A pálosok itt visszakapott tíz hektárján a legszembetűnőbb a szakrális építmények és az élővilág egysége. Rend- és zarándokház, templom, kápolnák, keresztút, a tulajdonképpeni kegyhelyet képező kút, de közbül facsoportok, pázsit, mini kecskefarm, a széleken pedig ligetes pusztától keretezve veteményesek, halastavak, disznóval, baromfival teli ólak. Egy másik – szellemibb természetű – egységet tár fel a házfőnök-plébános az új kolostorépületben. Pálos lelkület és pünkösd: neki e kettő meglehetősen rokon fogalom.
– A mi szerzetességünk nem „hátat fordítás a világnak”, hanem olyan bensőséges Isten-keresés, amelyen keresztül bárhová kisugározhat a Teremtő szeretete – mondja az alig negyvenéves Bátor Péter, szerzetesi nevén Botond atya. A fehér kámzsa, melyet visel, nem tűnik rajta idejétmúltnak. Talán azért sem, mert sokat mesél arról, hogy ha nem lett volna ennek a rendnek a tagja, nem tudna ennyi ember számára segítség lenni.
Amikor a pünkösdről esik szó, ezt hallom Botond atyától, aki csak négy éve került Pálosszentkútra:
– A lélek, amely az egyház születésnapján kiáradt, ma is képessé tesz gyarló embereket arra, hogy önmagukat meghaladó tetteket vigyenek véghez, kezdve azzal, hogy induljanak és hirdessék az evangéliumot… Ha nem működne Isten lelke, aligha szentelhettük volna fel a faluban a családi házból átalakított kápolnát, egy év múlva, 2005-ben pedig az itteni új kolostort.
Némi egyház- és helytörténeti háttér: Mohács előtt vagy százötven pálos rendi kolostor, illetve szerzetesi közösség volt szerte az országban, jelenleg azonban csak négy működik. E riport színhelyén kívül Pécs, a magyar rendtartomány központja, aztán Budapest, a Gellért-hegyi híres Sziklakápolnával, amelynek bejáratát Rákosiék az 50-es évek elején két méter széles betonnal torlaszolták el és Márianosztra. Persze a magyar pálosok történetében korántsem a rendszerváltozással jelenik meg az újrakezdés motívuma.
De miért is pálosok ezek a fehér barátok? Példaképük – Jézus Krisztus után – Remete Szent Pál, aki a harmadik században Thébában született, és élete nagy részét sivatagi elvonultságban töltötte imádsággal és vezekléssel. A magyar alapítású rend kettős gyökerű. 1225-ben Bertalan pécsi püspök gyűjtötte össze a Mecsek remetéit közösségbe. A tatárjárás után, 1250 körül Boldog Özséb – aki az esztergomi kanonokságot hagyta ott az elvonult vallási életforma kedvéért – a Pilis remetéiből alapított közösséget. Ő lett a pécsi és a pilisi kolostor közös elöljárója. A rend szétterjedt az országban, sőt az egész világon. A török pusztítást azonban mindössze hat magyar pálos kolostor élte túl az „aranykori” másfél százból. A másodvirágzást jelentő 37 pálos kolostort 1786-ban II. József számolta fel. Bár voltak próbálkozások a rend föltámasztására, csak az 1930-as évektől születtek újabb ilyen közösségek Magyarországon. A XVIII. század végi csodás történések nyomán kialakuló szentkúti búcsújáróhelyet, egyben tanyaközpontot, ahová Kiskunfélegyházáról jártak ki papok, a váci püspök 1940-ben ajánlotta fel a pálos szerzeteseknek. Ennek a „fejezetnek” lett vége a leghamarabb, 1950-ben.
Ahogyan más szerzeteseket, úgy az akkori negyven pálost is teherautókra rakatta a kommunista hatalom. A kényszerű utazást koncepciós perek követték. Ez némelyek számára likvidálással, a többség számára börtönbüntetéssel végződött. A pálosszentkúti Vezér Ferenc házfőnököt például felakasztották, ráfogván, hogy szovjet katonákat gyilkoltatott le, holott csak őrszolgálatot szervezett a kóborló oroszok miatt a magyar nők védelmére…
Közben Ferencszállásból mint tanyaközpontból Petőfiszállás lett, mesterségesen faluvá bővítették. Olyan szocialista községgé, amely még csak egy haranglábbal sem rendelkezhetett a Rákosi- és a Kádár-korban.
