők azzal együtt érték el, hogy nagy részük a háztartást és a gyerekeket látja el. A férfitól elvárják, hogy megkeresse a családnak a pénzt, de hétvégenként főzzön ő, és játsszon a gyerekekkel. Dzsóker, az Európa élvonalába önmagát felküzdött amszterdami magyar festőnő, aki annyit dolgozott, hogy néha ájultan esett le a létráról nyolcszor hat méteres képe előtt, nyolcezer guldent nem sajnált a fogaiért, de arra volt büszke, hogy a sirály zakóját egy turkálóból szerezte egy guldenért. Ha olyan oldalt kivágott atlétatrikót viselt, hogy a melle kilássék, én mindig kicsit előreléptem, hogy lássam. Ez nem ér, mondta Dzsóker, az itteni férfiak nem tesznek ilyet.
Folytatjuk