KISZ-titkárként Gyurcsány Ferenc is úgynevezett hivatalos kapcsolatnak számított, ő azonban nem működött együtt a titkosszolgálattal úgy, ahogy mások tették – mondta Ungváry Krisztián az MTI-nek tegnap annak kapcsán, hogy az Élet és Irodalom című hetilapban cikket közölt az 1980-as évek első felében működő Dialógus Mozgalom ellehetetlenítéséről. A Dialógus 1983 nyarán alakult meg Budapesten, de előzményei 1981-ig nyúlnak vissza: ekkor az ELTE őszi diákparlamentjén jött létre egy Dialógus-csoport. 1982 novemberében pedig a fővárosból több diák Pécsre utazott, hogy az ottani egyetemen propagálja a kezdeményezést. A békemozgalom egyebek mellett nyíltan fellépett az atomrakéták európai állomásoztatása ellen – olvasható a tanulmányban.
A történész az Élet és Irodalomban megjelent cikkében arról ír, hogy a mozgalommal szemben az állambiztonság csupán nyolc ügynököt tudott mozgósítani. A besúgások és megtorlás szempontjából azonban sokkal fontosabbnak bizonyult Walz János szigorúan titkos tiszt és kilenc hivatalos kapcsolat, többek között Gyurcsány Ferenc kari KISZ-tikár, Petrétei József politikai munkatárs (jelenleg igazságügyi és rendészeti miniszter) és Kiss László, a jogi kar párttitkára (ma alkotmánybíró) – olvasható az újságcikkben.
Az MTI érdeklődésére az Alkotmánybíróság nem kívánta kommentálni az egyik tagjára vonatkozó információkat.
Petrétei József csúsztatásnak nevezte tegnap a vele kapcsolatos állításokat. Az igazságügyi és rendészeti miniszter azt állította: az állambiztonsággal kapcsolatban semmiféle olyan feladatot soha nem kapott, hogy figyeljen meg valakit, vagy hogy valakiről jelentést készítsen. Elmondta: az köztudomású, hogy a nyolcvanas években egyetemi KISZ-vezetőként dolgozott, „de ebbe az állambiztonsággal kapcsolatos feladatok nem tartoztak bele”. Petrétei elismerte, hogy megkereste őt a Dialógus-csoport, amit ő jelzett a pártvezetésnek, és ők döntöttek arról, hogy ez a csoport nem működhet.
Nem Ungváry Krisztián az első, aki az egykori Dialógus kálváriájával és Gyurcsány Ferenc abban játszott tevékeny szerepével foglalkozik. Pesty László dokumentumfilmet készített a témáról, s az állambiztonsági akció célpontjai lapunknak is megszólaltak már kedvezőtlen véleményt mondva a jelenlegi kormányfő akkori szerepéről.
Jegyzet a 7. oldalon

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz