Jön a híres, valamiért jóképűnek tartott sztár a filmben, pisztoly a kezében, öl, rabol, zsarol, gyújtogat, mi meg drukkolunk neki. A hétköznapi izgalmak túlnőttek a kiagyalt borzongásokon, néha úgy is tűnik, egyszerűbb profi módon kirabolni egy nyugati bankot, mint lepapírozni valamit a magyar bürokrácia útvesztőiben, ahol még a legkeményebb maffiózóról is könnyen kiderülne, hogy teszetosza balfácán. Míg különféle okokból hosszú órákat tölt a magyar lakosság olyan filmek megtekintésével, amelyeknek szinopszisát öt perc után sms-ben meg tudná írni, szociálpszichológusok hada azon aggódik, hogy ugyanezek a filmek a veszélyt veszélytelennek, a halált és a szenvedést súlytalan és következmények nélküli eseménynek mutatják, a devianciát pedig azonosulásra alkalmas modellnek, s ezzel ártanak a fiatalok személyiségfejlődésének.
Ezeknek az aggodalmaknak persze van is alapjuk, csakhogy a nyíltan vagy burkoltan agresszív filmek legfőbb célja éppen a tévénézők millióinak féken tartása. Gyakran jogos, ám elérhetetlen vágyaikat elutasítandó devianciává maszatolja a filmbeli történet és nézőpontja, valamint a szimpatikus főszereplő személye, s a film végére mindenki belátja, leghelyesebb, ha marad a fenekén, és nyeli tovább a békát, amíg jól van dolga.
Az angol tévések úgynevezett reality műsora, amelyet a magyar közönség IQ-bajnok banditák címmel láthatott a Cool TV műsorán, látszólag szembemegy a trendekkel. Térfigyelő kamerák felvételeiből válogatva mutatja be, hogy a rablás és a szökés egyáltalán nem olyan problémamentes, mint az akciófilmekben. Az egyik bankrabló például elfelejtette, hogy az ajtó befelé nyílik, nem kifelé, és nem tudott rajta kijutni a zsákmánnyal. Egy másik már a bank bejáratánál kiejtette a kezéből a rablott pénzt. Két elszánt fiatal szemlyuk nélküli símaszkban próbált kirabolni egy fűszerüzletet. Egy bolti szarka pornólapok helyett három ingyenes vidéki hirdetési lapot zsákmányolt a nagy kavarodásban, amelyet ő maga idézett elő. Egy rablót egy hipermarketben tojással, babkonzervvel és két gallon tejjel, valamint a húsospult deszkájával soroztak meg a vásárlók, míg végül az életéért könyörgött. Két betörő a kéményen át akart bejutni a kifosztandó épületbe. Az egyik a kéménybe szorult, és többórás munkával tudták kivágni onnan a tűzoltók, a másik egy étterem nyitott tűzhelyében landolt. A dobogó legfelső fokára az a kollégájuk állhatott, aki egy ház tetejéről egy vezetéken lemászva akart menekülni. Mászott, mászott az utcák fölött, csak azt nem látta, hogy éppen alatta álldogálnak a zsaruk, kitartóan figyelemmel kísérve a mutatványt.
A műsor súlyos szépséghibája az volt, hogy az angolok is találtak maguknak egy Juszt Lászlót, akinek sehogysem állt jól a kitartó poénkodás a balfácánok rovására. Azért nem, mert rideg, agresszív és cinikus személye nem a békés, megbízható többséget testesítette meg szemben a bajkeverőkkel, hanem a többnyire arctalan hatalmat, amely előszeretettel irányítja el a figyelmet saját ténykedéséről, és minden alkalmat megragad, hogy fenyegető agresszivitását a kisemberrel szemben kifejezze.
(IQ-bajnok banditák, Cool TV.)

Erre nagyon ráfázhat Magyar Péter, újabb ügyekben jelentették fel