Az utóbbi tizenhat évben meglepően sok templom – és ezzel együtt aktív közösség – épült Magyarországon; egyedül a szombathelyi egyházmegye 38 új katolikus templommal büszkélkedhet, országosan több mint 160 katolikus templomot és kápolnát emeltek, az új református templomok száma pedig 116.
Több szempontból is elgondolkodtató tény ez. A templomépítő közösségek alulról szerveződnek, tevékenyek, és a maguk és környezetük jobbá formálása a fő céljuk. Sokszor rendkívül nehéz körülmények között, nagy munkanélküliséggel küzdő lakótelepeken, kiürült szocialista iparvidékeken próbálnak meg reményt adni azoknak az embereknek, akikről mintha megfeledkezni látszana a többségi társadalom. Másutt jómódú, polgárosult kertvárosban válnak közösség- és kultúraszervező erővé, építik meg a hidakat az emberek között.
Vastag könyvet lehetne írni a rendszerváltás után épült templomokról. A református egyház új templomait bemutató könyv, Lőrincz Zoltán munkája már 2000-ben elkészült, most a folytatás áll megjelenés előtt. Hamarosan az új evangélikus templomokat is megismerhetjük egy készülő könyvből.
Azonban nemcsak és talán nem is elsősorban az építészeti megoldások érdekesek – bár ez is tagadhatatlanul izgalmas kérdés –, hanem inkább maga a jelenség és mindaz, amit segítségével érdemes megértenünk.
Az a négy új templom, ahová ellátogattunk, biztosan nem reprezentálja az elmúlt tizenhat esztendőben épült több mint félezret. Valamit azonban talán megmutatnak abból a hírközlés számára kevésbé érdekes valóságból, amelyet napjainkra szinte maradéktalanul elfed egy másik, egy virtuális világ.
(Írásunknak ebben a részében új építésű katolikus templomokkal foglalkozunk.)
A soroksár-újtelepi Fátimai Szűzanya-templom minden bizonnyal az egyik legkalandosabb történetű új magyar templom. Király Attila plébánossal beszélgettünk a ma még grundok, építési területek és egy kései lakótelep környezetében felépült zarándokhely sorsáról. A templom csupán ötéves, története mégis több mint hatvan évvel ezelőtt kezdődött, a világháború idején, amikor Novák József katolikus tábori lelkész orosz hadifogságba esett. Ma már bőséges irodalma van az orosz hadifogolytáboroknak, s pontosan tudjuk: rengetegen haltak meg az embertelen bánásmód és a rossz ellátás következtében. Novák József fogadalmat tett: ha hazakerül valaha, egész életét Szűz Mária tiszteletének fogja szentelni. Az első csoda ekkor történt, ugyanis túlélte a megpróbáltatásokat, és hazajöhetett. Hozzá is fogott fogadalma megvalósításához: soroksár-újtelepi lelkészként 1957-ben levelet írt Fátimába, a híres búcsújáró helyre, hogy küldjenek a leendő templom részére kegyszobrokat.
A realitásérzék teljes hiánya volt ez, vagy határtalan bizalom a gondviselés iránt? Tulajdonképpen mindegy. A lényeg, hogy ismét szokatlan dolog, talán csoda történt: a forradalom leverése után, alighanem épp a politikai bizonytalanság miatt, a levél kijuthatott az országból, és a szobrok is megérkeztek. Igaz, a legnagyobb szobrot lefoglalta a hatóság.
– Elődömnek úgy kellett kiszabadítania – meséli nevetve a templom mai plébánosa. De sikerült. Az itt élő emberek is csodaként élték meg a történteket. A szalmát, amely a fátimai szobrokat védte a szállítás viszontagságaitól, szálanként tették el emlékbe a hívő újtelepi családok, és még most is hoznak belőle egyet-egyet a plébániára mint becses ereklyét.
A szobrok látogathatóságához viszont templom is kellett. Időközben kissé benépesült a környék, Soroksár-Újtelepre munkások költöztek, Novák József pedig elhatározta, templomot épít. Az ötvenes évek végén! Az építéssel nem is lett volna baj, csak éppen a szükséges engedélyek hiányoztak az Állami Egyházügyi Hivatalból. Arra várhattak volna, hogy megkapják, ezért gondolta úgy Novák József, inkább megépíti a templomocskát, hátha észre sem veszik, vagy legalább – a nagyobb botrány elkerüléséért – szemet hunynak a megléte fölött. Nem így történt. Ahogy elkészült, a hatóság lefoglalta az épületet, Novák Józsefet pedig száműzték. Aránylag olcsón megúszta.
