Divatban volt az újrahasznosítás a tizenharmadik században is. A bizánci szerzetesek olykor olyan pergamenlapokra írták imáikat, amelyekről lekaparták a korábbi szöveget; ezt az eljárást nevezik palimpszeszttechnikának. Nemrég egy ilyen kódex vizsgálata felkavaró tudományos eredményt hozott. Horváth László klaszszika-filológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa szerint a középkori szöveg sem érdektelen, de jelentősége nem mérhető az alatta lapuló textuséhoz: a húsvét ünnepére összeállított bizánci imagyűjtemény alatt hét eredeti Arkhimédész-értekezés található – még érdekesebb azonban, hogy a kódexből az egyik legtekintélyesebb ókori szónoknak és politikusnak, Hüpereidésznek eddig ismeretlen beszédei, valamint egy Arisztotelész-kommentár is előkerült.
– A források, amelyekből a rendelkezésünkre álló ókori irodalom bővülhetne, mára jórészt kimerültek; ha tíz és harminc sor közötti antik írás felbukkan, tudományos szenzációnak számít. Most több száz sor eddig nem ismert szöveg van a kezünkben; ilyen jelentőségű irodalmi lelet nem került elő az utóbbi száz évben – szögezi le Horváth László.
A kódex eredetileg a görög egyház tulajdona volt, majd tisztázatlan körülmények között egy francia családhoz került, akik a huszadik század során többször megpróbálták eladni. A múzeumok nem vették meg, egyrészt mert gyanúsnak találták az eredetét, másrészt mert nem tudták, az Arkhimédész-szövegen kívül mit tartalmaznak a foliumok. Nemrég egy inkognitóját őrző amerikai gyűjtő kétmillió dollárért megvásárolta a kódexet, és letétbe helyezte a Walters Art Museumban (Baltimore, Egyesült Államok), ahol kiváló restaurátorok kezébe került. Natalie Tshernetskát, egy rigai kutatót küldtek oda a cambridge-i egyetemről, hogy vizsgálja meg azokat a pergamenlapokat, amelyeken láthatóan nem Arkhimédész-szövegek vannak (az ókori matematikus műveit a másoló két oszlopba írta, az értekezéseket ábrák illusztrálják, szemben a többi folium folyamatos írásával). Tshernetska felismerte, hogy egy X. századi lexikon szerint a kódex két sora Hüpereidésztől származik, de a szövegek nehézsége miatt csak egy lapot adott ki nyomtatásban 2005-ben.
Hüpereidész a Kr. e. IV. században, Fülöp és Nagy Sándor idejében élt Athénban. Tekintélyes szónok, korának egyik legjelentősebb politikusa, Démoszthenész barátja volt; a tíz legelismertebb görög rétor egyike. Fő erényének az élces, improvizatív stílusát tartották. Az antik világban hatvannál több beszédet tulajdonítottak neki. Ami életművéből ránk maradt – összesen hat beszéd –, az egyiptomi homokból előkerült papiruszokról származik. Az V–VI. századtól a papiruszt felváltotta a pergamen (speciálisan előkészített bőrlap) használata, s a VIII. századtól intenzíven másolták erre az íráshordozóra az értékesebbnek tartott szövegeket. Mivel eddig senki nem talált középkori Hüpereidész-kódexet, a tudósok feltételezték, hogy már a IX. században sem olvasta senki a nagy attikai szónokot.
A Hüpereidész-hagyomány megszakadását valló nézetekkel csupán két XVI. századi, érdekes módon épp Magyarországról származó adat állt szemben. Az egyik Mátyás könyvtárához kötődik: az 1520-as években az akkor már hányatott sorsú Corvina könyvtárban járt egy Brasiscanus nevű bécsi utazó, s beszámolója szerint látott egy teljes Hüpereidészt. (Mátyás firenzei ügynökei révén rendszeresen vásárolt görög kódexeket, s Budán latinra fordíttatta őket.) A tudósok világszerte úgy vélték, az utazó tévedett; csupán Horváth László állította a latin tudósítás nyelvi elemzése és történeti adalékok alapján egy tanulmányában, hogy Brasiscanus mégis igazat mondhatott. Az akkori protokoll szerint ugyanis a könyvtár becses darabjaként hozhatták elő Hüpereidészt; s nem odavetett pillantásról tanúskodik a latin kifejezés, hanem arról, hogy az utazó közelről megvizsgálta a könyvet. A másik adat: a Gesner szerkesztésében megjelent első egyetemes bibliográfia szerint Bornemisza Pál nyitrai püspök könyvtárában „vannak bizonyos Hüpereidész-töredékek”. Horváth László – bár nem talált a nyitrai szemináriumi könyvtárban Hüpereidészt – évek óta hangoztatja, érdemes továbbindulni ezen a nyomon is.
