Véget ért a Tankcsapda zenekar tavaszi hadjárata, a turné zárókoncertjét Budapesten, a Petőfi Csarnokban tartották. Volt szabad tér, telt ház, eső csak egy órával a buli után, minden a legnagyobb rendben. Ismét kiderült, hogy három ember is elképesztő zajt képes előállítani a színpadon, és hogy a Tankcsapda toronymagasan kiemelkedik a hazai kemény rock mezőnyéből. Kissé bővebben ez azt jelenti, hogy a triófelállás ellenére a hangzás rendkívül tömör és meggyőző, erő, magabiztosság és dinamizmus üvölt le a színpadról, a zúzás ellenére a legjobb értelemben vett korszerű slágereket hallunk, és nagyon jók a szövegek. A Tankcsapda különösen ez utóbbival újította meg a hazai hard színeit, a „fiú, menj az úton, és legyél szabad”-szerű közhelygyűjteményt bezavarta a panoptikumba. Nagy dumák, vicces rímek, komoly balladisztikus elemek, meggyőző refrének, lírai és mocskos szövegek, az élet igenlése a szemét közepén, ahogy kell. Nem véletlen, hogy a kemény arcok mellett a zenekarnak jelentős értelmiségi bázisa is van, amely ebben a műfajban utoljára a Beatricével fordult elő. Lukács dalszövegei megérnének egy alaposabb elemzést, meglepő rétegek tárulnak fel.
A közönség példásan őrjöngött, ahogy az egy rendes törzsi szertartáson elvárható, eltekintve néhány szellemileg visszamaradott surmótól, akik minden bátorságukat összeszedve félig telt sörösdobozokat és égő cigarettákat dobáltak a tömegbe, nyilván úgy gondolták, hogy kihozzák magukból a maximumot, ezzel is emelve a műsor fényét. Ez addig tartott, míg Lukács félbeszakította az egyik számot, közölte, hogy ő ilyet ugyan nem szokott csinálni, majd lírai énjét megcsillogtatva úgy küldte el őket az édesanyjukba, hogy azt egy hortobágyi gulyás is megtapsolta volna. A Tankcsapda egyébként (most utoljára) a legutóbbi albumhoz szoktatta az egybegyűlteket, de meglepően sok dal hangzott el a korai évekből is, amikor, ugye, szintén nem volt valami nagyon jó, de most még roszszabb. Debrecen viszont jó hely, bajnok lett a Loki, a Tankcsapda meg irgalmatlanul jó zenekar.
Nyilván ízlés kérdése, de jobb, mint a többmilliós példányszámban fogyó Linkin Park. Pedig a Minutes To Midnight tagadhatatlanul az eddigi legjobb Linkin Park-album, van benne meló rendesen, saját bevallásuk szerint száz dalból szűkítettek pont egy tucatra. Már nem raprockban utaznak, ami mindenkinek szerencsés, és talán Rick Rubin producernek is köszönhető, aki megfordult már a U2 és a Red Hot Chili Peppers környékén is. Lett is mindjárt néhány túlzás, van, ahol olyan az egész, mintha The Edge gitározna, máshol pedig egy kis RHCP sound is előkerül, de az egész együtt kellemes meglepetés, lehet, hogy eljött a felnőttkor.
Quentin Tarantino ugyan nem rockzenész, de ez csak valami félreértés miatt alakulhatott így. Legutóbb ismét állandó tettestársával, Robert Rodriguezzel készített filmet, illetve két egész estés mozit hoztak össze (Grindhouse – Halálbiztos), amelyből QT a Death Proofot jegyzi. Most vetítik Cannes-ban, a világpremier május 31-én lesz, méghozzá Budapesten. Tekintsünk el most attól, hogy a mester hetvenes–nyolcvanas évekbeli B-film mániája talán egy kicsit már uncsi (bár a sülylyesztőből visszahozott Kurt Russel mint vidám sorozatgyilkos azért megéri a pofátlanul drága mozijegyet), nézzük a filmzenét (saját képzavar). Tarantinónak legendásan jó érzéke van a válogatáshoz, forgatókönyvet is úgy ír, hogy kiszórja a lemezeket a szőnyegre, azaz zenére írja a jeleneteket. A Death Proof soundtrackje ugyan nem ér fel a Ponyvaregényéhez, de a Kill Billekkel simán felveszi a versenyt, és ez éppen elég, halálbiztos kézre vall.
Ez az év a csajoké, ez is biztos. Amy Winehouse, Norah Jones vagy az orosz zsidó gyökerekkel rendelkező Regine Spector pompás lemezeit már említettük a Mindenzenében, most pedig itt van nekünk Feist és a The Reminder. Kanada már bocsánatot kért Brian Adamsért az Arcade Fire-ral, most pedig elküldte Leslie Feistet. A helyi (torontói) experimentális indie rock üdvöskéjének pop-, dzsessz-, folkelemekkel (így megy ez mostanában) átszőtt albuma villámgyorsan leveszi majd a lábukról mindazokat, akiknek bejönnek az igényesen vicces lányok.
Tankcsapda (koncert, Budapest, Petőfi Csarnok, május 19.) l l l l l
Linkin Park: Minutes To Midnight (Warner, 2007) l l l
Music from Quentin Tarantino’s Death Proof (Warner, 2007) l l l l l
Feist: The Reminder (Universal, 2007) l l l l
Rövidre vágva
Pet Shop Boys: Cubism (DVD, Warner, 2007) l l l
A kubizmus kezdete az volt, amikor az éhező Pablo Picasso megrágta a modellalmát, de azért a Pet Shop Boys is hozzátett valamit. Vigyázat, ez nem az a diszkó, amelyiknek látszik, a koncertet Mexikóvárosban rögzítették, az extrákban mesélnek is róla.
The Hated Tomorow (demo) l l l l
Ez még csak szelíd demonstráció, de ősszel jön az album, egy vérlázítóan fiatal (a dobos tizenhárom éves, de már több esze van, mint a komplett Tokio Hotelnak) zenekar látványos betörése a hazai gitárpopszíntérre. Bizony mondom, a gyűlölt holnap már mindjárt a jelen.
origo.hu
Luna gyógyulása: egy közösség összefogása csodát tett a beteg kislányért
