Szobrok, hidak, pajzsok

Befolyásolja-e egy ország erkölcsét kormányzó elitjének morális állapota? Az igen és a nem mellett is számos történész kardoskodik. Számtalanszor előfordult az évszázadok során, hogy egy henye elit romlásba vitte a rá bízott birodalmat, nemzetet, népet – de olyasmire is bőséggel akad példa, hogy az alattvalók egyszer csak megelégelték a henyék uralmát, fellázadtak ellenük, elkergették, száműzték vagy felkoncolták őket. Ezeket a históriai korrekciókat azután sokféleképpen tisztelik: felkelésnek, puccsnak, forradalomnak – ám rendszerint közös volt bennük az elemi felháborodás, az ideálisnak elképzelt világrend helyreállításának vágya.
Az uralkodó elit – függetlenül attól, hogy a demokrácia vagy az ezer alakot öltő diktatúra híve-e – egyvalamiben kortól és helytől függetlenül megegyezik: mindig és mindenhol a status quo fenntartásában érdekelt. A reformáció és ellenreformáció irodalmából éppúgy lehet fitymáló kitételeket felhozni a csökönyös igazságkeresőkre, mint napjaink kormányhű publicisztikájából. Ráadásul az elhúzódó létező kádárizmus nem csupán a magyar nép, hanem a magyar értelmiség gerincét is megtörte: tisztelet a mindenkori kivételeknek, leszoktatta arról a megalázott és erősen kontraszelektált intelligenciát, hogy elitként gondoljon magára. Márpedig az értelmiségi elitnek nemcsak a hatalom okos segítése a feladata, hanem alkalomadtán az is, hogy figyelmeztesse a névleg demokratikus hatalomgyakorlókat, ha túllőnek a célon, meghazudtolják fennen hirdetett elveiket, méltatlanokká válnak a népfenség bizalmára.
Itt és most, 2007 Magyarországán a kormányzó elit végletesen alkalmatlan, korrupt és hazug. A miniszterelnök még az ellenzéki publicista kenyerét is elvette, akinek a legfőbb, önként vállalt missziója, hogy leleplezze: ezek hazudnak. De ha a főhazug harsogja ezt büszkén és bátran, kiterjesztve minden napszakra, vajon mi szükség udvari bolondra, aki a sunyi és lapító elit helyett mégiscsak kimondja, hogy meztelen a választott király? Gyurcsány Ferenc országában kifordult sarkaiból a világ. Ennek a blöffkormánynak a világ minden táján, még Latin-Amerikában vagy Afrikában is meg kellett volna buknia – ezzel szemben újabb és újabb kártételekre van lehetősége. A hazug és álságos kormányfő a maga szintjére zülleszti le komprádor elitjét, kiszolgáló értelmiségét – nekik többé már nem lehet hinni. De nem lehet, nem érdemes hinni az opponens elitnek sem, hiszen ők azt mondta, azt sugallta az istenadta népnek: ezek a bűnök olyannyira égre kiáltanak, hogy magától összeomlik ez az antimorális tákolmány.
Hát nem omlik össze. Egyelőre nem. Ha majd mégis összeomlik, akkor könnyen lehet, hogy mindannyiunkat maga alá temet – és akkor bizonyára megmozdul a tétlen és álszent Európa is, amely mindig csak akkor nem kívánna a belügyeinkbe avatkozni, amikor neki kényelmetlen. Felemelt mutatóujj helyett inkább kiröhögi a háta mögött a poszt-ifjúkommunista pojácát, de időnként rettegve gondol arra, hogy vajon lehetséges-e a végtelenségig izolálni az Európai Unió kebelében „a magyar modellt”.
Mindeközben lassan, de biztosan minden műfajban, minden kategóriában az uniós ranglista sereghajtó pozíciójába kerülünk. A szovjet ölelésből kibontakozó balti köztársaságoknak már csupán a hátát látjuk, s csak idő kérdése az is, mikor előznek a lendületes bolgárok és románok. Megérjük még, hogy Erdélybe éppúgy csodálkozni megyünk majd, mint a háborús évekből éppen csak kikeveredő Horvátországba.