– Most beigazolódott, hogy létezik középkori Hüpereidész-hagyomány, így értelmetlenné vált a magyarországi adatok hitelességének kétségbevonása – állítja a magyar kutató.
Horváth László Angliában doktorált 1997-ben, témája Hüpereidész ókori megítélése és utóélete volt. A Brit Királyi Akadémia filológusai 2006-ban találkozót szerveztek, amelyre meghívtak minden szakembert, aki a nagy rétorral valaha is foglalkozott. Itt eldöntötték, hogy a még feltáratlan textust öt kettős lapra bontva elosztják a kutatók között. Egy amerikai fiatalember (Jud Spencer Herrman), két angol professzor (Chris Carey és Mike Edwards) és Natalie Tshernetska mellett Horváth László is kapott hatvannégy sort.
A fotók, amelyek alapján a tudósok dolgoztak, különböző hullámhosszú fénymegvilágításban készültek az eredeti pergamenről, s végül speciális számítógépes program összegezte az adatokat. Így kivehető lett az alsó írás.
– Az első benyomásom az volt, hogy ez borzalmas – emlékszik a filológus. – Csak itt-ott látszott egy-két szó, sok helyen pedig szinte semmi. Aztán az Eötvös-kollégium Bollók János klasszika-filológiai műhelyében kutatócsoportot szerveztem: Mayer Gyula, Farkas Zoltán és Mészáros Tamás közreműködésével láttunk hozzá a hatvannégy sor megfejtéséhez. Pomázi lakásomon két laptoppal dolgoztunk hónapokig. De nem jutottunk volna messzire, ha korábban tanárainknak köszönhetően nem részesültünk volna a lehető legjobb képzésben. A történelmi körülményekkel dacolva a hazai klasszika-filológiai oktatás máig őrzi kiemelkedő színvonalát. Az ógörög tanulmányokat tekintve szerencsés korban éltünk, hiszen Kapitánffy István és Szepessy Tibor professzorokat hallgathattuk. Pontosan kellett ismernünk nemcsak a nyelvet, hanem a kort, a műfajt és a körülményeket is. A munka során meghatározóak voltak korábbi kutatásaink, éreztük Hüpereidész stílusát, számítottunk visszatérő fordulataira; ki tudtuk számítani, hogy egy-egy nyelvi formula, amelynek csak az elejét látjuk, hogyan fejeződik be. S nem utolsósorban hinnünk kellett abban, hogy előbb-utóbb újraépül a szöveg. Újraépült.
A palimpszeszten két beszéd részletei találhatók. Az egyik egy gyámsági ügyben elmondott magánjogi érvelés Timandrosz ellen címmel, a másik pedig terjedelmében is, jelentőségében is súlyosabb: politikai beszéd, amely több szálon kötődik a görög történelem egyik legizgalmasabb időszakához, Fülöphöz és Nagy Sándorhoz is, számos tanulsággal és új adalékkal szolgálva a történettudományoknak. E beszéd a Diondasz ellen címet viseli. Horváth Lászlónak sikerült megállapítania, hogy Kr. e. 335–334-ben keletkezett, nem sokkal a khairóneiai ütközet után (Kr. e. 338), ahol a szövetséges görög csapatok – Athén és Théba seregei – egyesültek, hogy megállítsák a terjeszkedő makedón birodalmat.
A hüpereidészi – akár a démoszthenészi – retorika a makedónokat semmirekellő alakoknak minősíti, akik Démoszthenész szerint „barbárnak sem jók, hisz egy valamirevaló rabszolga sem származik köreikből”.