Ám a Kiskunság, a Duna-Tisza köze népe nem hagyta el a meghitt pusztai búcsújáróhelyet. Ezt tapasztalták a rendszerváltozás után ide visszatért pálosok is.
– A téli bezártság és a nyári nagy munkák között, pünkösd hétvégéjén a szentkúti búcsú az első nagy találkozója ennek a dolgos alföldi népnek – magyarázza Botond atya. – Akik ide eljönnek, tapasztalhatják, hogy őseik imája sem múlt el nyomtalanul. Sok ezer ember talál itt lelki felfrissülést és persze némi vásári portékát is.
Azzal, hogy szóba kerül a búcsúba eljött gyermekek megáldása (ami ősi pálos szokás), az oktatásra terelődik a beszélgetés. Ugyan Petőfiszálláson jelenleg csak önkormányzati iskola van, de az ide járó falusi és tanyai gyerekeknek nincs miért szégyenkezni, tanulmányi eredményük átlaga jobb az országos átlagnál. A szerzetes-plébános szerint nem csoda, hogy az országirányítók egy része most is megfojtaná az egyházi intézményeket egy kanál vízben.
– Fáj, ha azt látom, hogy a fiatalok nem tudnak örülni a magyarságuknak – jegyzi meg Botond atya. Ez az „elszólás” annak a legérthetőbb, aki tudja: a pálosok nemcsak önmagukért, hanem a nemzetért is nap mint nap imádkoznak, és sok lemondást vállalva vezekelnek. Az ima részletező: a szentkúti házfőnök például először a magyar családokért fohászkodik, többek között azért, legyenek minél többen, akik vállalják a házastársi elköteleződést és a gyermekeket.
– Mi dolga az univerzális jellegű egyháznak a nemzeti léttel? – „provokálom” a pálos szerzetest.
– Mi őrizte meg a leszakadt országrészekben a magyarságot? – kérdez vissza a barát, de nyomban a feleletet is megadja.
– Csak a katolikus vagy éppen protestáns kereszténységük. Az, hogy legalább vasárnaponként elmentek a templomba, összekulcsolták a kezüket, és anyanyelvükön imádkoztak, gyermekeiket pedig megkeresztelték. Ezért ma sem elég a magyarság iránti mély vágy, a nemzetet és azon belül az egyéniséggel, tartással rendelkező embereket csak Isten tudja megtartani. Az meg egyenesen káros, amikor a nemzettudat keresztényellenességgel vagy egyházzal szembeni fóbiával párosul, hogy aztán némelyek még Boldog Özsébből is valamiféle „táltos pálost” fabrikáljanak…
Odakint egy „világi” fiatalember, Kis Tamás ügyvezető megmutatja a zarándokhely nevezetességeit, de még a háziállatokat is. Megtudom tőle, hogy a házfőnök, aki sokat lendített a fizikai tevékenykedéstől sem idegenkedő barátok gazdaságán, utóbb csirkekeltető berendezést is vásárolt. Azon kelteti ki a plébániájához tartozók tyúktojásait is – márpedig erre igény mutatkozik. A szerzetespap minden nap reggel és este meg is forgatja a tojásokat. A szívesség okát abban határozza meg a kegyhely ügyvezetője: – Botond atya nem azzal kezdi, hogy felszólítja az embereket a megtérésre, hanem először is a közösség részévé teszi magát.
Alig szemlélem meg a gazdasági épület tetőzetét, ami egy nyüzsgő galambraj szállása, feltűnik a már hatvanas évei közepén járó Kálmán atya. Ő a galambok telepítője, de vele a „klandesztin” – azaz a titkos – szerzetességről is érdemes beszélgetni. Hiszen ő, jóval a szerzetesrendek betiltása után, 1965-ben csak titkos fogadalmat tehetett. Egy közeli településen volt évtizedekig megyés pap; ámultak is ’90 után a hívek, mikor fekete reverenda helyett fehér kámzsában jelent meg közöttük…
Este hét órára szól a vacsorameghívásunk. Míg mi a helyben készített kecskesajtból és „disznóságokból” is falatozunk, a szentkúti pálosok zokszó nélkül csak kenyeret és vizet fogyasztanak. Vállalták ugyanis, hogy csatlakoznak a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívásához, és hetente háromszor, egyik étkezésük során a nemzet erkölcsi megújulásáért böjtölnek.
– Meddig fog tartani ez a speciális böjt?
– Meghatározatlan ideig – adja meg a tárgyilagos választ a házfőnök.
origo.hu
Megöltek egy nőt Budapesten