Lakóépületté minősítették a templomot, ebből lett a plébánia. Az épület kertjében pedig továbbra is csak az icipici kápolna működhetett, amelyikben csupán negyven-ötven ember számára volt hely. Még a környék lakói sem fértek el benne, nemhogy a búcsújárók.
Az újtelepiek nem adták fel a harcot, bár hosszú időre semmi reményük nem volt saját templomra. Novák József pedig, a fogságban tett fogadalmához híven, tovább szervezte Szűz Mária tiszteletét. Most már az egész országban. Amerre megfordult, imacsoportokat szervezett az általa alapított közép-európai imatábor részére. Előadásokat, lelkigyakorlatokat tartott, jelentkezőket toborzott, belépési nyilatkozatokat töltetett ki, és akikkel kapcsolatba került, arról is tudtak, hogy Újtelepen, ha mostoha körülmények között is, de működik a zarándokhely. Igazi földalatti mozgalom alakult ki, de hosszú évtizedeket kellett várni arra, hogy az új búcsújáró hely méltó körülmények között fogadhassa a távolról érkezőket.
Harminc évig látszólag semmi sem történt, mégis ez az időszak teremtette meg az alapját a későbbi építkezésnek.
– Amikor idekerültem – meséli Király Attila –, Novák József átadta a címeket, hétezer, kézzel írt cédulát. Amikor úgy látszott, elkezdhetjük az építkezést, mind a hétezer címre levelet írtunk, és az imacsoportok tagjaitól támogatást kértünk. Háromezren éltek még, és hatalmas örömmel imádkoztak az új templomért, küldtek adományokat. Országos ügy lett a soroksár-újtelepi templom.
Egy templom építése persze hatalmas feladat. A munkálatokat támogatta az egyházmegye, és az akkori kulturális minisztériumnál is sikerrel pályáztak. Az új templom terveit Marosi Gábor készítette. Modern, centrális elrendezésű, keletelt épület, amelyben – a kápolna és a sekrestye mellett – helyet kaptak a hittantermek is. Az igazi érdekesség a templom tornyán álló hatalmas aranyozott Mária-szobor, Meszlényi János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, amely, ha megcsillan rajta a nap, már kilométerekről felhívja a figyelmet az új templomra.
Az alapkőletétel 2000-ben volt, és két év múlva már készen is állt a templom. A 2002-es templomszentelést Paskai László bíboros végezte kétezer hívő jelenlétében. És a sok váratlan csoda után bekövetkezett a kiszámítható is: az egyházközség létszáma a templomépítés óta folyamatosan gyarapszik – meséli Király Attila plébános.
– Valószínűleg a belső területekről kiköltözőkkel együtt egyre többen leszünk. Sok fiatal nagycsaládos költözik Újtelepre, igyekszünk szem előtt tartani az ő igényeiket is – mondja.
Persze nem volt mindig ilyen jó a helyzet. Amikor idehelyezték, sokat próbálkozott, három évig csekély eredménnyel igyekezett megszólítani az embereket.
– Utcai rendezvényeket szerveztünk, szórólapokat osztottunk, hiába. Templom nélkül csak lassan gyarapodott a közösség. Az éjféli misét a lakótelepi iskolában tartottuk – emlékszik vissza a hőskorra –, hogy minél többen beférjenek. A kápolnánk azonban olyan kicsi volt, hogy az emberek vasárnaponként nem jöttek, mert azt gondolták, úgyse lesz helyük. Közösség építéséhez szükség van az alkalmas körülmények megteremtésére is.
A hittanterem ablakából, ahol Király Attilával beszélgetünk, jól látszik az új plébánia félkész épülete. Hatalmas, alapozáskor kitermelt földkupac, építési anyagok mutatják, hogy a templomépítés mellett ennek a projektnek a befejezése is jelentős vállalkozás lesz.
– Országos zarándokhely vagyunk – büszkélkedik a plébános –, meg kellett szerveznünk a búcsújárás infrastruktúráját is. Azoknak, akik messziről érkeznek, vagy többnapos lelkigyakorlaton szeretnének részt venni, szállást kell adnunk. Budapesten nem könnyű olcsó szállást találni, ezért úgy terveztük meg a plébánia épületét, hogy akár busznyi zarándokot is el tudjunk helyezni két-három ágyas, fürdőszobás szobákban.
Az épület ezenkívül magában foglalja majd a plébánia egyéb funkcióit. A plébános és a káplán lakása mellett könyvtár működik majd benne, és lesz itt egy rendezvények tartására alkalmas nagyterem is. Erre azért is szükség van, mert Soroksár-Újtelepen semmilyen kulturális lehetőség nincsen. Egyelőre a templomban igyekeznek helyet biztosítani a kulturális rendezvényeknek; az iskolák náluk tartják a karácsonyi ünnepségeket, de a plébánia is szervez előadásokat, hangversenyeket. És bár az infrastruktúra még egyáltalán nem teljes, máris megalakult a baba-mama kör, amely szintén hív előadókat, szakembereket, akik a kismamák problémáira adnak választ.
– Talán ez az evangelizáció legjobb formája nálunk – mondja a plébános. – Senkit se akarunk ezeken az alkalmakon térítgetni, de akiket a kismamák magukkal hoznak az utcáról, a játszótérről, felhíva idegenek figyelmét a baba-mama körre, egy lépéssel már közelebb kerülnek a templomhoz.
A néhány éves soroksár-újtelepi temploméhoz hasonlóan a szintén friss építésű szombathely-szőllősi története is több mint félszáz évvel ezelőtt kezdődött. Legalábbis közvetett módon. Kertvárosi környezetben épült Szombathely második legfiatalabb temploma, forgalmas és meglehetősen zajos főút mellett, de a belső utcákban megbúvó csendes családi házak nagyon békés világot sejtetnek. Maga a templom is nyugalmat és békességet sugároz, egyszerű, de mégis ünnepélyes épület. A liturgikus tér alatti szint ablakai mutatják, hogy a tervező praktikus és olcsó megoldást alkalmazott: egyetlen épületen belül oldotta meg többféle funkció elhelyezését. Az oltár fölött hatalmas, háromszög alakú üvegablak látható Jézus szíve ábrázolással; az oltárképen Pannónia hét szentje áll a kezdetektől Batthyány-Strattmann Lászlóig. Ez még nem a végső állapot: Marosfalvi Antal szombathelyi festőművész összesen huszonkét képet tervezett ide.
Horváth Lajos plébánossal még a régi, meglehetősen szegényes plébániaépületben beszélgetünk a templomépítés történetéről. A környezet, ahol leülünk, maga is beszédes: ilyen körülmények között vezették évtizedeken keresztül a templom nélkül maradt egyházközséget.
A szőllősiek ugyanis egyszer már örülhettek saját templomuknak – igaz, kevesebb mint két évig. Amikor 1930-ban megalakult az önálló szombathely-szőllősi egyházközség, a kertvárosi környék már benépesült. Így aztán érthető, hogy rögtön az első plébános, Kóczán Boldizsár elhatározta, hogy templomot épít. Egy közeli iskola kápolnájában tartották az istentiszteleteket, de ez nem volt alkalmas hely. Megkezdték a gyűjtést, és tíz év múlva az új plébános, Németh János megépíttette az első templomot Megyer Meyer Attila mérnök tervei alapján. A hatalmas, kétezer fő befogadására alkalmas épületet Grősz József megyés püspök áldotta meg 1943. augusztus 22-én.
Baljós idők voltak ezek. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy – ahogyan Szekfű Gyula fogalmazott 1943 végén a Magyar Nemzetben megjelent cikkében – valahol utat tévesztettünk. Az ország egyre nagyobb veszteségeket könyvelhetett el, és 1944. október 21-én, a szövetségesek légierejének támadásakor a szőllősi templom is romba dőlt. Talán az lett a veszte, hogy még nem készült el egészen, a tornyát nem tudták befejezni, s a tekintélyes méretű épületet raktárnak nézhették a bombázók.
