Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica szerdán kapta kézhez a nyitrai rendőrség vádemelési indítványát, amelyben az áll, hogy védencét, a megvert nyitrai diáklányt hamis tanúzás és hamis eskü bűncselekményében vétkesnek találják. Érdemes megjegyezni, hogy a vádemelésről hamarabb értesült a sajtó, mint maga az ügyvéd. A szlovák média egyébként több írásban, televíziós riportban is feltárta a rendőrségi nyomozás során elkövetett mulasztásokat. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának fideszes elnöke tegnap Szabó Vilmos (MSZP) bizottsági alelnök társaságában egységes magyar álláspontot fogalmazott meg Malina Hedvig ügyében. Ennek értelmében a nyitrai diáklány körül kialakult helyzet kezelése több, mint kisebbségi kérdés, az a szlovák jogállamiság és demokrácia tesztje is egyben. A két politikus független, politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást kért Szlovákiától. Németh Zsolt szerint az előzetes nyilatkozatok – például a belügyminiszteré – azt jelzik, Pozsony a politikai hatalom érdekeit szolgáló koncepciós pert készít elő, amellyel azt akarja bebizonyítani, hogy a magyarellenesség vádját a magyarok a Fico-kormány lejáratására használják.
A szlovák kormány egyébként az utóbbi időben több olyan intézkedést is hozott, amely hátrányos helyzetbe hozta a felvidéki magyarokat. Az egyik ilyen kormányrendelet szerint a magasabban fekvő (tehát szinte kizárólag szlovákok által lakott) települések több pénzt kapnának, mint a 277 méternél mélyebb fekvésű (többnyire magyarlakta) települések. A környezetvédelmi minisztérium pályázatok elbírálásakor hozott vitatott döntéseket.
Míg az ivóvízhálózat fejlesztésére 108 tervezet kapott mintegy 333 millió koronás (csaknem 2,5 milliárd forint) támogatást, a magyarok lakta régióból csak 16 pályázat volt „sikeres”, alig több mint 32 millió koronához jutva. A szennyvíztisztító állomások és szennyvízelvezető csatornák kiépítésére kiírt pályázatok esetében a 174 sikeres pályázatból csak kilenc képviseli a déli járásokat. Lapunk erre vonatkozó kérdésére válaszolva Németh Zsolt és Szabó Vilmos egyaránt úgy fogalmazott, hogy a pozsonyi kormány antidemokratikus eszközökkel próbálja diszkriminálni a felvidéki magyarságot.
Budapesti politikai erők durván beavatkoznak Szlovákia belügyeibe – reagált szóvivőjének tájékoztatása szerint Robert Fico szlovák kormányfő a Fidesz és az MSZP képviselőinek nyilatkozatára Malina Hedvig ügye kapcsán. Korábban Erik Tomas, a szlovák belügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a nyomozás és az eljárás a törvényekkel összhangban folyik.

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz