A katolikus egyház keveset köszönhet II. Józsefnek, és különösen a szerzetesrendek között ritka az olyan, amelyik hálás lehet a kalapos királynak. Kivétel azonban mindig akad: ilyen az Apollonia Radermecher (1571–1626) által alapított betegápoló szerzet, az Erzsébet-apácák rendje, amelynek tagjai 1785-ben telepedhettek le Budán II. József kissé kusza intézkedéseinek következtében. Az uralkodó 1782. január 26-án rendelkezett a kamalduli, karthauzi, női karmelita, klarissza, kapucina és franciskána szerzetesrendek megszüntetéséről, de ezzel még nem ért véget reformdühe: 1784 októberében Kaunitz gróf kíséretében Budára utazott, és 15-én személyesen jelent meg a ferencesek vízivárosi rendházában. Előbb misén vett részt a gyönyörű templomban, majd katonai vezetőkből álló kísérete élén a sekrestyén keresztül meglátogatta a rendházat, és tüzetesen szemrevételezett mindent.
A ferencesek az uralkodó nyájassága ellenére is megsejtették a veszélyt: a kalapos király nem jámbor ájtatosság okán utazott Budára, hanem voltaképpen az addig a Várban elhelyezett katonai kórház és kaszárnya számára keresett alkalmas épületet, hogy a Várban lévő létesítményeket átadhassa a városnak, amelyik viszont ennek fejében köteles volt befizetni bizonyos összeget a vallásalapba, kárpótlásul a ferencesek elkommunizált kolostoráért. A budai ferencesek napjai tehát, úgy tűnt, meg vannak számlálva. Szerencséjükre azonban hathatós pártfogót találtak Batthyány hercegprímás személyében, aki elérte, hogy bár kolostorukat el kellett hagyniuk, a várost azonban nem, ugyanis vízivárosi rendházuk helyett megkaphatták az országúti Ágoston-rendiek házát és templomát. Március elsején meg is jelent a vízivárosi rendházban a királyi bizottság, hogy a katonai kórház céljainak megfelelően felmérje a terepet. Az átszervezés mégsem volt sikeres, mivel II. József rosszul ítélte meg a helyzetet, és a hadparancsnokság úgy találta: túl drága lenne a ferences kolostor kórházzá alakítása és üzemeltetése. Végül a király is elfogadta a hadparancsokság érvelését, és további drámai fordulatok után hamarosan az a helyzet állt elő, hogy a ferencesek a bécsi kancellária rendelete értelmében elfoglalták az Ágoston-rendiek volt országúti épületét, vízivárosi kolostoruk pedig üresen maradt.
Ekkor határozta el a kalapos király, hogy a hebehurgyasága miatt lakatlanná vált ingatlant az Erzsébet-apácáknak adja, akik bécsi anyaházukból érkeztek Budára három, fűthető kabinokkal rendelkező hajón. A járműveket, amelyek az apácák és személyes holmijuk mellett a betegszobák berendezését is szállították, elindulásuk előtt a király is meglátogatta, és a hajósokat bőségesen megfizette, hogy a nővéreknek semmi kellemetlenségük ne legyen az úton. Ennek ellenére hat napig tartó viszontagságok után érkezett meg az apácák első csoportja Budára november 6-án.
Új rendházuk megtetszett nekik, és hamarosan munkához is láttak Anger Klára főnöknő vezetésével. A gyógyítás szempontjából talán nem a legjelentősebb gyarapodása volt a szerzetnek az a bot, amelyet 1805-ben kaptak Hadik János gróf ajándékaként. A finom fonadékszerű dísszel faragott, de meglepően jó állapotú pálcát a bécsi klarisszák őrizték feloszlatásukig, ekkor, 1783-ban vette meg Hadik András. A tárgy különleges értékét az adja, hogy a hagyomány szerint Árpád-házi Szent Erzsébeté volt, és e tényt az ereklyén ezüstvéset is tanúsítja. Emellett rendelkezésre áll még Szabó András püspök hitelesítő irata is, amelyből azonban nem derül ki, hogy milyen források alapján nyilvánította az ereklyét eredetinek 1803-ban.
Hogy a történelem viharait átvészelő bot eredeti-e, egyelőre nem tudjuk – különféle vizsgálatok segítségével talán legalább a korát sikerül majd egyszer meghatározni. Kérdéses, hol lappangott e sétapálcaszerű bot több mint fél évezreden keresztül, és ha Szent Erzsébeté volt, mire használta a 24 éves korában meghalt királylány – hiszen járása támogatására aligha volt szüksége efféle segítségre. Tény, hogy az ereklye nagy tiszteletnek örvend a mai napig, és 2007-ben, Szent Erzsébet évében a történelmi Magyarország számos ferences templomában tekinthetik meg a hívek.
Április utolsó heteiben a szombathelyi ferences templomban volt látható az ereklye, a gótikus szentélyben, az ülőfülke melletti freskómaradvány alatt. Ez a kép maga is talányos, hiszen nem lehet tudni biztosan, kit ábrázol: női szentet látunk koronával a fején, aki szokatlanul nagy kezében botot tart. Hasonlóan az Assisi Szent Ferenc-bazilika altemplomában található Simone Martini-freskóhoz, amelynek alakját – egészen napjainkig – szintén Szent Erzsébettel azonosították.
Szent Erzsébet lenne a szombathelyi templom freskóján? Talán ő is lehet. De más megoldás is elképzelhető, hiszen a festménymaradványról nem deríthető ki biztosan, a bot nem guzsaly vége-e, amelyet szövéshez-fonáshoz használtak, s amely számos női szent gótikus ábrázolásán tűnik fel. Az itáliai trecento hatását mutató szombathelyi kép mindenesetre elgondolkodtató adalék Szent Erzsébet botjának kultusztörténete szempontjából.
origo.hu
Itt a bizonyíték: döbbenetes hasonlóságok vannak Gyurcsány és a Tisza Párt őszödi beszéde közt