– Az egyházközség ott tartott, mint 1930-ban – mondja Horváth Lajos plébános. A hívek visszaszorultak a régi iskolakápolnába, amelyet a lebombázott templom tégláiból bővítettek ki, de amely még így is nagyon szűkös volt. Hogy mindenki elférjen, vasárnaponként négy szentmisét kellett tartani.
A háború után, 1948-ban ismét tervpályázatot hirdettek az új templom megépítésére, és a bizottság el is fogadta Wechinger Károly budapesti egyetemi tanár terveit, ám a háború utáni szegénység, majd a kommunista párt hatalomra kerülése lehetetlenné tette az építkezést. Hatvan évig önálló templom nélkül működött a szőllősi egyházközség, és csak a rendszerváltás után lett reményük ennek a tarthatatlan helyzetnek a megváltoztatására.
De még ekkor is várni kellett. 1990-ben nyolcvanéves volt a szőllősi plébános, Németh János, ő már ilyen nagy vállalkozásba nem tudott belekezdeni.
– Én 1997-ben kerültem ide – mondja Horváth Lajos –, és látva a tarthatatlan állapotokat, rögtön az első vasárnap kihirdettem, hogy új templomot építünk. A hívek vegyes érzelmekkel fogadták a vállalkozást, eleinte féltek az anyagi terhektől. Biztattam őket, hogy segítséget fogunk kapni. És így is történt.
Persze mindenütt vannak „ellendrukkerek”. Az új templom építését megakadályozandó aláírásokat is gyűjtöttek, sőt még most is vannak, akik szóvá teszik, hogy „zavarja” őket a harangozás.
Jelentősebb ellenállás azonban nem volt, és siker koronázta az anyagi lehetőségek előteremtésére tett erőfeszítéseket is. Az önkormányzattól területet kaptak, és minden első vasárnap az új templom javára gyűjtöttek a hívek. Eladták az egyházközség ingatlanjait, olyan házakat, házhelyeket, amelyeket a hívek ajánlottak föl. Konkoly püspök szintén nagylelkű adománnyal támogatta az építkezést. Írtak az amerikai püspöki konferenciának is, megemlítették, hogy a régi templomot a szövetségesek bombázták le. Kaptak pénzt a Kirche im Not segélyszervezettől, sőt még a Miniszterelnöki Hivatal is támogatta terveik megvalósulását.
Az építkezés három fázisban történt, az első kettő már befejeződött: a templom és a torony már megépült.
– Adósságunk nincs – mondja a plébános –, de hátravan még az új plébánia megépítése, melyet a templom mellé terveztünk. Sürgető feladat, mert a gazdátlanul álló épületet rendszeresen fosztogatják, hol az ereszeket és a csatornákat szerelik le, hol más mozdíthatót visznek el.
Közösségépítéshez persze nemcsak liturgikus térre van szükség, hanem olyanra is, ahol egyéb alkalmakkor összegyűlhetnek a hívek. A templom altemplomában kaptak helyet a közösségi terek, a vizesblokk, sőt még egy kiállítóterem is. Hittanórákat tartanak a templom alatt, próbál az énekkar, az ifjúsági csoport tagjai is itt találkoznak.
Háromszor-négyszer annyi hívő jár az új templomba, mint korábban. Egyre több az esküvő, a keresztelő, érezhető, hogyan formálódik az egyházközség. Ma már a templom körüli tér is rendezett. Ahogyan körbesétáljuk az épületet, néhány hívő szegődik mellénk önkéntes kalauznak, akik a gondokról beszélnek. Elmondják, hogy nemcsak az ereszeket szerelték le egy éjszaka, hanem még az épület köré ültetett virágokat, tujákat is kiásták. Ez is egyfajta kortünet. A rövid ideig álló első templom plébánosának hatvannégy évvel ezelőtt valószínűleg nem voltak ilyen gondjai.
A közelben nincs lakóépület, és amíg nem készül el a plébánia, a forgalmas út valósággal megkönnyíti a tolvajok dolgát: egykettőre összeszedik, ami mozdítható, és egy pillanat alatt elillannak.
Bosszantó apróság, nem több – gondolhatnánk. Pedig ez a fontos jelzés nem egyebet mutat, mint hogy az új templomoknak – közösségeikkel együtt – hatalmas és pótolhatatlan feladatuk van.
Folytatjuk
origo.hu
Magyar Péter visszalépése után közleményt adott ki a Női Sikernap szervezője
