Azt mondja Karácsony Gergely, hogy a szabadság és a szerelem ünnepe a pride, és ezért ragaszkodik a budapesti megrendezéséhez. Mindenki véleményét tiszteletben illik tartani, de itt mégiscsak egy főpolgármester szavairól van szó, aki a saját véleményét kvázi kötelezővé akarja tenni az egész fővárosi lakosság, valamint a hétvégén, a rendezvény idején Budapesten tartózkodók számára. Érdemes tehát megvizsgálni alaposan, milyen szabadságról és milyen szerelemről van szó?
Először is:
mitől szerelem az, ha többnyire homoszexuális emberek közszemlére teszik nemi identitásukat, sőt provokatív módon hencegnek vele? Ki szerelmes itt kibe, kikbe? Hacsak nem arról van szó, hogy saját magukba szerelmesek őrületesen egyes magamutogató melegek. Annak viszont más neve van – úgy hívják: narcizmus.
De mitől is volna a szerelem megnyilvánulása, ha különféle alakok mindenfajta csiricsáré maskarába öltöznek, rikító színekkel kikenve-kifenve, pacsmagolva? Vagy éppen kínosan kevés ruhába bújva úgy, hogy szinte minden testrészük kilátszik.
Esetleg az volna Karácsonyék szerint az igaz, őszinte, romantikus szerelem, amikor idősödő, erősen túlsúlyos férfiak hiányos női öltözetben rácsok közé, ketrecbe záratják magukat, hogy így keltsenek feltűnést, mint ahogy a főpolgármester által etalonnak tartott bécsi pride-on volt látható? Vagy inkább az viszi el a szerelmi pálmát, ha szájkosárban, mások által pórázon vezetve vonulnak föl egyes nehezen meghatározható nemi identitású személyek? Tehát a főváros vezetője szerint ezek a szerelem áhítatosan szemérmes pillanatai. Nem irigyeljük a családját ezért a furcsa, megbicsaklott értékorientációjáért.
A következő abszurditás a szabadság szó emlegetése a provokatív melegfelvonulással összefüggésben. Az iménti példáknál maradva:
miként tekinthető a szabadság hamisítatlan kifejeződésének, manifesztációjának, amikor elvileg felnőtt emberek láncaikat csörgetve, ketrecekbe zárva, szájkosarakkal, kutyapórázokkal vonulnak föl Bécsben, Budapesten vagy bárhol a világon?
Már csak az hiányzik a szabadságszomjúhozó összképhez, hogy korbácsolják is magukat és másokat ezek a hiperdemokratrikus szuperlények a bimbózásnak induló világliberalizmus legnagyobb dicsőségére. A középkorban is volt egy flagelláns, vallási fanatikus mozgalom, amelynek tagjai ostorozták magukat és úgy járták az utcákat. De hogy ez lenne a szabadság legfelsőbb foka, még a feudális viszonyok közepette sem igen lehetett a széles néptömegekkel elhitetni. Ha persze „liberalizmus – több szabadság” címén a feudalizmust akarják bevezetni, vallják be nyugodtan. Mi azonban a történelemben inkább előre, nem pedig hátra szeretnénk haladni. Tényleg ez nekik a szabadság? Honvédségi kifejezéssel élve: kérünk engedélyt nevetni.
Láthatóan képtelenek felfogni, hogy ha kihívó örömlányok vagy erőszakosan exhibicionista heteroszexuálisok akarnának vonulást tartani a főváros közepén, azt sem hagyhatnák jóvá a hatóságok.
Az emberek, családok, gyermekek szabadságát viszont valóban korlátozni akarják a provokációs melegdemonstráció szervezői. Kérdezzük: vajon hová menjenek a pride idejére azok, akik nem szeretnének részesülni egy szexuálisan túlfűtött demonstráció örömeiből és látványából? Mert
egy pride az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem pusztán azt jelenti, hogy az általuk ideiglenesen birtokba vett útvonalat és környékét a felvonulás idejére elárasztják a homoszexualitásukkal többnyire agresszíven hivalkodó figurák. Ez az időszak köztudottan azzal is jár, hogy egész Budapest maximális pride-lefedettségéről gondoskodni kívánnak.
Magyarán: nem tud valaki olyan helyre bújni a meleg marketingfesztivál alatt, előtt és után egy darabig, hogy ne ütközzön bele akaratlanul is az önnön szexuális irányultságukat a nagyközönségre rátukmálni próbáló egyénekkel. A gyermekjogok ily módon nem csupán azáltal sérülhetnek, hogy a kicsik sok olyan vizuális és verbális hatásnak lehetnek kitéve, ami megzavarja fejlődésüket és káros hatással van a lelki egészségükre. Úgy is támadás éri a gyerekek és felnőttek emberi jogait, hogy a mozgási szabadságukban vannak gátolva. Nem közlekedhetnek, élhetnek szabadon abban az időintervallumban a saját lakóhelyükön, ami szintén felháborító szabadságmegvonás. Egy egész város pride-ból nem kérő lakossága mégsem kényszerülhet arra, hogy a városhatáron kívülre utazzon az inkriminált időszakban.
Érdekli ez azt a főpolgármestert, aki a városlakók érdekeinek a képviseletére tett esküt? Csöppet sem. Sőt
éppen azt szeretnék elérni, hogy a családok gyermekestül ne tudják elkerülni a melegdemonstrációs propagandát. Meg akarják mutatni, hogy rájuk a törvények nem vonatkoznak. A PrideGeri nevet bőségesen kiérdemlő, a Budapestet büszkén csődbe vivő pancserpolitikus nyíltan vallja: a pride a fontos, nem a baj.
A szélsőbaloldal ikonja szokása szerint nem csupán kockáztatja a törvénysértést, hanem direkt törekszik rá. Mit neki a Kúria döntése, amellyel a legfelsőbb bírói testület jóváhagyta a rendőrség tiltó határozatát a gyermekek jogairól szóló törvényt súlyosan sértő pride-felvonulásra. Botrányt akar a főpolgármester mindenáron, mert megbízói a kormánnyal szembeni konfrontációra tartják. Valójában azonban nem a kabinet, hanem ő veszi semmibe a többségi társadalom szabadságjogait.
