A túsztárgyalás titkai

Túltette már magát a Széna téri túszdráma eseményein? Levonták-e az akció tanulságait, amelynek során lelőtték a bankrablót?
– Az események elemzése még nem zárult le, a túszejtés során történteket jelenleg is értékeljük. Fontos azonban látni: az akciót egy egész csapattal bonyolítottuk le, s ennek során a túsztárgyaló felelőssége ugyanannyi, mint az eseményben részt vevő többi rendőré, hiszen mindenki a saját szakterületéért felel.
– Milyen szempontokat mérlegelve dönti el, hogy érdemes-e tovább folytatni az alkudozást a túszejtővel, vagy meg kell kezdeni a túszszabadítási akciót?
– A döntést soha nem én hozom egyedül. Én mindössze javaslatot tehetek annak alapján, hogy mit tapasztalok, milyen típusú elkövetővel állunk szemben. Ezt mérlegeli az úgynevezett taktikacsoport illetve a parancsnok, s az egyeztetés végén megszületik a döntés: húzzuk-e békésen az időt, vagy indítsuk-e meg a felszámolást.
– A felettesei mindig elfogadták az ön javaslatát?
– Ők kívülről természetesen mindig másképp látják az eseményeket, mint én, de eddig az összes döntés közös megegyezés alapján jött létre. Volt, hogy úgy döntöttünk, húzni kell az időt, s volt, hogy úgy láttuk, nő a veszély, ha tovább várunk.
– Milyen taktikát érdemes folytatni a túsztárgyalás során? Érdemes-e önnek mindig nyugodtnak maradni, vagy fel kell vennie a túszejtő stílusát?
– Alapelv, hogy mindig a túszejtő gondolkodása mentén kell elkezdeni a tárgyalást. Először csak – főként beszéltetéssel – meg kell figyelni, mit hogyan csinál, majd tükrözni kell a magatartását, azaz használni a kifejezéseit, mozdulatait. Ezt követően finoman, lassan meg kell változtatni a beszédemet abba az irányba, amerre én szeretném elvinni a tárgyalás menetét. Az első kérdésem a túszejtőhöz mindig az, hogy mi a célja annak, amit csinál. Azt is javasolni szoktam, hogy gondoljon bele: mihez vezet, ha abbahagyja az akcióját, és mit eredményez, ha folytatja. Soha nem mondom, hogy adja meg magát, hanem hogy miként lehetne megoldást találni a kialakult helyzetben.
– Mennyiben hasonlítanak a valós helyzetek az amerikai akciófilmekben látott jelenetekhez?
– A valóságban közel sem úgy néz ki az akció, mint ahogyan azt a filmekben látjuk. Ott legtöbbször magányos hősként, válságkezelőként tüntetik fel a túsztárgyalót, ez azonban nem így van, hiszen a válságkezelő parancsnokság mindig több szakemberből áll. Ez egy hatalmas csapatmunka, amit általában a filmek nem tükröznek. Nem hagyják magára tehát a túsztárgyalót, s nem ő hozza a végső döntést.
– Normális reakciónak számít-e, ami a mostani akció során történt, azaz hogy a túszul ejtettek nem emlékeztek pontosan az eseményekre?
– Teljesen természetes, hogy extrém stressz hatása alatt álló személyek nem emlékeznek arra, mi és hogyan történt velük. Leggyakrabban csak fényképszerű emlékek maradnak meg bennük. Az időrendi sorrend is sokszor megváltozik, s a sértett számára veszélyesebb történés kerül előrébb az időben.
– Beszéljünk a túszejtők személyiségéről. Melyek azok a tipikus hibák, amiket általában elkövetnek?
– Az elkövetők többsége azért ejt túszokat a világban, mert úgy érzi, az emberek nem értik meg őt. A túszejtők általában nem tudják jól kommunikálni sem a saját sérelmeiket, sem elképzeléseiket. Vélt vagy valós sérelmeiket hosszú időn át gyűjtögetik, s a sok indulat egyszer kirobban belőlük. Ilyenkor azt szeretnék, hogy valaki végre meghallgassa őket. Egyfajta konfliktuskezelési hibának tartom tehát, hogy túszejtésig fajul egy cselekmény.
