Miközben az emberi jogokról prédikál, Amerika egy követ fúj a világ jó néhány visszataszító és a legkevésbé sem demokratikus rezsimével – állapítja meg az Economist brit hetilap az afrikai olajról megjelentetett legfrissebb elemzésében. A lap megállapítja, hogy az energiaellátás biztonságáért folyó globális küzdelem nem ismeri a demokratikus alapszabályokat: fenntartások nélkül lehet üzletet kötni csalással megválasztott elnökökkel és kendőzetlen despotizmussal kormányzó vezetőkkel. Be lehet vetni a kemény feltételekhez kötött hitelezés rendszerén alapuló adósságcsapda fegyverét is, amely évtizedekre a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz láncolja a természeti kincsekkel megáldott afrikai államokat.
Az olajban gazdag afrikai országok az energiaárak ugrásszerű növekedésével az utóbbi években jó esélyt kaptak arra, hogy kitörhessenek a szegénységből. A régió tíz olajexportőre – köztük Nigéria, Algéria, Líbia, Angola, Egyenlítői Guinea – várhatóan két számjegyű GDP-fejlődést könyvelhet el az idén, miközben az inflációt is sikerült megfékezniük – derül ki az Economist Intelligence Unit pénteki jelentéséből. A világgazdaság átlagos fejlődési ütemét jóval meghaladó bővüléssel Afrika az idén lehagyhatja Közép- és Kelet Európát, Latin-Amerikát és a Közel-Keletet is. A tanulmány ugyanakkor felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, melyek szinte valamennyi afrikai olajexportáló államra vonatkoznak. A legfontosabb kérdés, hogy a hatalmas olajbevételeiktől függő országok képesek lesznek-e egyoldalú gazdaságukat több lábra helyezni, visszaszorítani a korrupciót, és az adósságok törlesztése helyett a szegénység felszámolását célzó befektetésekbe helyezni a külkereskedelmi pluszt.
A kérdőjelek ellenére a régió folyékony aranyának kitermeléséért megindult a versenyfutás Ázsia és az Egyesült Államok között. Előbbi a Szaharától délre fekvő államok exportjának egynegyedét szívja fel, és jelentős beruházásokat indított el az energetikai szempontból stratégiai államokban, az afrikai olajtól egyre inkább függő USA olajimportjának pedig több mint tíz százalékát teszi ki a fekete kontinensről származó nyersolaj.
Nigéria a térség legnépesebb állama, a világ hatodik legnagyobb olajexportőre, és a kontinens második legnagyobb gazdasága jelenleg az USA olajának 8,5 százalékát adja. Amióta 1959-ben a Royal Dutch Shell feltárta az első olajlelőhelyeket, hozzávetőlegesen 380 milliárd dollárnyi olajbevétel tűnt el kézen-közön, amely az egész afrikai régiónak nyújtott segélyek kétharmadával egyenlő. Az olajbevételek adják a költségvetés 65 százalékát és az export 95 százalékát. Az egykori brit gyarmaton ugyanakkor a lakosság szinte semmit sem lát az olajpénzekből: a nigériaiak 70 százaléka kevesebb mint napi egy dollárból él, miközben a Niger folyó deltatorkolatánál fekvő olajlelőhelyeken állandó a politikai bizonytalanság.
A kontinens legkirívóbb negatív példáját a nyugat-afrikai parányi állam, Egyenlítői Guinea szolgáltatja. A régió harmadik legnagyobb olajkészletével rendelkező ország egy főre jutó bruttó nemzeti összterméke meghaladja az 50 ezer dollárt, ami elvileg a világon a második lenne Luxemburg után, az 500 ezer fős népesség nagy része mégis a szegénységi küszöb alatt él. Eközben az ellenzéket teljesen megsemmisítő, elnöki dekrétumokkal kormányzó Obiang Nguema Mbasogo elnöknek és családjának a világ számos nagyvárosában luxusingatlanjai vannak, csak sportautókra évente több millió dollárt költ el. A demokrácia elveit félretéve a guineai olaj kétharmadát az Egyesült Államok vásárolja fel, amely – bár nagykövetségét egy időre tiltakozásképpen bezárta – az olajlelőhelyek felfedezése után mégis a diplomáciai kapcsolatok felújítása mellett döntött.
origo.hu
Orbán Viktor: Csődbe vinné az országot Ukrajna uniós csatlakozása