A magyar nép nemcsak a vállalkozói optimizmus szempontjából sereghajtó immár, hanem az egészséges önvédelem tekintetében is. Hiába ismételgeti Orbán Viktor, hogy ezt a kormányt mindannyiunk érdekében sürgősen el kellene kergetni, ha a nép elhitte a zsoldos elitnek, hogy a status quo mindennemű megbontása csúf, kulturálatlan, európaiatlan cselekedet. Mindezt pedig 1956 felemelt fejű népébe sikerült beleoltani, mindössze fél évszázaddal a dicsőséges október után. Az akkori status quo meg a mostani status quo nyilvánvalóan nem fér össze, mégis megpróbálták összefésülni: Gyurcsány látványosan Nagy Imre mellé állt Kádár János ellenében – persze anélkül, hogy minderről az érintetteket meg lehetett volna kérdezni. Kádár hazug pragmatizmusát dobta oda a Nagy Imre-i megharcolt becsületért – csakhogy az alapjáraton hazug Gyurcsány átlátszó törleszkedése utólag Nagy Imre nimbuszát is óhatatlanul beárnyékolja. Generális erkölcsi válság – egyszerűsítik le a jelenséget az őszintébb politológusok; s ennél magam sem tudok jobbat.
A generális erkölcsi válság azonban egyúttal azt is jelenti, hogy a kormányzó elit leromlott morális állapota az egész nemzetre kihat. Ha nekik ott fenn lehet büntetlenül lopni, csalni és hazudni, nekünk is lehet itt lenn adót csalni vagy túszt ejteni – vélhetik egyes, etikailag kevéssé acélos honfitársaink. Egy következmények nélküli országnak egyenes következménye az is, hogy kiássák Kádár János koponyáját, Antall József pestújhelyi bronzszobrát pedig ellopják, és elviszik a legközelebbi színesfém-kereskedésbe. Arról fogalmam sincs, az efféle kegyeletsértésből származó rekvizitumoknak van-e manapság feketepiacuk, de az bizonyos, hogy a bronztolvajok (meg a fénysorompó-fosztogatók) laza büntetőjogi kezelése bűnös törvényhozói és kormányzati mulasztás. Ők ugyanis valójában terroristák: az egyik tudatosan emberéletek, a másik meg a nemzeti emlékezet, a kulturális önbecsülésünk ellen támad. De ha ezeknek a hölgyeknek és uraknak életfogytiglan kellene a hűvösön tűnődniük alapvető morális hiányosságaikon, mit érdemelnének azok, akik szántszándékkal, tudatosan egy város, egy nemzet, egy ország múltjával, jelenével és jövőjével packáznak?
Nyáry Krisztián, a főpolgármester magyar hangja kategorikusan cáfolta, hogy a négyes metró második fúrópajzsának beindítása azért késik, mert a főváros első embere nem ér rá. Azt mondta a szóvivő: Demszky időbeosztása harmadlagos kérdés. Érdekes, az első fúrópajzsnál elsődleges volt. Reklámcirkuszt csináltak a puszta próbafúrásból ott, ahol jó néhány választási kampányígéret következtében már évek óta szerelvényeknek kellene suhanniuk. A hazugságot tetézte, hogy a főpolgármester európai metrópénzeket vizionált, hogy az uniós biztosnak kellett őt helyre tennie. Miközben pedig a virtuális földalattival tömik tele a médiát, egykedvűen tárgyalja a sajtó, hogy a Margit híd életveszélyes, akármelyik pillanatban összeomolhat.
Tisztázzuk már jó előre: ez esetben Demszky azonnal lemond-e; s ha igen, akkor hány halálos áldozat esetén? Gyurcsány Ferenc országában, Demszky Gábor városában oda a tisztelet és a becsület. Szégyellem magam, ha az elithez tartozom.