– Az utóbbi hetekben az USA-ban történt akciókra is érvényes, amit mond?
– A többségére igen. A világon a túszcselekmények több mint 80 százalékát pszichésen beteg emberek követték el.
– Ön mióta dolgozik túsztárgyalóként?
– 1993 áprilisában kerültem át erre a területre, azóta művelem a szakmát, amit később tanítani is kezdtem.
– Melyik volt az eddigi legveszélyesebb esete?
– A mostani. A túszejtő várható reakciója teljességgel kiszámíthatatlannak tűnt, nem volt türelmes, és többször nem tartotta be az ígéretét sem.
– Volt már közvetlen életveszélyben? Fogtak már fegyvert önre?
– Ebben az esetben igen. 1994 nyarán is történt egy hasonló eset, amikor egy kiskatona megszökött Tapolcáról, és fegyverrel jött fel Budapestre. Géppisztoly volt nála, amit később sikerült elcserélnünk vele egy hatástalanított pisztolyra. Így nem tudott sem öngyilkosságot elkövetni, sem a rendőrökre támadni, bár eredetileg azt tervezte, hogy meg fog halni.
– Milyen végzettséggel kell rendelkeznie egy túsztárgyalónak?
– Végzettséghez nem kötött ez a munka, de a túsztárgyaló nem lehet vezető beosztásban, egy időben két szerepnek ugyanis nem tud megfelelni. A végzettségnél sokkal fontosabbnak tartom azonban a jó empatikus képességet és az intelligenciát. A túsztárgyalás nem más, mint egy rövid ideig tartó, roppant intenzív pszichoterápia. Éppen az elkövetők pszichés gyengesége miatt érteni kell, mi történik velük.
– Ön oktatással is foglalkozik. Hogyan tudja felkészíteni egy ilyen akció kezelésére a terrorelhárító szolgálat embereit?
– Rendőröknek, határőröknek, katonáknak tartok előadásokat. Az úgynevezett érzelemtaktikai tréningek során azt tanítom: akkor vagyunk képesek nehéz feladatokat megoldani, ha érzelmeink megengedik, hogy szakmailag tudjunk gondolkodni, azaz ne magánemberként hajtsuk végre a feladatokat. Önkéntes alapon lehet jelentkezni ilyen képzésre, amit rendszeresen, minden évben tartunk.
– Van-e joga arra, hogy a tárgyalások során felajánlja a túszejtő várható büntetésének csökkentését?
– A tárgyalások során mindig elmondom, hogy korlátlanul lehet enyhíteni a büntetését annak, aki abbahagyja a cselekményét. Ez ebben az esetben is megtörtént. Volt már rá példa, hogy valaki abbahagyta a cselekmény folytatását, és ezt enyhítő körülményként is értékelte a bíróság. Aki nem akar meghalni, hanem csak el akar mondani valamit, azzal lehet és érdemes is tárgyalni.

Az elfogulatlan terapeuta. A túsztárgyaló egy személyben kriminológus és pszichológus. Feladata, hogy a túszejtővel folytatott egyezkedés során egyrészt taktikai oldalról irányítsa a tárgyalást a megegyezés felé, másrészt – folyamatosan figyelemmel kísérve a túszejtő lelkiállapotát – javaslatot tegyen a rendőrségi vezetőknek az akció folytatásának módjára. Tudja, meddig érdemes elhúzni az időt, illetve hogy mikor szükséges elkezdeni a túszszabadítást. A túsztárgyaló semmilyen esetben nem lehet magas beosztású állami tisztségviselő, a szabálynak elsősorban taktikai okai vannak. Egy magas beosztású állami hivatalnok ugyanis a túszejtő egyes követeléseit – elméletben – azonnal teljesíteni tudja, ezzel pedig megszűnhet az időhúzás indoka, tehát az arra való hivatkozás, hogy időbe telik, míg a megfelelő felelősségi körrel rendelkező személyt különböző csatornákon keresztül megtalálják. Egy magas rangú politikus ráadásul elfogult is lehet, ami szintén rontja az egyezkedések békés végkifejletének esélyét. Felkészült túsztárgyaló esetében az egyezkedés akár órákkal is kitolhatja az ultimátumot, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy a túszejtőtől újabb túszok elengedését lehessen kérni. (Sz. A.)