Démoszthenész és Hüpereidész a nevezetes ütközet előtt úgy döntött, hogy szövetséget hoznak létre Thébával a közelgő makedónokkal szemben. Vállalkozásukat több tényező is nehezítette. Théba, a szomszédos városállam Athén ősi ellensége volt; közelebb helyezkedett el a makedónokhoz, és több volt a veszítenivalója; s nem utolsósorban Fülöp, a makedón király megvesztegetéssel és egyéb manőverekkel igyekezett megakadályozni szövetség létrejöttét. Mégis sikerült létrehozni a Théba és Athén közötti koalíciót.
A csatában azonban katasztrofális vereséget szenvedtek a szövetségesek. A Nagy Sándor vezette makedón lovasság szinte letarolta a görög csapatokat. Athénban óriási pánik tört ki, s Hüpereidész azt javasolta, adjanak fegyvert a rabszolgák kezébe is – aki hajlandó Athént védeni, szabadságot nyer. Azonban Fülöp nem nyomult előre Athénig: szándékosan meghagyta a városállam viszonylagos függetlenségét, hogy aztán maga mellé állíthassa a perzsák ellen tervezett hadjáratában.
A makedónpártiak nyeregben érezték magukat, s elérkezettnek látták az időt a politikai leszámolásra. Egyik vezetőjük, Diondasz ötven perben vádolta meg a démoszthenészi vonal politikusait úgymond alkotmányellenes javaslattételeik miatt – kipellengérezve Hüpereidészt a rabszolga-felszabadításra vonatkozó ötlete miatt. Hüpereidész válaszbeszéde, e pazar politikai apológia a 334 körül lezajlott törvényszéki perben hangozhatott el. Nemcsak önmagát, hanem egész politikáját védte. Hatalmas feladat volt megmagyarázni egy vesztes csata után az athéni polgároknak, hogy nem volt más lehetőségük, mint szövetkezni a thébaiakkal.
Diondasz egyik fő érve volt, hogy a makedónellenes politikusok egyenlőtlen szövetségbe kényszerítették Athént, amely kétszer anynyi pénzt fordított a háborúra, mint Théba. Hüpereidész szétzúzza ezt az érvet, hangoztatva: Athén mindig büszke volt arra, hogy Hellász védőbástyája. A szállóigét, miszerint „egyedül harcoltunk Marathónnál”, választotta beszéde fő, visszatérő motívumául: „… és éppen ő [Diondasz] vádol azzal engem, hogy a szövetség nem volt egyenrangú, mert a thébaiakhoz képest kétszer annyi pénzzel, lóval és katonával járultunk hozzá a háborúhoz. Ugyan, Diondasz! A szalamiszi tengeri ütközetben háromszázhatvan hellén hajó vett részt, de kétszázhúszat közülük minden költség vállalásával a mi városunk szerelt fel, az összes többi állam pedig száznegyvenet küldött. Marathónnál őseink egyes-egyedül vállalták a harcot az összes hellén védelmében; az artemiszioni hadjáratban pedig a többi hellén még a flotta ötödét sem állította ki…” A rétor történelmi példákat sorol, kiemelve: mindig Athén vállalta a nagyobb részt a csatákban, s hogy most is így történt, az méltó az ősök példájához, a polisz régi fényéhez – ezúttal is hősiesen küzdöttek Athén dicsőségéért, s ezt ne akarja megkérdőjelezni egy Diondasz-féle „makedón talpnyaló”.
Horváth László rámutat: a szalamiszi csatáról olyan számadatokat közöl a szónok, amelyeket más források nem őriztek meg.
Decemberben Horváth László – a nemzetközi kollegiális együttműködés szellemében – a feladatával kevésbé megbirkózó Jud Herrman munkájának döntő többségét is eredményesen elvégezte. Sőt a Londonban megrendezett tudományos kerekasztal kezdete előtt frissen kézhez kapott harmadik foliumot is sikerült huszonnégy óra leforgása alatt oly mértékben megfejtenie, hogy az így megszületett tudományos átírásra támaszkodhattak a szakértők az eszmecsere során. Utóbbi különösen fontos eredményt hozott, mert tényszerűen igazolta a beszéd datálását. A kutató öröme felhőtlen.
– Óriási élmény egy még ismeretlen ógörög szöveget elsőként elolvasni, ritka az a filológus, akinek életében ez megadatik – mondja.
origo.hu
Már körvonalazódik a hosszú hétvége időjárása
